Rózsaszín lázadás - BIG PINK: FUTURE THIS

A legtöbb zenekarra akkora terhet tesz egy sikeres első lemez - vagy úgy, mint a Big Pink esetében, egy nagy sláger -, hogy később hajlamosak a lehető legnagyobb hibákat elkövetni. Ugyanúgy leshet rájuk a feleslegesen művészkedő különlegeskedés csapdája, mint az erőltetett, a rizikót nélkülöző mainstream felé fordulás. Ez utóbbit általában úgy próbálják elérni, hogy a sikert hozó dal, vagy dalok receptjét igyekeznek alkalmazni egy teljes lemez anyagában. Sajnos ez utóbbi módszer (bár sokszor hoz részleges sikereket) ritkán jön be teljesen.

Végighallgatva a Big Pink Future This című lemezét, az előbb leírt jelenséggel találkozunk. Bár valóban szépen és profin összerakott albumról beszélhetünk, kicsit olyan, mintha a Future This az első lemez slágereit másolná. Persze saját magunkat mindig lehet másolni, és sokan nagyon jól meg is élnek ebből, de azért mégsem ez az, amit egy zenekartól hosszútávon várna az ember. Lehet akármilyen profi és slágeres a Stay Gold és a Hit The Ground (Superman), de hangszerelésében, hangzásában, tempójában és énekstílusában sem hoz újat a korábbi, Dominos című slágerhez képest. Igazából egyáltalán nem lenne meglepő, sőt ugyanúgy működne, ha a mostani refréneket kicserélnénk az említett száméra.

Persze, ezek ettől függetlenül jó dalok és feltehetően az alternatív pop-színtéren nagy sikerük is lesz az elkövetkezendő hónapokban, viszont később unalmassá válhat mindez és valami merőben új dologgal kell majd előrukkolnia a brit duónak ahhoz, hogy bármiféle feltűnést keltsen. Egyébként az említett, két klipes szám mellett a többi dal is a már megszokott tempóban és megszólalásban hallható, talán itt-ott az ízlésesnél már tényleg több zengetővel és patetikus fordulattal. Némelyik szám azonban nyomokban meglepetést is tartalmaz és kilép a Kasabian, néhány brit pop-banda - mint a Verve, az Oasis, a Stone Roses - hatása alól és mást akar mutatni. Utóbbi együttes zenei világát kevésbé, de szövegét felfedezhetjük a Lose Your Mind című számban. Tekintve, hogy itt Robbie Furze, a Big Pink énekese többször hangoztatja, hogy ?I Wanna Be Adored?, felfoghatjuk e gesztusát utalásként az ezt a címet viselő Stone Roses-számra. Pont a Lose Your Mind az a dal, amely egy kicsit más hangulatot üt meg és a gótikus, '80-as évek közepi Depeche Mode világát idéző kétségbeesés, romantikus szomorkodás, feszültség jellemzi. Hasonló ehhez a hangulathoz a 1313 című szám is, amelyben néhol még szándékosan fals hangokat is hallhatunk, hogy az ?elborulást? tovább fokozzák. Persze, mint ahogyan a Depeche Mode, a Big Pink is bőven belül marad a pop keretein és ebből talán csak néhány pillanatra mer kilépni. Kicsit olyan, mintha azt mondanák: ?Tudjuk mi, hogy a saját slágereinket próbáljuk lemásolni, hátha sikeresebbek lehetünk, de azért ettől mi még művészek vagyunk, tehát tudunk szomorú, a korábbiaktól némileg eltérő, formabontóbb számokat is írni.? Sajnos azonban az ilyen szintű, bátortalan kísérletezés nem izgalmas, mint ahogyan hosszútávon a saját, és korábban már bevált recept folyamatos alkalmazása sem. A Future This-szel még túl tudja élni a versenyt a Big Pink, de ha a harmadik albumra nem talál ki egy valamivel másabb pop, vagy esetleg kísérletező formulát, akkor az őket körülvevő figyelem rohamosan apadni fog.