- Miért lett operaénekes?
- Szép történet, de nem biztos, hogy mások számára is érdekes. Édesapám fiatalkorában jól orgonált, ezért odahaza általában barokk zene szólt, nem vokális művek, hanem a Brandenburgi versenyek, operát sosem hallgattunk. Már gimnazista voltam, amikor egyszer november 7-én elvitték osztályunkat a Borisz Godunovra, az Erkel Színházba. Hát az tragédia volt, dögunalom, mindenki cukros papírt csörgetett, bábeli hangzavar volt a környezetünkben, de nekem tetszett. Annyira megragadott a dalmű, különösen Pimen szerepe, akkor határoztam el, hogy nekem, ha van hozzá hangom, operát kell énekelni. A következő élményem már itt volt, az Operaházban, szintén a Borisz Godunov, Nyeszterenkóval a címszerepben, az előadáson Obrazcova is énekelt. Fent ültem a harmadikon, a lépcsőn, az élménytől ájulatba estem, és akkor kezdtem énekelni tanulni.
- Innen már egyenes út vezetett a színpadra?
- Érettségi után az ELTE-re mentem ének-zene-karvezetés szakra, hogy közel legyek a komolyzenéhez. Az első énekórán Adorján Ilona néni azt mondta, skálázzak. Amikor meghallotta mély hangomat, így szólt: "Édesem, hogy akar maga az általános iskolában a gyerekeknek hangot adni, ők ott még mind szoprán hangon énekelnek! Nem akar inkább operaénekes lenni?" De! - vágtam rá azonnal. Otthagytam az ELTE-t, elmentem Győrbe, beálltam az akkor Kisfaludy Színház kórusába, és az első évben már V. Károlyt énekeltem a Don Carlosban.
- Ekkor már szinte a "sztráda behajtójánál" járt.
- Igen, mert hiába énekelek bármit is, ha nem végzem el a Zeneakadémiát, a zenéről nem tudok semmit. Az akadémián Sólyom Nagy Sándor volt a mesterem. Még akadémista voltam, amikor "sumákban" előéneklésre jelentkeztem az Operába, mert már nagyon akartam énekelni, és azonnal felvettek. Csak akkor derült ki a turpisság, amikor elmentem a munkaügyi osztályra szerződést kötni. Így történhetett, hogy még akadémistaként színpadra léphettem A lombardokban Accanóként.
- Idén jubileumot is ül, hiszen tizenötödik évadját kezdte meg a dalszínházban. Repertoárján főleg Mozart, Verdi, Puccini, Wagner és Richard Strauss művei szerepelnek. Melyikben érzi magát a legjobban?
- Néhány éve a debreceni társulat A végzet hatalma-előadásában Gvárdián szerepét énekeltem. Akkor jöttem rá, hogy igazán kényelmesen a Verdi-basszusszerepekben érzem magam. Gvárdián szólama szinte simogatta a torkomat. Sajnos az itáliai operakirály nagy basszusszerepei eddig elmentek mellettem. Az Operaház engem inkább a nehezebben énekelhető német szerepekben foglalkoztat, amit én egyáltalán nem bánok. Ha a nagy Verdi-szerepeket énekelném, valószínűleg más lenne a véleményem, de most a kérdésében felsorolt zeneköltők közül Wagner mellett szavazok. Eddigi pályám során öt Wagner-zenedrámában énekeltem. Szó volt arról, hogy valamennyi Wotant elénekelhetem, de a teljes Ring, éppen talán az Erkel Színház sajnálatos hiánya miatt, lekerült a repertoárról. A Ringnek most amúgy is a Művészetek Palotája ad otthont, ám Budapest valószínűleg két Nibelung gyűrűjét bírna el, két operaházra viszont ezért mindenképpen szükség lenne.
- Az idei esztendő mozgalmasan indul, három hónapon belül két premierje is lesz.
- A varázsfuvolának nagyon örülök, a szólam szintén simogatja a torkomat. Sarastro két áriáját már főiskolás koromban megtanultam. Jóval több idő volt a próbákra, igazi műhelymunka alakult ki, amire sokszor az operaházban nincs lehetőség. Marton László rendezését nagyon szeretem. Sarastro áriája köré a rendező olyan szituációkat teremtett, melyek nagyon megérintettek. A próbák során sokszor megkönnyeztem a jeleneteket. Sarastro itt nem egyszerű pap, aki bejön, elénekli a szép áriákat, a közönség megtapsolja, hanem egy gondolkodó, érzékeny ember. Ezt azok tudják igazán megérteni, akik szülők, akik látják, hogyan gondoskodik Pamináról, és milyen kételyei vannak a döntéseit illetően. Az eddigi rendezésekben ilyen mélységekig nem jutottunk el. Olyan életszerű szituációk ezek, amelyekkel a szülők a mindennapi életben oly sokszor szembekerülnek.
- És Ochs báró?
- A rózsalovagnál az a probléma, hogy nagyon későn osztották ki a szerepeket. Míg a nagy elődök akár évekig tanulták a szerepet, nekem mindössze öt hónapom van rá. Nagyon sok munka van benne, amit külön nehezít, hogy a darabot németül énekeljük, eredeti "wienerische" tájszólásban. Ilyen hosszú szerepet, amely zeneileg és hangilag is nagyon nehéz, pályafutásom során még nem énekeltem. Emellett Székely Mihály és Gregor József emlékével is meg kell küzdenem. Józsi bácsihoz mély barátság fűzött. Sokszor énekeltünk együtt, bölcs tanácsaival rengeteget segített. Egyszer azt mondta, ne hajtsam annyira túl magam, mint ő, aki ha volt egy üres napja, arra is bevállalt mindent. No, ezt a jelenlegi helyzetben képtelenség betartani. Sokat énekelek Debrecenben, a következő évadban valószínűleg Piment a Borisz Godunovban. Az Operaházban Ochs báró mellett már csak repertoár-előadásokon lépek fel.
- Mit jelent önnek a magánélet?
- A család, a feleségem, a kisfiam, a vidéki házam, a kertem, a bernáthegyi kutyám. Ha néhány napot távol vagyok, már honvágyam van, legyen hó, zivatar, jég, még éjszaka is képes vagyok autóba ülni, hazarohanni, hogy velük legyek.
- A felesége szakmabeli.
- Igen, de szeretném hangsúlyozni, nem Gál Erikát, az operaénekesnőt vettem feleségül, hanem Gál Erikát, a nőt! Többször szerepeltünk együtt, a legemlékezetesebb, amikor néhány éve még az Erkelben, a Nabuccóban három Szvétek állt egyszerre a színpadon: Erika hét hónapos várandósan Fenénát énekelte, én meg Zakariást. De huszonévesen alakította Marcelinát, jövendőbeli feleségemet a Figaróban - én Bartolo voltam -, és nem lehetett úgy elmaszkírozni, hogy csorbuljon a szépsége. Ősszel énekelte először Verdi Requiemjének alt szólóját, világszínvonalon, szerintem nagyobb karrier előtt áll, mint én. Én nem sztárolom magam, itt van az én hazám, sokat énekelhetek, más nekem nem is kell. Családom van, munkám van, ez a legfontosabb.
- Ha egy szerepet mégis választhatna, melyik lenne az?
- Scarpia! Hogy megmutassam, a kegyetlen rendőrfőnök sármjával, ellenállhatatlanságával különb férfi Cavaradossinál.
