A kincskeresők "lelkesedése' napjainkig töretlen. A német rendőrség közel 1000 sírrablóval számol, ők alkotják a heterogén társaság legveszélyesebb rétegét. Az új technikákra (fémkereső, GPS) támaszkodva az amatőr régészek és a kincskeresők komoly előretörést értek el a rejtett értékek felderítésében. Sajnos a hozzá nem értésük miatt megsemmisül meg a valódi régészeti 'kincs': a leletekből nyerhető sokrétű információ. A régészek ugyanis a leletkörülmények, -összefüggések és a feltárás során tett megfigyelések segítségével tudnak minél több információt gyűjteni, amely a végkövetkeztetések levonása szempontjából kiemelten fontos. A tudományos kutatás ezért az összefüggések vizsgálatára, nem pedig magukra a tárgyakra helyezi a fő hangsúlyt. Ezzel szemben a kincskeresőket csupán a leletek érdeklik.
Az időszaki kiállítás érzékletesen világít rá arra, hogy a leletek a földből hozzá nem értő történő kivételénél hogyan tűnnek el a pótolhatatlan információk, és ezáltal a múltunk egy darabja rekonstruálhatatlanná válik. Sírrablás talán azóta létezik, amióta a holttesteket gazdag mellékletekkel temették el. Így például egy egyik, 2006 és 2008 között feltárt ludwigsburgi temetőnek több mint 90 %-át még az ókorban kirabolták. A sírok fosztogatói feltehetően korai keresztények lehettek. A 'sírrablók alagútjában? nevű részben jelentős kincsleletek és tárgyak tekinthetők meg, többek között a 17. századi boxberg-schweigen-i 2500 darabos éremlelet, illetve az Egesheim-nél fekvő ún. 'Heidentor' korakelta áldozati helyről (i.e. 7.-4. század.) származó fibulák, ékszerek, fegyverek és további leletek a, valamint az eschenz-i arany poharak (Svájc, i.e. 2.500-1.600 körül).
A kincsrablók jelenléte a Kárpát-medence országaiban is tetten érhető. A kincsek célzott keresése elsősorban a 18. század második felétől kezdődött el, sőt a napóleoni háborúk idején állami vállalkozás keretében egy katonatiszt vezetésével próbáltak rálelni a dák kincsekre, amelyekkel a viaskodások miatt üressé vált kincstárat kívánták feltölteni. Kutatásaik azonban nem vezettek sikerre, ahogy a hivatali aktákban oly sokszor előforduló beadványok alapján másokéi sem. Elsősorban a véletlennek köszönhetően bukkantak azokra a kiemelkedő leletekre (pl. nagyszentmiklósi kincs, szilágysomlyói és osztrópatakai leletek), melyek egy-egy korszak kutatását ma is meghatározzák. Mivel az államkincstár szintén részesedett a leletek értékéből, így a hatóságok kiemelten figyelték, hol és kik találnak nemesfém tárgyakat (ékszerek, érmek stb.) és igen nagy hatékonysággal jártak el az ügyekben.
A Kiegyezés után a sorra szerveződő régészeti egyletek, valamint a régiséggyűjtők törekedtek az előkerült tárgyak megmentésére és a leletkörülmények tisztázására. Tevékenységüknek köszönhetően született meg a múzeumok országos hálózata. Míg a pártállam idején a kincskeresés, éppen a nemesfém tárgyak miatt, az el nem tűrt tevékenységek közé tartozott, addig a rendszerváltással együtt sorra jelentek meg a hivatásos és amatőr "kincsvadászok'. Míg nagy részük elsősorban érdeklődésből és érdeklődés szintjén járja a vidékeket, addig itt is a súlyos problémát azok okozzák, akik üzletszerűen űzik ezt a tevékenységet. Működésük súlyos károkat okozott és okoz a régészeti kutatásnak, ám az utóbbi időben a hatóságok komolyabban figyelnek reájuk, aminek következtében egyeseket sikerült tetten is érni és a leleteket lefoglalni.
