Dr. Rózsafalvi Zsuzsanna: Jókai nem a múlt díszes klasszikusa

A cím költői, mégis tudományos képzeteket idéz: Az üstökös, kit önlángja a végtelenbe visz. Hogyan alakult ki ez a metafora a kiállítás koncepciójában, és milyen Jókai-képet akart ezzel az idézettel megmutatni a közönségnek?

A cím – Az üstökös, kit önlángja a végtelenbe visz – egyszerre idéz meg szépirodalmi és tudományos vonatkozásokat, s véleményünk szerint épp e kettősség révén sűríti magába Jókai Mór alakjának és életművének leglényegesebb vonásait. A metafora a Fekete gyémántok Berend Ivánjára utal, akit a regény elbeszélője így jellemez: „ő volna az az üstökös, kit önlángja a végtelenbe visz.” Ez a hasonlat a főhőst olyan rendkívüli jelenségként mutatja be, akit belső ereje, alkotóenergiája, „önlángja” hajt előre – egyszerre sugárzó és magányos, a közösség fölé emelkedő, mégis annak szolgálatába álló személyiségként. A kiállítás koncepciójában ez a kép Jókai Mór alakjára vetül át. Az „üstökös” a 19. századi magyar irodalom és közélet látóhatárán feltűnő, kivételes fényű pályát jelképezi: az írót, aki fiatalon robbant be az irodalmi köztudatba, majd évtizedeken át meghatározó alakja maradt a magyar kultúrának. Az „önláng” pedig az a belső alkotó erő, amely Jókait egész életében mozgatta: a tudomány, a művészet, a közélet és a nemzeti haladás iránti szenvedélyes érdeklődés. A metafora így nemcsak irodalmi, hanem tudományos és életrajzi értelmű is:

A kiállítás ezzel az idézettel a folyamatos megújulás, a határtalanság és a szellemi fény jelképeként kívánja bemutatni Jókait. Az „üstökös” egyszerre utal a korát meghaladó zsenialitásra és az időnként háttérbe húzódó, de mindig visszatérő, újra felfedezhető életműre. A koncepció célja, hogy a közönség előtt Jókai mint örök mozgásban lévő, inspiráló, modern alkotó jelenjen meg – olyan „égi jelenségként”, akinek fénye újra és újra megvilágítja a magyar kultúra egét.

A 19. század közepén a tudomány, a technika és az irodalom erősen összekapcsolódtak. A kiállításban hogyan sikerült érzékeltetni azt a határterületet, ahol a fikció és a tudományos felfedezés találkozik?

A 19. század közepén a tudomány, a technika és az irodalom szoros összefonódása Jókai Mór életművében is látványosan megmutatkozik – ezt a kiállítás érzékletesen igyekszik bemutatni. Jókai művei hűen tükrözik a korszak szellemi átalakulásait: regényeiben megjelennek a geográfia, geológia, botanika, biológia, csillagászat, archeológia és nyelvészet legújabb eredményei, valamint a kor technikai és mérnöki vívmányai. A tárlat – eltávolodva a hagyományos, életrajzi vagy kronologikus megközelítéstől – e kevéssé ismert, ám rendkívül izgalmas határterületet tárja fel, ahol a tudományos gondolkodás és az irodalmi képzelet találkozik. Szinte lehetetlen egyetlen példát kiemelni:

Ahogyan a Magyarország története regényes rajzokban című történeti szintézisben feldolgozza a nemzet múltját, úgy ezzel párhuzamosan születnek meg történelmi regényei is. A természettudományok iránti vonzalma ugyanilyen mély: amatőr csillagászként maga is végzett megfigyeléseket, és a csillagok, bolygók, különösen az üstökösök motívuma több regényében is visszatér. Ezek a kozmikus képek nem pusztán díszítőelemek, hanem a világ megismerésének, a haladásba vetett hitnek és az emberi kíváncsiság örök erejének irodalmi szimbólumai.

Egy évfordulós kiállítás mindig hordozza a „jubileumi kötelező” hangulat veszélyét. A kiállítás tervezése során hogyan tudták megvalósítani, hogy a tárlat ne pusztán emlékezőgesztus, hanem valódi felfedezés legyen?

Témaválasztásunkkal szakítani kívántunk az életutat és karriertörténetet felmutató elrendezéssel, ehelyett az életmű egy olyan aspektusát kívántuk megmutatni, melyről írtak ugyan, de még nem született róla szintézis, és ezáltal figyelemfelhívásként is lehet értelmezni a közelítésmódunkat.

A Jókai-kép a 20. században sokféleképpen változott: nemzeti ikon, kötelező olvasmány, olykor háttérbe szoruló klasszikus. A kiállítás koncepciója mennyiben próbálja újrarajzolni vagy akár provokálni ezt a beállt képet?

Megpróbáltuk bemutatni, hogy Jókai nemcsak egy nagy fantáziájú író volt, hanem kora tudományosságának az eredményeit és kutatásait, illetve nem utolsósorban tudósait is ábrázolta regénye leíró részeiben vagy alakjai inspirálójaként. Az életmű úgy is olvasható, mint a 19. század vertikális metszete, benne minden terület bemutatásra került, azaz a korszak makro- és mikrotörténetének is rögzítője volt az író. 

Milyen tárgy, dokumentum vagy vizuális elem az, amelyet kurátorként legfontosabbnak érez a kiállításban? Van-e olyan meglepetésdarab, amely ön szerint átírhatja a látogató fejében élő Jókai-képet?

Sok ilyen van. A tárlat különlegessége, hogy Jókai saját kezű festményei is láthatók, mégpedig olyan számban, ahogyan eddig soha: a közönség most először láthatja őket együtt.

Ilyen például a saját névfeliratával ellátott könyvszekrénye vagy a tudományos, gazdasági és kulturális testületektől kapott díszalbumok, amelyek nemcsak Jókai személye miatt értékesek, hanem önmagukban is az iparművészet remekei. Különösen érdekesek a természettudományos tájékozottságáról árulkodó eszközei, a tárlaton látható Bardou típusú lencsés teleszkópja, nagyítója, légnyomásmérői.

A kiállítás 2025 szeptemberétől 2026 végéig látogatható. Ez hosszú időszak. Számítanak-e arra, hogy a tárlat alatt a különböző közönség – diákok, irodalomkutatók, laikus érdeklődők – más és más rétegeit fedezi majd fel a bemutatott anyagnak?

A tárlathoz speciális, igényre szabott vezetések kapcsolódnak, amelyekről eddig rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunk. Az általános, kurátori vezetések mellett minden hónapban meghívunk egy-egy tudományterület-képviselőt is, aki a kiállítást a saját kutatásai, szakterülete felől értelmezi. A tárlatot felolvasóestek, beszélgetések és egy tematikus blogsorozat is kíséri, így a látogatók többféle módon, eltérő nézőpontból közelíthetik meg Jókai világát.

A mai digitális korban, amikor a történetmesélés új formákban (film, sorozat, videójáték) is él, lát-e esélyt arra, hogy Jókai „világépítése” – amely sokszor előlegezte meg a science fictiont vagy a kalandregény műfaját – új inspirációkat adjon kortárs alkotóknak?

Jókai életműve ma is inspiráló lehet: a regényeiben megjelenő fantázia, a részletesen kidolgozott terek és jellemek, valamint a tudományos és társadalmi víziók inspirálóak lehetnek nem témájukban, hanem leginkább módszertanukban, kidolgozás- és látásmódjukban a kortársaink számára. Jókai művei nemcsak múltidézők, hanem valódi inspirációs források más műfajok számára is: volna még mit az életműből megfilmesíteni, adaptálni.

A tárlat célja deklaráltan az, hogy a tudomány, a technikai újítások és a korszak felfedezéseinek Jókaihoz való viszonyát mutassa meg. Mit gondol: Jókai mennyiben volt egyszerre író és ismeretterjesztő, aki irodalmi eszközökkel hozta közel a tudományt az olvasókhoz?

Jókai egyszerre volt író, ismeretterjesztő és korának szenvedélyes megfigyelője. Fantáziája mindig a tudományos haladás felé fordult, és regényeiben gyakran irodalmi formában közvetítette a legújabb technikai vagy természettudományos felfedezéseket. Szereplői, találmányai, jövőképei nem pusztán a képzelet szülöttei, hanem annak a korszaknak a lenyomatai is, amelyben a tudomány a haladás és a nemzeti felemelkedés eszköze volt. Íróként tehát nemcsak történeteket mesélt, hanem tudást is közvetített – úgy, hogy az olvasó szinte észrevétlenül, az élvezetes cselekményen keresztül ismerhette meg kora legmodernebb gondolatait.

Kurátorként, aki hosszú ideje foglalkozik Jókai munkásságával, miben változott az ön saját Jókai-képe a kiállítás előkészítése során? Van-e olyan felismerés, amely önnek is „üstökösszerű” felfedezés volt?

Ami meglepetést okozott, hogy nemcsak egynéhány, hanem sok valótlan állítása van az írónak önmagát illetően, és ezt így együtt látni meglepő volt. És igen, személyes felismerés is volt: hogy Jókai Mór életművét egyszerűen nem lehet megunni. Olyan sokrétű, hogy minden új megközelítésben más és más arcát mutatja. A kiállítás előkészítése során számomra is világossá vált, mennyire egységben van benne a művész, a tudós megfigyelő és a közéleti ember. Jókai nemcsak íróként, hanem gondolkodóként és alkotóként is lenyűgöző: minden korszakban újraértelmezhető. Talán ez az „üstökösszerű” felismerés, hogy Jókai nem a múlt díszes klasszikusa, hanem eleven, inspiráló szellemi jelenlét, akihez ma is érdemes újra és újra visszatérni. Nem életének, hanem életművének múlhatatlan rajongója vagyok.