LA-DIVINE_V1-0019_photogramme_20240612.R©LesFilmsduKiosque.jpg

Sikerfilmekkel érkeznek az idei Frankofón Filmnapok

A magyarországi Francia Intézet szervezésében idén február 27. és március 9. között tartják a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Több közülük a világ legnagyobb fesztiváljain bizonyított már.

Február 27-én 19.30-kor a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban Sandrine Kiberlainnel a főszerepben Guillaume Nicloux két César-jelölést kapott Az isteni Sarah Bernhardt című filmje nyitja a 15. Frankofón Filmnapokat. Párizs, 1896. Sarah Bernhardt kora egyik legnagyobb színpadi csillaga, a világ első szupersztárja, ugyanakkor szabad és modern szellemű nő, aki bátran szembeszáll a társadalmi elvárásokkal és normákkal. De egy dolog a legenda, és egy másik a hús-vér ember.

A filmnapok egyik legfontosabb alkotása Jacques Audiard eddigi legmeglepőbb filmje, az Emilia Pérez, mely egyszerre könyörtelen gengszterfilm, őrült komédia és extravagáns musical. A Cannes-ban már díjazott alkotás 12 César-jelölést és 13 Oscar-jelölést kapott, amivel filmtörténetet írt: soha egyetlen nem angol nyelvű alkotás sem kapott még ennyi jelölést.

A San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált a 91 éves Costa-Gavras Az utolsó lehelet című alkotása Denis Podalydèsszel, Kad Meraddal és Charlotte Ramplinggal a főszerepben. Van egy kérdés, amellyel előbb vagy utóbb mindenkinek szembe kell nézni: milyen lesz a befejezés, az élet végjátéka? Jelen esetben egy orvos és egy író indul érzékenyen filozofálgatós, keserédes utazásra az emberi lét mélyrétegeibe.

Szintén a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díját nyerte el François Ozon legújabb filmje, a Ha megérkezik az ősz. Michelle nyugdíjas éveit élvezi egy burgundiai faluban régi barátnője társaságában. Az iskolai szünetre az unokáját, Lucast várja. Az örömteli látogatás azonban meghiúsul, mert egy baleset miatt a lánya eltiltja tőle a gyereket.

2024-ben a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Vincent Lindont a legjobb férfi főszereplő díjával méltatták a Játék a tűzzel című drámában. Pierre egyedül neveli két fiát. A fiatalabbnak minden összejön, az idősebb többnyire sodródik. Szélsőjobb csoportosulásokhoz csapódik, ami szöges ellentétben áll az otthoni értékrenddel. Pierre értetlenül nézi, mivé válik a fia, és a helyzet próbára teszi az apai szeretetet.

Igazi kuriózum a Malmkrog című román–szerb–észak-macedón–bosznia-hercegovinai–svájci–svéd történelmi dráma, mely a 2020-as Berlinalén az Encounters szekció legjobb rendezés díját hozta el. Öt arisztokrata találkozik az Osztrák–Magyar Monarchia keleti szélén, a malmkrogi főúri kastélyban, ahol lakoma közben addig vitáznak halálról, filozófiáról, vallásról, háborúról, fejlődésről és erkölcsről, mígnem elkezdenek kiütközni a nézetkülönbségek.

Az Átok című belga–francia–kongói dráma Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban Új hang díjat nyert. Koffi sokévnyi távollét után tér haza Kongóba, hogy bemutassa – fehér és várandós – feleségét a családjának. Ám az övéi úgy tartják, ki kell űzni belőle a gonoszt.

Végül egy cannes-i Palm Dog-díjjal elismert kutyaalakítást láthatunk a Kutyaper című svájci–francia vígjátékban. Avril ügyvéd, és a sokadik vesztes ügye után megfogadja: a következőt megnyeri. Arra persze nem számít, hogy a védence ezúttal nem más lesz, mint Cosmos. Egy kutya.

Ez is érdekelheti

A Földindulás lett a legjobb drámai film Franciaországban

A legjobb drámai film díját nyerte el a Pozsgai Zsolt rendezte Földindulás (Landslide) című film a franciaországi Red Movie Awards kiemelt európai filmfesztiválon. Bordán Irént és Koncz Gábort a zsűri a legjobb főszereplőpárosnak járó különdíjjal jutalmazta.

Lehet jelentkezni a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra

Megjelent a pályázati felhívás és várják a nevezéseket a jubiláló Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra, amelyet immár tizedik alkalommal rendeznek meg 2026. május 13. és 17. között a szegedi Belvárosi Moziban. A videóklip idén is a program részét képezi, a szakmai előzsűri 2026. február 3-ig dönt a végleges versenyprogramról.

Kortárs olasz filmek, Jókai és a nők – programajánló

Városi séta Jókai Mór és a dunai árvizek nyomában, kortárs olasz filmek a Puskin és a Tabán moziban, popzenei workshop a Turbinában, Miklósa Erika, Balázs János és José Cura koncertje a Cziffra Fesztiválon – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Újabb nemzetközi fesztiváldíjat nyert a Csendes barát

Mozgalmas hetet zárt Enyedi Ildikó: október 12-én hozták nyilvánosságra, hogy a 46. Kairói Nemzetközi Filmfesztivál egyik díszvendége lesz, majd publikussá vált, hogy legújabb alkotása, a Csendes barát bekerült az Európai Filmdíj shortlistjére, október 19-én pedig a film elnyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját.