Az i.sz. 350 és 450 között készített Seuso-kincs 14 római kori tömör ezüstből készült tálból, tálcából és kancsóból áll. A négy hatalmas méretű, tiszta ezüstből készült tálat valószínűleg egy görög műhelyben készítették egy jómódú római számára. A római neve Seuso lehetett, ez a név olvasható ugyanis a feliraton, ahonnan a leletegyüttes a nevét kapta: "Legyenek ezek, ó Seuso, a tieid hosszú időre, e kis edények szolgálják gazdagon utódaid is". A kincs darabjai nagy hasonlóságot mutatnak a XIX. században a Balaton közelében talált leletekkel, amelyek ma a Nemzeti Múzeumban láthatók. Az egyikbe a Pelso nevet vésték, amely a Balaton római elnevezése.
A korábbi nyomozások során a magyar hatóságok a készleten talált mikromaradványok elemzésével arra a következtetésre jutottak, hogy azok Polgárdi-Szabadbattyán-Kőszárhegy környékének földmintáira hasonlítanak. Az értéktárgyakat minden bizonnyal itt találta meg 1976 körül Sümegh József, egy 22 éves kőfejtő. Sümegh a következő évek során teljesítette katonai szolgálatát, de napi kapcsolatban volt műgyűjtőkkel is, akikkel általában az Ecserin üzletelt. Minden bizonnyal itt merült fel az eladás ötlete is.
Ekkor azonban Libanon, Magyarország és Jugoszlávia is bejelentette tulajdoni igényét. Hamarosan nemzetközi per lett az ügyből, ám annak során Libanon visszalépett, mert kiderült, hogy az általuk felmutatott kiviteli engedély egyszerű hamisítvány. Miután Horvátország kerestét érvénytelennek nyilvánították, 1993-ban az amerikai bíróság a magyarok részéről sem látta bizonyítottnak a tulajdonjogot, ezért a törvényes tulajdonos a márki maradt - de azt is meghatározták, hogy az ezüstöt nem szabad eladni.
Ezért volt érthető a szakma felháborodása, amikor kiderült, hogy az ezüst étkészlet újra felbukkant egy londoni kiállításon. Hamar kiderült, hogy tulajdonosa anyagi gondjai miatt szeretné értékesíteni a 100 millió font értékű leletet, mivel szerinte a kincs megátkozta a családját. A kiállítás kapcsán a magyar kormány tiltakozó levelet írt a Bonhams aukciósháznak, amelyben megismételte, hogy az ezüst készletet Magyarország területén találták, és illegálisan csempészték ki az országból.
Az ügy komoly vihart kavart az angol tudományos életben is. Lord Colin Renfrew, a Cambridge-i McDonald Régészeti Intézet vezetője nyílt levelet tett közzé az angol lapokban, aminek hatására a Lordok Háza parlamenti vizsgálóbizottság felállítását rendelte el az ügyben. De most lássuk a részleteket!
Colin Renfrew az elmúlt évtizedek legkiemelkedőbb angol őstörténésze. A radiokarbonos kormeghatározás és az archeogenetika módszerének tudós ismerője gyakran és elkötelezetten síkra szállt a régészeti emlékek fosztogatásának megelőzéséért. Szakmai teljesítményében az 1973-ban megjelent "A civilizáció előtt - A radiokarbon-forradalom és Európa őstörténete" című munkája jelenti a csúcspontot, amelyben az európai civilizáció kialakulásának folyamatát vizsgálva megállapítja, a kulturális innováció korántsem a Közel-Keletről kirajzott jelenség. Az európai kőkori települések feltárását vezető kutatóként egy új kronológia kereteit vázolta fel a kőkorszak végéig, a bronzkor kezdetéig.
A Bonhams képviselője Renfrew felvetésére azzal válaszolt, hogy a legnagyobb sértés az lenne, ha a kincs egyszerűen eltűnne egy múzeum mélyén.
A neves régész levelére a brit kormányzat régészeti ügyeit koordináló szakértője, Rupert Redesdale válaszolt a Guardianben. Szerinte az ókori étkészlet felfedezése és sorsa kalandregénybe illik, ám egyben a brit kormányzat műkincskereskedelemmel kapcsolatos problémáira is rávilágít. Redesdale részben igazat ad Renfrew-nak, ám leírja azt is, hogy a Seuso-ezüstök szerencsétlenségére az ominózus 2003-as törvény ebben az ügyben nem alkalmazható, mert az csak a 2003 után felfedezett kétes eredetű műkincsekre vonatkozik. A szakértő szerint az ügy legnagyobb problémáját az jelenti, hogy a magyarok hiába állnak elő követeléssekkel, az általuk bemutatott bizonyítékok nem elegendőek a szakszerű bizonyításhoz. Azzal viszont ő is egyetért, hogy minél előbb szükség van egy szakszerű vizsgálatra.
További cikkek ebben a rovatban
