Nagyszabású fesztivállal ünnepeljük május 8-án az Európa-napot és Magyarország uniós csatlakozásának 12. évfordulóját. A nap nyitásaként Budapest egyik legzöldebb sportkomplexumából, a Margitszigeti Atlétikai Centrumból startol a már hagyománnyá vált futóverseny, amelynek útvonala a főváros tizenkettő, uniós forrásból megújult létesítményét érinti, 12 kilométeres távja pedig 12 éves uniós tagságunkat szimbolizálja.

 

ruzsa_magdi_kep

Az útvonal érinti a Vígszínházat, amelynek tetőszerkezetére uniós támogatással került napelemes rendszer. A futók útba ejtik a budapesti közbringarendszer, azaz a BUBI egyik dokkolóját, később pedig a Berzsenyi Dániel Gimnáziumot, valamint az Óbudai Múzeumot. A futás elhalad az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, a Császár-Komjádi Uszoda, illetve a Betegápoló Irgalmas Rend épülete mellett is. Ezekben szintén jelentős energetikai beruházások történtek uniós forrásokból.

 

Az Európa-napon a sporton kívül is mindenki talál a korosztályának, illetve az érdeklődésének megfelelő programot a Margitszigeti Atlétikai Centrumban. A gyerekeket a játszóházak és az ugrálóvárak mellett a Rutkai Bori Banda, a MÓKATÉR ?Mese a Látóhegyről? című zenés kalandozása, valamint Kovácsovics Fruzsina előadása várja. Délután fellép a Mary Popkids, az Ivan and the Parazol és a Jónás Vera Experiment is. A változatos zenei és kulturális programot Rúzsa Magdi 19.30-kor kezdődő koncertje zárja a nagyszínpadon.

 

A koncertek, a programok és a színházi előadások mellett az európai uniós szervezetek kvízekkel, játékokkal várják az érdeklődőket és választ adnak az Európai Unióval kapcsolatos kérdésekre is, valalmint különböző társadalmi szervezetek is bemutatják a tevékenységüket.

 

Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája szervezi, együttműködésben a Miniszterelnökséggel, illetve a Fővárosi Önkormányzattal. A programokon való részvétel ingyenes.