Fenyvesi-Orsolya-HN_001.jpg

Sejtés hívószóval hirdeti meg idei irodalmi pályázatát a PesText fesztivál

A „sejtés” hívószóval hirdeti meg hagyományos irodalmi pályázatát a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál – tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.

A nyílt, magyar nyelvű pályázatra prózai és lírai művekkel egyaránt nevezhetnek az alkotók. A zsűri fődíját, illetve a közönségdíjat elnyerő alkotás szerzője fejenként bruttó 300 ezer forint jutalomban részesül. A szervezők kortárs magyar szerzők magyar nyelvű műveit várják, maximum 6000 leütés terjedelemben – szóközök nélkül –, a „sejtés” témakörében.

Műfaji megkötés nincs, egy szerző azonban csak egy, másutt még nem publikált alkotással nevezhet.

A nevezés jeligés, a műveket a pestextpalyazat@gmail.com címre várják, sejtés tárgymegjelöléssel. Beküldési határidő: szeptember 10.

A győztesekről zsűri és közönségszavazás dönt majd. A zsűrizés két körben zajlik. Az előválogatást követően a legjobb 11 pályamű kerül az elismert szakemberekből álló főzsűri elé – a szakmai díjakról idén Fenyvesi Orsolya író, szerkesztő, Győrffy Ákos író, költő, esszéista és Korpa Tamás költő dönt.

A kiválasztott művek közül egy elnyeri a zsűri fődíját, egy pedig közönségdíjat kap majd. A közönségdíjra bárki szavazhat október 15. és november 5. éjfél között. Az alkotások a SZIFONline.hu oldalára kerülnek fel, és a PesText Facebook-oldalán is megjelennek.

A világirodalmi fókuszú PesText 2025. november 6. és 8. között nyolcadik alkalommal valósul meg Budapesten a Magyar Irodalmi Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) szervezésében, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával és a Petőfi Kulturális Ügynökség közreműködésével.

A pályázattal kapcsolatos további információk és a nevezés feltételei itt találhatók.

Ez is érdekelheti

Győrffy Ákos: A művészetnek nincs értelme

Győrffy Ákos idén március 14-én vehette át a Magyarország Babérkoszorúja díjat. Az író-költővel Ilyés Krisztinka beszélgetett költészetről, zenéről és a természetről is.

David Almond: Valójában sosem növünk fel

A PesText meghívására Budapestre érkezett világhírű író, David Almond negyvenhét évesen találta meg azt az írói hangot, amely azóta is töretlenül sikeres.

A lényeg, hogy a végén briliáns legyen

Május 10-én a PesText fesztivál zárónapján különleges irodalmi eseménynek lehettek tanúi az érdeklődők: személyesen mutatkozott be a hazai közönség előtt Clare Leslie Hall.