Szukot ünnepe arra az időszakra emlékeztet, amikor az Egyiptomból Izraelbe való sivatagi vándorlás során a zsidók sátrakban laktak és az isteni gondviselés tartotta őket életben. Évszázadokon át több vidám vallási szertartás, sok ének és tánc kísérte az örömünnepet, amely azúttal Budapest belvárosában sokszínű kulturális és közösségi programokkal várja sátraiba a látogatókat. A négynapos programsorozat keretében szukoti városfelfedező barangolások, kiállítások, koncertek, filmvetítések, workshopok, gyerekprogramok, különleges szukoti stand-up és slam poetry produkciók is várják az érdeklődőket. A zsidó közösségi központként működő Bálint Ház egyik fő feladata, hogy megszólítsa és a közösségbe integrálja azokat a zsidó és nem zsidó egyéneket és családokat, akik jelenleg még nem aktívak a közösségi életben. Az évadnyitó Sátorfeszt jó lehetőség a találkozásra, a tapasztalatcserére, a közösségi jövő építésére.

 

Program:

Október 5. (csütörtök)

15:30?16:30 és 16:30?17:30 Szukoti barangolás a pesti zsidó negyedben

Sétavezető: Aradi Péter

Szukot első napján a pesti történelmi zsidó negyedben sétálhatnak az érdeklődők: felfedezhetik sokszínűségét, rácsodálkozhatnak eddig talán észre sem vett részleteire, és felidézhetik néhány híres lakója alakját.

Regisztráció: október 1., vasárnap 12:00-tól

15:00?17:00 ?Ami a naptárból kimaradt!? József-naptár kiállításmegnyitó és a Kohncerto Dalkör előadása

A Salom Klub népszerű festőszakkör, ahol a saját képességeiket újra felfedező tagok az önkifejezés eszközével fogalmazzák meg érzéseiket a számukra fontos, bibliai történetek feldolgozásakor. Az átélt, eltemetett személyes hatások, az egyéni asszociációk felszínre kerülése úgy nyit meg sorra zártnak vélt belső ajtókat, hogy közben az elkészült festmények a művek befogadói számára is művészi élményt nyújtanak hónapról hónapra. Ők most József-naptár kiállításukat mutatják be az érdeklődőknek.

A Kohncerto Dalkör amatőr dalolni vágyó hölgyek, urak találkozása, ahol régi magyar és külföldi slágereket, magyar, zsidó és jiddis dalokat énekelnek.

15:00?16:00 Izraeli filmválogatás

16:00?18:00 Zsifilm Klub: AZ ÁLLAM KONTRA FRITZ BAUER (német film, 105 perc, 2015, német nyelven, magyar és angol felirattal) Zsifi sátor

17:00?19:00 Tanítás szukot témakörben. Akik részt vesznek: Fritz Zsuzsa, Zev Paskez, Kelemen Kata

Vendégség, halál és kóserság

Előadó: Fritz Zsuzsa

?Szöveget olvasunk és megpróbáljuk megtalálni a kapcsolatot szukot ünnepe, a tejes-húsos tilalom, a vendégek és a halál között. Minden kétkedőnek: van.?

Az ?Én? házam az ?Én? váram

Előadó: Zev Paskez

Elhagyni a biztost a bizonytalanért? De igazából mi is a biztos és mi a bizonytalan?

?Sátoros ünnep, ami lezárja az őszi ünnepek sorát, pont a hideg idő kezdetén elhagyjuk a jó meleg lakást...?

Szukkot ? a leguniverzálisabb zsidó ünnep

Előadó: Kelemen Kata rabbi

?Különös növénycsokor-rázás, idő-és térhatárok nélküli vendéglátás, ősi tulok-áldozás és mai öko-kásrut... Hogyan fejezik ki e sajátságosan zsidó rítusok, szimbólumok és életelvek az egyetemes világba való bekötöttségünket??

20:00?21:30 Szukot stand-up ? Papp Réka Kinga, Darvas Kristóf

?A valódi hősnők nem olyan dicsőek, mint a mesékben: a tűsarkaik beleakadnak a cekkerükbe, a gyerekük vonyít, a magánéletük többnyire romokban hever. Tüntetésből nem lehet megélni, a mosást sem rakja be helyette a Budapest-New York-Tel Aviv tengely.? Papp Réka Kinga háztartási depressziójáról, feminista gyereknevelésről, válásról, vallásról és randizásról, meg a politikai karrierjéről beszél, Darvas Kristóf zongorán kíséri.

Délután folyamatosan:

15:00?21:00 Adománykávézó

15:00?19:00 Zsi mit tud?

15:00?18:00 Gyereksarok

15:00?18:00 Éld át! ? interaktív programon keresztül bemutatni a zsidó élet alapköveit nem zsidó gyerekeknek. ?Egy interaktív kiállítás, ahol az iskolás gyerekeknek egy zsidó otthonon keresztül mutatjuk be a mai magyar zsidó életet. A lakás különböző pontjain a zsidóság különböző ünnepeivel, szokásaival ismerkedhetnek meg.?


darvas_kristof_600x398.png
Darvas Kristóf

 

Október 6. (péntek)

17:00?19:00 Séta a klasszikus zsidónegyedben

Sétavezető: Dohi Gabriella muzeológus

?Sétánk során a klasszikus, pesti zsidónegyed kialakulását és történelmét ismerhetjük meg. Ellátogatunk a VII. kerület szent és profán intézményeihez, amelyek közül elsőként a neológ közösség Dohány utcai templomához látogatunk el, majd átsétálunk az Otto Wagner által tervezett Rumbach utcai zsinagógához, ahol építészeti érdekességeken kívül többek között a zsinagóga történetével is megismerkedhetünk. Utunkat az ortodox zsidóság központi helyén, a Löffler-fivérek által tervezett Kazinczy utcai zsinagóga előtt zárjuk. A sétánk során kitérünk arra, hogy a hagyományok és szabályok hogyan alakították a város tereit. A sétát összeállította a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület.?

A séta időtartama: 1 óra

Regisztráció: október 1. vasárnap 12:00-tól


15:00?18:00 Kalligráfiai workshop

15:00?18:00 Mesterek?Tanítványok festőkör

?Söpörd ki az elmédből az aggodalmakat, és dobd fel magad egy kis pihentető alkotó tevékenységgel, festéssel, színezéssel! Ha kitalálod, kifested, kiszínezed a csodaszép, békés mintákat, magad mögött hagyhatod a bánatot, és az agyad relaxáló üzemmódba vált át. A foglalkozást Lunger Katalin festőművész vezeti.?

15:00?17:00 Zsifilm Klub ? A vendégek


18:00?20:00 Nyitott sátrak szombatfogadása

A nagyközönség tagjai egy igazi pesti szombatfogadáson, imán és az azt követő kidduson vehetnek részt. A Páva utcai zsinagóga a Madách térre költözik egy estére, hogy együtt fogadja a szombatot minden érdeklődővel. A hagyományosan levezetett, magyarázott istentiszteletet kóser kidus követi. A szombatfogadást Radvánszki Péter rabbi vezeti.

Délután folyamatosan:

15:00?21:00 Adománykávézó

15:00?19:00 Zsi mit tud?

15:00?18:00 Gyereksarok

15:00?18:00 Éld át! ? interaktív programon keresztül bemutatni a zsidó élet alapköveit nem zsidó gyerekeknek.

Október 7. (szombat)

17:00?19:00 De kik azok a Löffler fívérek?

Sétavezetők: Lelkes Szilvi, Fris E. Kata, Radványi Gábor

?Löffler (Samu) Sándor és Löffler Béla a századforduló és a korai modernizmus időszakában alkotó építész testvérpár. Számos alkotásukkal járultak hozzá Budapest kultúrtörténetéhez és máig meghatározó városképéhez, ennek ellenére épületeikről és személyes életútjukról is keveset tudunk. A VII. és VIII. kerületet átszelő sétán ezen szeretnénk változtatni. A helytörténeti sétát szervezi A Gláser Jakab Emlékalapítvány a józsefvárosi Teleki Téri Imaház közösségének civil szervezete.?

A séta időtartama 2,5-3 óra. A séta max. létszáma: 25 fő.

Regisztráció: október 1. vasárnap 12:00-tól

15:00?16:00 Osteoporózis tornabemutató

Az osteoporosis kialakulásának megelőzésben, fontos kiemelni a gyógytorna hasznosságát. A foglalkozást vezeti: Csere Éva gyógytornász

15:00?17:00 Zsifilm Klub ? A vendégek

17:00?19:00 Zsifilm Klub ? AZ ÁLLAM KONTRA FRITZ BAUER (német film, 105 perc, 2015, német nyelven, magyar és angol felirattal)

20:00?21:30 Hagesher koncert

A Hagesher Budapest hetedik és tizenharmadik kerülete közt húzódó tengely mentén alakult és leginkább annak népzenéjét dolgozza fel a klezmer és a balkáni dallamok mellett. Mindezt a reggae, a hip hop és a funk elemeivel összegyúrva olyan színes és táncos masszává gyúrják össze, hogy talp nem maradhat szárazon.

Délután folyamatosan:

15:00?21:00 Adománykávézó

15:00?19:00 Zsi mit tud?

15:00?18:00 Gyereksarok

15:00?18:00 Éld át! ? interaktív programon keresztül bemutatni a zsidó élet alapköveit nem zsidó gyerekeknek.


horvath_kristof_szinesz_bob_600x458.png
Horváth Kristóf (Színész Bob)

 

Október 8. (vasárnap)

10:30?12:00 KULTURÁLIS VÁROSFELFEDEZŐ SÉTA A KLASSZIKUS ZSIDÓNEGYEDBEN

Sétavezető: Cseh Viktor

A férőhelyek száma maximum 25 fő. A séta időtartama 1,5 óra.

Regisztráció: október 1. vasárnap 12:00-tól

11:00?15:00 Kockaland és Szarvaska gyermekprogramok

16:15?17:00 Zumba bemutató

A zumba Kolumbiából származó könnyen elsajátítható, latin ritmusokra épülő tánc, mely fitness program is egyben. Aerobik és különböző táncok lépéseiből tevődnek össze a mozdulatok. Olyan ismert táncok alaplépéseit tartalmazza, mint a salsa, merengue, cumbia, flamenco, calypso, reggaetón és a hastánc.

17:00?19:00 Társasjáték a szellemi frissességért! ? Huszka Éva előadása

18:00?19:00 Egy sátorban?!

?A kerekasztal-beszélgetésen arról beszélgetnek majd meghívott vendégeink, hogy kik is beszélnek a zsidók nevében ma Magyarországon, milyen az érdekképviselet, ki hogy látja mindezt.?

Beszélgetőtársak: Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke, Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója, dr. Komáromi Ádám, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség vezetőségi tagja, moderátor: Büchler András

20:00?21:30 Szukot Slam / Kemény Zsófi, Horváth Kristóf Színész Bob

?A slam poetry az itt és most költészete, mindig arról szól, ami a slammert éppen a leginkább foglalkoztatja az őt körülvevő mindennapokból. A slam épp emiatt az ad hoc-ság miatt nem költészet, viszont szerencsés esetben éppen úgy tud hatni, mint a vers. Horváth Kristóf és Kemény Zsófi sokat gondolkoztak már együtt és külön-külön is a hazaszeretetről, a menni vagy maradni kérdéséről, a napi valóságunkról.?

Délután folyamatosan:

15:00?21:00 Adománykávézó

15:00?19:00 Zsi mit tud?

16:00?18:00 Éld át! ? interaktív programon keresztül bemutatni a zsidó élet alapköveit nem zsidó gyerekeknek.