Rusznyák Gábor rendezésében mutatja be a miskolci színház a Hedda Gablert

A miskolci közönség számára már nem idegen Henrik Ibsen, sőt: az utóbbi években két darabja – a Vadkacsa és a Babaház – is repertoárra került (és azóta is játsszák). Szeptember 30-án a Hedda Gabler, pontosabban hedda gabler kerül színre.

Ibsen nőalakjai mindig nagy változásokon mennek keresztül a darabjai során, ám míg Nórával talán hamarabb tud azonosulni a néző, addig Hedda cselekedeteinek motivációját már nehezebb megérteni. Erről így beszélt a rendező, Rusznyák Gábor:

„Most, hogy ennyit időt töltöttem együtt ezzel a darabbal, és ahogy a próbákon nézem Annát, aki egyre több mindent kelt életre ebből a nőből, én is egyre több mindent vélek érteni belőle. Az én fejemben volt egy kislány, aki burokban nőtt fel, amit egy nagyon erős apa teremtett a számára. Ez a burok egyszer csak megszűnik, Hedda egyedül marad, és olyan vágyakkal vág neki az életnek, amelyeket az élet nem tud a számára megadni. Vágyakozás ez a szépségre. Hedda végtelenül okos. Viszont, ha téved, nem lép vissza, hanem megy tovább előre. Viszi előre a maga és a környezete által teremtett ár. Tulajdonképpen sodródik. S épp ez a sodródás tette nekem ismerőssé és fontossá őt, hisz annyi korai kiégéstől szenvedő, gyermekkorból traumákat hordozó, az élet céltalanságával küzdő, a vágyálmok és a valóság kontrasztjától gyötrődő lelket lát maga körül az ember, és esik depresszióba maga is. S ami még szintén ismerős volt ebben a történeteben, az az intelligencia sötét oldala, amikor ez a képesség pusztító erővé válik. A hiány teszi azzá. Valaminek a hiánya. Hedda tragédiájának gyökere a hiperérzékenység. Beteges viszolygás van benne az érzéki élet minden durva és prózai részétől, és nincs semmi, ami kizökkenthetné őt önmagából. S amikor azzal szembesül, hogy egy másik nőnek volt bátorsága mindent kockára tenni, és szeretni ott, ahol ő csak gyáván sóvárgott, féltékenységében tönkreteszi a másik nő boldogságát. Végül a saját tettei és azok következményei hálójába gabalyodik.”

Mészöly Anna szerint Hedda máshogyan van „bekötve”, mint a körülötte lévő emberek. Egy olyan apa mellett nőtt fel, akinek tekintélye volt, akitől sokat hallotta, hogy vállalni kell a tetteink következményeit. Hedda viszont szeretne szabad maradni, minden olyan kapcsolódástól, helyzettől mentesen élni, ami túl szűk, de legalábbis hamar körülhatárolható. Irtózik a kisszerű és csúnya dolgoktól, nem akar közönségesen, nevetségesen élni. Hiába tudja mindezt magáról, mégis csupa olyan helyzetbe sodorja magát, ami boldogtalanná teszi. Elhangzik egy ponton a darabban, hogy „mindig csak sodródtam, sohasem irányítottam”. Szeretne végre hatással lenni egy másik ember életére, és ez az, ami láthatóan motiválja. Szeretné megragadni a lehetőséget, hogy végre szépség kerüljön az életébe, „a tökéletesség ritka és törékeny villanása”, amiről valójában mindig is álmodott, e célért pedig mindenkin fogást keres, manipulál, visszaél helyzetekkel.

Arról, hogy Hedda történetében mi érdekelte a leginkább, Rusznyák elmondta: próbálta mai történésként kezelni a darabot, mai szemmel rákérdezni a miértekre. Például, hogy mit veszít a világ egy ilyen lény elpusztulásával? Veszít-e egyáltalán valamit? „Főiskolás koromban kifejezetten irritált ez a történet és ez a személyiség. Nem értettem. Lője már le magát, gondoltam, és menjünk tovább! Egy hülyével kevesebb. Aztán persze, ha az ember valaminek a mélyére ás, akkor óhatatlanul számtalan réteggel találkozik... Egy biztos, próbáltam őt megszeretni és megszerettetni, és persze megérteni és nem gyűlölni. Éppen azt elmesélni általa, hogy ezek a szélsőségesen ellentétes érzelmek egyszerre vannak jelen bennünk. Mert ezek nem pusztán csak egymás ellentettei, hanem egymás kiegészítő is. Minden szélsőség pusztító, s hogy épp mely szélsőség felé közelítünk, az sok-sok mindennek a következménye; de úgy tennünk, mintha mi csak az egyik vagy a másik oldalon állnánk tisztán, az mindenkor és minden esetben ostoba tévedés.”

Rusznyák Gábor és Mészöly Anna az Édes Anna, a Vadkacsa, a Három nővér és a Férfi és nő 4x előadásaiban együtt dolgozott, a miskolci közönség örömére. Erről Gábor így beszélt: a jelenlegi miskolci társulat az „állandó múzsája”, s ebben a társulatban Anna kiemelten fontos médium, akinek a színészi fejlődéséhez szeretne rendezőként hozzájárulni. Hozzátette: hálás, ha olyanokkal dolgozhat együtt, akik lényegi kérdéseket tudnak megfogalmazni és azokra lényegi válaszokat tudnak adni.

Alább a darab videóajánlója:

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház. Fotók: Éder Vera