Horányi Juli, akit a nagyközönség 2014-ben ismert meg az X-Faktor nevű tehetségkutatóban, saját szerzeményéért első díjat kapott egy amerikai zenei szövetségtől. Juli három évvel ezelőtt Bubnó Lőrinc zenésztársával megalapította saját zenekarát, miután kivált a Mius nevű formációból. Az együttest YOUL? névre keresztelték, és 2017 őszén a Hangfoglaló Program támogatásával elkészítették első lemezüket. Az albumon szerepel a Better than me című dal is, melyet az AKADEMIA amerikai zenei szövetség ? mely új tehetségek felkutatásával foglalkozik ? 2018 áprilisának legjobb popdalává választott. A dalt Juli szerzőtársával, Lőrinccel alkotta meg.