Tasnádi István és Jeli Viktória darabja, ? a Budapest Bábszínházban Tengely Gábor által színre vitt Rozi az égen ? egy kétségbeesett kislányról szól, aki azt hiszi, a szülei elfelejtették a születésnapját. Álmában a csillagképek között bolyong, keresi az ominózus, elveszett napot, és közben sorra megismerkedik a zodiákus jegyekkel. A tizenkét asztrológiai jegy ebben a darabban elsősorban leegyszerűsített karaktertipológiaként szerepel, a társított viselkedési jellemzők (a kos hepciáskodik, a rák gyűjtöget, őoroszlánsága partit rendez, majd megsértődik, a szűz bűnlajstromot ír?) könnyedén, szinte automatikusan viszik előre a cselekményt. Egy hatéves kislány szemszögéből látunk mindent, de egy eléggé harcias, értelmes és autonóm kislány szemszögéből ? a szerzők nem gügyögnek, és nem bagatellizálják el azt az érzelmi krízist, amibe a kislány került. Bár a csillagjegyek többnyire elég sematikusak, a kislány asztrológiai jegye, a skorpió egy kicsit árnyaltabb, nem véletlen, hogy ?aha-élményként? szolgálnak egymásnak. Ahogy Rozi egy szál lufiba kapaszkodva mérgesen világgá megy, ahogy türelmetlenül és nyersen félrelöki a számára érdektelen figurákat, ahogy rögeszmésen, vakmerően törtet előre, akár a rettegett fekete lyukig is, az igen hasonlatos ahhoz, ahogy a Skorpió, önnön dekadenciájában elmerülve, véletlen figyelmetlenségből kilyukasztja a kislány lufiját, majd eltűnik. Persze, kiderül, hogy a Skorpió nem olyan mumus, és Rozi sem olyan rettenthetetlen, mint elsőre látszik, de hogy türelmetlen pukkancsok mindketten, azt jóízűen megbeszélik. Ez persze nem egy ezoterikus darab, sokkal inkább az identitáskeresésről szól, arról, hogy Rozi azon keresztül ismeri meg magát, hogy csomó lénnyel találkozik, akikre egyáltalán nem hasonlít, míg végre szembejön a tükörképe. És akkor akár már haza is mehet a hullócsillagstoppal, hiszen, amit lehetett, megtanulta. Ez a darab ugyan nem olyan komplex és eredeti, mint a Farkas és Piroska volt, ez egy jóval egyszerűbb és kevésbé izgalmas szöveg, de végül is jól használható, és legalább nem éri majd az az abszurd vád, hogy túlságosan ironikus, vagy ?nem gyerekeknek való?. (Azért egy árnyalatnyi nosztalgiám van a radikálisan friss és szokatlan Farkas és Piroska után.)
Tengely Gábor rendezéseit, ? bár nagyon sokfélék ?, az köti össze, hogy általában sokkal komolyabban veszi a gyerekeket, mint ebben a műfajban szokás. Nem azért, mert kis felnőtteknek rendez, (vagy cinkosan kikacsint a felnőttekre, ahogy egyszer vádként(!) nekiszegezték egy szakmai beszélgetésen), hanem azért, mert fontosságot tulajdonít a gyerekek gondolatainak: nem egyszerűsíti, nem butítja le a helyzeteket, nem gügyög. Feltételezi, (vagy még emlékszik rá), hogy a gyerekek igenis kreatívak, okosak, van humorérzékük, kezdeményezők, kíváncsiak, hogy képesek szempontot váltani és hogy autonóm lények. Tengely Gábor kíváncsi, játékos, kísérletező alkatnak tűnik, minden rendezésében van jó pár eredeti formai elem, a Roziban például a kislány kozmikus magányát látványos videó erősíti fel, bolygóközi kalandjait pedig szellemes mozgásszínházi megoldások görgetik előre. Nemes Zsófia koreográfus kiváló munkát végzett, az előadásban szereplő színészekkel együtt. Nagyon gyakran előfordul bábelőadásokban, hogy a mesteri bábmozgatás mellett a színészi mozgás túlságosan civilnek, amatőrnek hat, Nemes Zsófia irányítása alatt ezt a hibát sikerült teljesen elkerülni. A bábosok nem csak a bonyolult, több szereplőt igénylő bábok mozgatásakor vannak elemükben, hanem éppolyan gördülékenyen veszik a táncos-mozgásos helyzeteket is. A díszletet ez esetben ? egy jól kitalált, és mesterien betanított koreográfia szerint ? gördülő, kúszó, guruló emberi testek helyettesítik, mindenki mozog, ugrik, táncol. A megszokott fekete bábosruha helyett a sötét színű, semleges hatású, kazakszerű felsőrész és nadrág van a szereplőkön, akik a háttérben feltűnő, titkos tánckarként bonyolítják szerényen az eseményeket. Rozi és cicája a színészek hátán bandukolnak, és az egyre-másra felbukkanó testrészeken szökellve róják az útjukat, de olykor látványosabb kunsztok ? mint például a börleszkes tortapörgetés ? is beékelődnek. Mellesleg ez az összhang, pontosság és harmónia nagyon sok munkát takar, a decemberi nyílt próbán ugyanis még csak a szándék volt érezhető, mostanra viszont sikerült egy kifejezetten vállalható és ügyes mozgásszínházi réteggel dúsítani az előadást.
A ? Boráros Szilárd által tervezett ? bábok gyönyörűek és sokfélék: általában több ember által mozgathatók, és leginkább nagyméretű vásári bábokra emlékeztetnek. A bábokat tartó finom vázszerkezet olykor hangsúlyosan kilátszik, a különböző lényeken pislogó, apró égők az éjszakai égbolton feltűnő csillagképek varázsát adják vissza. Meglehetősen heterogén ez a tizenkét fős társaság: vannak absztraktabb és hagyományosabb figurák, az oroszlán például egy kissé gyermeteg, busa fejű játékállatra emlékeztet, a bika, bak, a kos vagy a vízöntő könnyed, de hatalmas, mozgó szobrokat idéznek, a mérleg egy légies, aprócska artistanő, aki tüllszoknyában, egy lábon billeg egy kötélen, az ikrek jegyet két pici, vibráló, zümmögő, daloló lényecske testesíti meg, a szűz egy bevásárlókocsiban betolt, zsiráffejű matróna, a halakat pedig pillanatokra felvillanó, csillámló, suhanó kis lények idézik fel. A szépségdíjas persze az impozáns skorpió, egy delejes vonzerővel bíró, magányos lény, aki méltósággal uralja a sötétet, jellegzetes formáját pedig az apró fénypöttyök rajzolják ki, ahogy az égbolton vonul. És ne feledkezzünk meg az abszolút kedvencről, (a fekete lyukat megfúró) űrürgéről, aki olyan sármos, eredeti és dörzsölt, mint egy egykerekű biciklin kanyargó, cirkuszi törpeakrobata.
