Koncertekkel, főzőversennyel, tradicionális magyar ételek és italok bemutatójával, valamint külföldi és magyar előadókkal várja a blues, jazz és rockzene kedvelőit július 2. és 8. között a paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztivál. A 26. alkalommal megrendezett seregszemle hagyományosan a július 2-ai klubkoncerttel indul, ahol többnyire fiatal helyi előadók, zenekarok is bemutatkozhatnak, július 5-től pedig a hagyományokhoz híven a nemzetközi és magyar fellépőké lesz az ESZI Csarnok nagyszínpada. Idén újdonság lesz július 6-án és 7-én a Jó ebédhez szól a blues! című program, amely déltől a csarnok nyitásáig várja az érdeklődőket. Az ingyenesen látogatható július 8-ai szabadtéri főzőversenyeken pedig szélesebb zenei kínálattal is találkozhat majd a közönség.