Szeptember végén zárult a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. első sportújságíró programja, a résztvevők befejezték tanulmányaikat a képzésen.

A médiaszakma széles spektrumát kínáló tehetséggondozó műhely képzésein nagy hangsúlyt helyeznek a gyakorlatra. Ezt bizonyítja az is, hogy a huszonnégy hónapon át tartó sportújságíró program végére a résztvevők mindannyian nívós médiumoknál tudtak elhelyezkedni. A diákok a két év alatt tanultak kommentátori és sportágismereteket, beszédtechnikát, emellett rengeteg órájuk volt televízió- és rádióstúdióban is.

Az alábbi videóban beszámoltak róla, hogy mit kaptak a képzéstől.