002_2609-2_16.jpg

Egy londoni garázsból került elő tíz Salvador Dalí által aláírt litográfia

A művek közel ötven évig rejtőztek az előkelő Mayfair negyed egyik garázsában, most szeptemberben néhányat árverésre bocsátanak.

A Salvador Dalí által aláírt litográfiák mellett öt másik is előkerült, amelyek Théo Tobiasse francia festőtől származnak. A vevő a litográfiákat összesen 500 fontért vásárolta a 70-es években egy londoni galériában, majd azt tervezte, hogy bekeretezi őket. Erre soha nem került sor, végül el is felejtette őket. Nyugdíjba vonulása után találta őket, és mivel szeretne külföldre költözni, a litográfiákat szeptember végén árverésre bocsátják.

A Hansons Auctioneers szerint a Dalí-művek esetében egyenként 300-500 fontra, a Tobiasse-alkotásoknál pedig egyenként 100-300 fontra számíthat a tulajdonos. Ez jelentősen elmarad a szürrealista művész aukciós rekordjától: 2011-ben 13,5 millió fontot adtak a Portrait de Paul Éluard című festményéért a Sotheby's londoni árverésén. Dalí-litográfiáért fizetett eddigi legmagasabb ár 56 ezer dollár volt, a Madone à l'Enfant ou Madone Sixtine címen ismert alkotásért adtak ennyit a francia Osenat aukcióján.

A cikk forrása itt olvasható.

Ez is érdekelheti

Salvador Dalí és Európa-hírű magyar kortársak a füredi aukción

Tizenötödik alkalommal rendez a Pintér Galéria és Aukciósház nyári árverést Balatonfüreden, amely az utóbbi években az egyik legkiemelkedőbb társasági eseménnyé emelkedett az északi parton. Az aukció képeit a Vaszary Galéria termeiben lehet megtekinteni, az augusztus 17-én tartandó árverés az elmúlt évekhez hasonlóan a Vaszary Galéria Széchenyi nagytermében, illetve a galéria parkjában fogadja az érdeklődőket.

Több mint 45 ezer dollárért kelt el egy 2024-es olimpiai fáklya és egyenruha egy aukción

A közel 400 darabot felvonultató árverésen viszont a legértékesebbnek tartott emléktárgy nem talált gazdára.

Egy III. Károly királynak tulajdonított kerámiakecske több mint 13 000 euróért kelt el egy aukción

A brit király cambridge-i egyetemi tanulmányai alatt készíthette a csecsebecsét.

Tíz perc alatt kelt el egy Monet-festmény egy New York-i árverésen

A Meules à Giverny (Szénaboglyák Givernyben) című, 1893-ban született festményért szerdán a Sotheby's New York-i modern művészeti árverésén közel 35 millió dollárt, azaz 12,3 milliárd forintot fizettek.