Schilling újra a középpontban

Egyéb


siraj.jpg
Siráj
Megkezdődött a TAMper2 elnevezésű színházi találkozó az erdélyi Sepsiszentgyörgyön, melynek elsőszámú szervezőelve, hogy minden évben egy magyar és egy román rendező pályaútját állítja szembe egymással. A most első ízben megrendezett eseményen (melyről szervezői külön hangsúlyozzák: nem fesztivál) Schilling Árpád és a szintén a fiatal generációhoz tartozó Radu Afrim munkásságát ismerheti meg a szakma és a közönség. A házigazda Florin Vidamski, a sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu Színház frissen kinevezett igazgatója négy nap alatt szeretné a párhuzamosságokat és az ellenpontokat megtalálni a két rendező, a két esztétikum, a két színházi világ között. Csütörtökig a kőszínház épületében (ahol év közben egyszerre dolgozik  egy román és egy magyar nyelvű társulat) szerepel a két alkotó egy-egy alkotása - Schilling munkái közül az évek óta látható Siráj, és a legfrissebb rendezés, a Hamlet.ws jön a Kovászna megyei városba.
 
A hétfő délutáni hivatalos megnyitó után Radu Afrim előadásával indult a találkozó, a Ploiestiben működő Toma Caragiu Színház társulata Vaszilij Szigarjev Budapesten is játszott Plasztilin című darabját mutatta be, kétszer egymás után. A közel kétórás produkció hivatott tehát megadni a fesztivál alaphangját, ám ismerve Schilling két kivételesen jól sikerült előadását, mellyel megjelenik Sepsiszentgyörgyön, feltételezhető, hogy nem egyenlő esélyekkel indulnak a felek e küzdelemben. Nem véletlen a kifejezés sem, miután a találkozó szlogenje: román-magyar összecsapás Székelyföldön. S miközben megnyugtatóan magas színvonalon teljesít első este a román társulat is, vélhető, hogy az izgalmas fantáziavilág, a látszólag tökéletesnek tetsző színészvezetés könnyedén alulmaradhat Schilling letisztult világával szemben, melytől, ha nem is kiütéses, de pontozásos győzelmet várunk.
Bár a hasonlat éppoly zord, mint a találkozó szlogenje, valójában mindez kifejezetten okos koncepciót takar: ez idáig példa nélküli kezdeményezésről van szó, s túl ezen, a magyar közönség számára szinte teljesen ismeretlen román színház, melyről csak a hazai szakemberek tudják vagy sejtik, hogy követendő példa lehetne, most méltó terepen adhat randevút méltó partnerének, a Magyarországot világszerte képviselő Krétakör Színháznak.
Szerz?:
Koren Zsolt (Sepsiszentgyörgy)