A kezdeteket tekintve, miért éppen a balettet választottad?
Angliából származom, Southamptonban születtem, egy művészetekre fogékony családba. Édesanyám fiatal korában táncolt, édesapám zenélt, a nagyszüleim is muzikálisak voltak. Első balettélményem a Rómeó és Júlia volt, amit a televízióban láttam a Royal Ballet előadásában. Teljesen magával ragadott a mozgás, a zene – bár bevallom, akkor még leginkább a harcjelenetek, a kardozás, az akció és a dráma összhatása fogott meg. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy szeretnék táncolni tanulni. Mindössze ötéves voltam. Klasszikus balettel kezdtem, de más műfajokkal – sztepp, jazz, moderntánc – is foglalkoztam.
A helyi iskolában egyedüli fiú voltam, hamar felismerték a tehetségem, és helyi versenyeken is indítottak. A tánc társadalmi megítélése okozott némi feszültséget bennem, de a környezetem visszajelzése pozitív volt, és a szüleim is biztattak. Több műfaj is szóba került, de mivel minden tánc alapja a balett, és egyben ez a legnehezebb mozgásforma, emellett döntöttem. Úgy gondoltam, erről még mindig át tudok térni más műfajra, ha úgy hozza az élet, fordítva viszont nehezebb lenne. Tízéves koromtól kezdtem igazán komolyan venni a táncot, tizenegy évesen pedig bekerültem a Royal Ballet Schoolba.
Egy gyermeknek mentális és fizikai szempontból is biztosan nehéz egy ilyen váltás. Mik jelentették a legnagyobb kihívást abban az iskolában?
Életem meghatározó időszaka az ott töltött nyolc év, nagyon mély barátságok alakultak ki. Mivel egyke vagyok, az ott tanuló fiúk és lányok olyanokká váltak számomra, mintha a testvéreim lettek volna. Minden évben teljesíteni kellett egy bizonyos szintet, így a napi feladatok mellett az volt a legmegterhelőbb, hogy végig kellett néznem, hogyan esnek ki mellőlem a közeli barátaim. Ahogy teltek az évek, fogyatkoztak az iskolatársaim. Ez egyébként a kapcsolatunkat még szorosabbá tette, különösen, hogy mindenki megtalálta a helyét az élet más területein. A balett nagyon jó alapot ad, a kitartást, a fegyelmet, a memóriát is fejleszti. A kedvenc tantárgyam a matematika volt. Ha a balettben nem értem volna el sikereket, a B terv a matematika, a tudomány lett volna. Bár teljesen más agyfélteke működik a reál tárgyak tanulásakor, a balettben is hasznosítani tudom azt, amit a számolás ad, például a mozdulatok memorizálása során.
Végül a B tervre nem volt szükség, de Angliából elköltöztél. Miért nem kinti társulatot választottál?
Angliában három nagy balett-társulat létezik: a Royal Ballet, a Birmingham Royal Ballet és az Angol Nemzeti Balett, ahová nagyon kevés embert vesznek fel. Sajnos én sem kerültem be, de amúgy is körbe szerettem volna nézni Európában, más társulatok után is érdeklődtem. A barátaim átlagosan tíz-húsz próbatáncot csinálnak végig évente a kontinensen és Amerikában, de engem Budapesten az első meghallgatás után felvettek. Annyira megörültem és úgy megtetszett ez a város, hogy rögtön igent mondtam. A Magyar Nemzeti Balett azért különleges a többi európai társulathoz képest, mert nagyon széles a klasszikus balettrepertoárja, ellentétben azzal a tendenciával, amely szerint a kortárs darabok kerülnek előtérbe.
Könnyű volt a beilleszkedés? Nem érezted kívülállónak magad?
A pandémia alatt kezdtem a munkát, amely nem volt egyszerű időszak, hiszen csökkentett repertoárt vitt a társulat. A hattyúk tavában volt az első fellépésem, de az újrakezdés időszakában kezdtem el igazán fókuszálni és minden idegszálammal a szerepekre hangolódni. Kezdetben ijesztő volt, hogy körülöttem szinte csak magyarul vagy oroszul beszélnek, de mivel angolul lényegében mindenki tud, ezért ez könnyen átlendített. A társulat tagjai egytől egyig kedvesek, támogatóak voltak, nem éreztem egy percig sem, hogy kívülálló lennék. Hozzáteszem, sok külföldi van, nemzetközi társulatról beszélünk.
Voltak nehézségeid az angol-orosz iskola közötti különbségekből fakadóan?
Biztos, hogy sokat változott a technikám azóta, amióta bekerültem, valóban van eltérés a két megközelítés között. Máshogy neveznek bizonyos mozdulatokat, és elmondható, hogy a keleti iskola bizonyos szempontból erőteljesebb, lendületesebb technikát foglal magában. Ennek kapcsán azt emelném ki, hogy az orosz irány arra tanított, hogy túllépjek a saját határaimon, hogy kijjebb toljam azt a bizonyos limitet. Angliában azonban nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a testtudatra, az erősítésre, az izmok fejlesztésére, a pilatesre. Mivel több kiváló fizikoterapeuta is foglalkozott velünk, ezért pontosan érzem, meddig mehetek el. Talán ennek is köszönhető – lekopogom –, hogy a sérülések eddig elkerültek.
Mit jelent számodra a színpadon lenni?
Nagyon jó kérdés. Mindig is élveztem a karakterek megformálását, a személyiségeket, akiket eltáncolhatok. Mivel régen szégyenlős fiú voltam, leginkább azokat a szerepeket szeretem, amik éles ellentettjeimet jelentik: a rosszfiúkat, a negatív hősöket. A Magyar Nemzeti Balettnél a legnagyobb kihívást számomra a Mayerling Rudolf trónörököse jelentette: összetett, komplex karakter, pszichológiai szempontból nagyon izgalmas. Amikor felkértek erre a főszerepre, akkor ez a hír egyszerre sokkolt és töltött el rendkívüli örömmel, bizonyítási vággyal, mivel szerepálmomnak mondhatom. Egy sérülés miatt nyertem el a lehetőséget, de mindössze két hetem volt a tanulásra. Szerencsére a balettmester és a balettigazgató is maximális támogatásáról biztosított engem. Úgy vélem, hogy kihoztam a maximumot magamból, és sikeres lett az előadás.
Olyannyira, hogy tavaly Kamaraművésszé, idén Étoile-lá választottak.
Hatalmas megtiszteltetés számomra! Tavaly is egy hónap kellett, mire tudatosítottam magamban, hogy elnyertem a díjat. Az Étoile cím esetében sem lesz másként, akkora meglepetésként ért.
