Senior programot indít a Budapesti Filharmóniai Társaság

Egyéb

Június 4-én, a pedagógusnap alkalmából a Budapesti Nyugdíjas Pedagógus Otthonban indul az 1853-ban Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság 20 állomásos sorozata, melyet a Magyar Zeneterápiás Egyesülettel közösen hoztak létre.

A Magyar Zeneterápiás Egyesület,amely az európai hálózat tagjaként egyedüli országos szervezetként évek óta segíti a különböző intézmények munkáját a Filharmóniai Társasággal összefogva, országos koncepciót dolgozott ki, melynek célja, hogy a lehető legtöbb intézményben rendszeresen kapjanak az ellátottak zeneterápiás foglalkozást, ami jelentősen segíthet a gondozottak mentális állapotának javulásában. Azokban az intézményekben, ahová heti rendszerességgel járnak zeneterapeuták (évi 3-4 alkalommal, az Operaház zenészeiből álló társaság segítségével, szakemberek bevonásával), kifejezetten az idős generáció számára összeállított egyórás kamarazenei programot mutatnak be.

„Nem titkolt célunk, hogy minél több intézményt megkeresve rávilágítsunk arra, hogy évtizedek óta kiváló képzésben részesülő szakemberek állnak rendelkezésre, hogy munkájukkal segítsék az idősgondozást. Sajnos nagyon sok intézmény nem tudja, hogy ez a szolgáltatás elérhető vagy éppen finanszírozási okból nem veszik igénybe. Ahol évek óta zajlanak zeneterápiás foglalkozások, az orvosok, intézményvezetők egybehangzóan állítják, hogy az érzelmekre, érzékszervekre ható foglalkozások látványos javulást hoznak az idősek állapotában” – nyilatkozta Nyíri-Nagy József, a zeneterápiás egyesület elnöke.

„Régóta tervezzük, hogy nagyszabású országos programot indítunk kifejezetten az idősebb generáció számára. Nagyon izgalmas folyamat volt a programok összeállítása, bízunk benne, hogy egyre több intézmény kéri segítségünket, hogy a zene gyógyító erejét elvigyük gondozottjaikhoz. Támogatni szeretnék az intézményeket abban is, hogy heti rendszerességgel hívjanak zeneterapeutákat, mert a kutatások szerint a rendszeres foglalkozások megtartása segíti leginkább az idősellátást. Minden lehetséges eszközzel népszerűsíteni szeretnénk a zeneterápia fontosságát, hogy ezzel a szolgáltatással Magyarország is fel tudjon zárkózni az európai élvonalba az idősgondozás terén” – mutatott rá Tóth László, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnöke sorozatuk fontosságára.

A húsz előadásból álló sorozat intézményeken belül valósul meg, de a nyár végén az aktív idősek számára is indulnak újabb kezdeményezések az idén 168 éves Budapesti Filharmóniai Társaság szervezésében.

További információ:
https://bftz.hu