Russell Crowe is fellép a Sanremói Dalfesztiválon

Egyéb

Az Új-Zélandon született, de Ausztráliában felnőtt színész nagy népszerűségnek örvend blueszenészként is. „Jelenleg filmet forgat Ausztráliában. Február 6-án fejezi be a forgatást, 7-én Sanremóba jön, és 8-án élőben látható a Rai1-es csatornán” – számolt be róla a rendezvény művészeti igazgatója.

A Sanremói Dalfesztivált február 6. és 10. között rendezik meg. Győztese képviseli majd Olaszországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. A francia határ melletti Sanremóban (korábbi nevén San Remóban) megrendezett zenei fesztivál számos olasz zenei sztár pályáját indította el, köztük olyanokét, mint Eros Ramazzotti, Laura Pausini és Maneskin. Az augusztusban elhunyt Toto Cutugno 15 alkalommal indult a San Remó-i Dalfesztiválon, amelyet 1980-ban meg is nyert Solo noi című számával. Az 1990-es Eurovíziós Dalfesztiválon Insieme: 1992 című szerzeményével első helyezett lett, Olaszország azóta sem nyerte meg ezt a versenyt.

Egy éve Crowe az X közösségi üzenetküldő szolgáltatáson arról írt, hogy olasz vér is csörgedezik az ereiben, mert egyik felmenője a közép-olaszországi Ascelo Piconiban élt.

A nyitóképen Russel Crowe koncertezik az Indoor Garden Party nevű zenekarával az 57. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2023. június 30-án. Fotó: Michal Cizek / AFP