D?ja vu, úgyszólván: megint Thália, megint Parti Nagy Lajos és Ilan Eldad, megint az öregedés, magánnyal és társkereséssel, s megint a nevetés váltakozik búskomorsággal - akár három éve, a Hat hét, hat táncnál. Amit abban a darabban, pontosabban abban a Parti Nagy-átiratban szeretni lehetett, az a Sírpiknikben is megvan, ráadásul dupla dózisban. Ugyanolyan dramaturgia, de összetettebb cselekmény, ugyanolyan jól kidolgozott jellemek, de most egyből négy. Valamivel jobb poénok, valamivel szomorúbb sorsok.
Sírpiknik - így nevezi három özvegyasszony heti elfoglaltságát: szerdánként összejönnek egyikük fodrászszalonjában, majd meglátogatják férjeik sírját; Doris szeretetből, Ida önvizsgálatot tartani, Lucille pedig nem is tudja igazán, hogy miért - talán csak férfiakkal ismerkedni. Például Sammel, a menő dizájnhentessel, aki felesége sírja felől érkezik. Ketten keresztbe tesznek a harmadiknak, és még egy fiatalabb nő is bezavar - a Sírpiknik mégsem egy szappanopera aktuális epizódja: ízléses és kellően komoly tud maradni. Az intrikák mögül mozgatórugóként előbukkan hol egy házasság és néhány özvegyi év teljes kudarca, hol egy fájdalmasan magányos öregkor, a látszólagos ledérség mögött pedig ott van a végtelen esendőség.
Jutalomjáték ez mindenkinek: Parti Nagy nyelve, mint mindig, most is találó (valamivel több csak a hiteltelenül hangzó szófordulat, mint kéne), a színészek pedig egyszerűen elemükben vannak. Bánsági Ildikó Lucille-je kényszeres exhibicionista, de meg tudja mutatni azt is, milyen sérelmek táplálják benne a tüzet, s ahogy rikító narancssárga parókáját, úgy veti le megjátszott énjét is; Margitai Ági Dorisa mindvégig különböző tud maradni barátnőitől: megtörtebb náluk, mint aki nem csak a házasságán, de az életén is túl van már. Gálffi László Samje gondtalanul lép a sármos csábítóéból a tétova kisfiú bőrébe, s nem tud mit kezdeni az ölébe ülő fruskával (aki "huszonkilenc éves, plusz-mínusz mikormennyi"), a kis szerepét nagy lendülettel játszó Létay Dórával. Egri Márta Idaként két barátnője álláspontja között vergődik, de kulcsjeleneteit ő játssza a legkevésbé hihetően: dühe és kiborulása művibb, mint kellene. Ilan Eldad rendezőként háttérbe húzódik: hagyja játszani a négy tapasztalt színészt, hadd vonják magukra az összes figyelmet akkor is, amikor a teljes színpadnyi fodrászszalon vagy sírkert egyetlen félrehúzott padjára ülnek le mindahányan. Hadd kerekítsenek a viccekből drámát, de csak visszafogottan, a mosolyt még le nem hervasztóan - amúgy nyáriasan.
A díszlet-fodrászatban van két tükör, ami mindig kicsit karcsúbbnak, kicsit "slankabbnak" mutatja a három nőt. Ha az előadás nem lesz kirobbanóan sikeres, annak csak az lehet az oka, hogy a Sírpiknik épp fordítottja e tükörnek: a színházból távozók között nem egy Idát, Lucille-t vagy Dorist látni. Nem biztos, hogy örömmel szembesülnek felnagyított tükörképükkel.
