Az anachoréta görög eredetű szó, jelentése: aki kivonul a pusztába. Remetéskedni annyit jelent, mint eltávolodni, minél messzebb kerülni a világi élet zajától, forgatagától. Nem számít a helyszín: lehet sivatagi pusztaság, vagy egy kis hegyi barlang, a lényeg a csend és az elmélyült gondolkodásra alkalmas nyugalom megléte.
A fenti környezeti "követelményeknek" eleget téve, Remete Szent Pál az egyiptomi Théba sivatagát választotta remetéskedése színhelyéül. Életét Szent Antaltól ismerjük, aki személyes jó barátjaként időnként enyhítette Pál önként vállalt magányát. A hagyomány megőrizte azt a legendába illő jelenetet, amint Antal egyik látogatásakor rátalál a 105 éves remetére, akinek holttestét oroszlánok védték a vadállatok támadásai elől, s akinek hűsítő árnyékot egy pálma hatalmas levelei biztosítottak. (Az oroszlán és a pálmalevél - a Pált kenyérrel naponta ellátó hollóval együtt - azóta is a pálos rend címerének szimbólumai.) Szent Antal lejegyzéseit, s ezáltal Pál életét a Szent Jeromos által a IV. század végén megfogalmazott latin nyelvű átirat tette széles körben ismertté.
Magyarországon Boldog Özséb 13. századi rendalapítási törekvése eredményezte, hogy Szent Pál neve nem merült feledésbe. Özséb és a rendtársak életét tudományos kutatómunkával megörökítő, egyik legkorábbi magyar nyelvű munkát Gyöngyösi Gergely pálos szerzetes készítette el 1520 és 1526 között, Az első Remete Szent Pál rendjén lévő remetetestvérek életrajzai címmel. Ebből megismerhetjük a sokat emlegetett látomást, amint egy isteni sugallat hatására, a Pilisben apró lángokként elszórtan élő férfiakat Özséb maga köré gyűjti, s a tatárjárás után megszervezi közös életüket.
Kezdetben még nem kapott rendalapítási engedélyt a közösség. A krónika szerint 1250-ben, az alapító hat társával együtt Kesztölc falu határában, az ún. hármas barlang mellett telepedett le, ahol a Szent Kereszt tiszteletére kis monostort emeltek. Keresztúr lett szerzetesi életük első székhelye. Az egyházjogilag a veszprémi püspök fennhatósága alá tartozó kongregáció néhány éven belül rendszeres káptalangyűléseket vezetett be, amelyeken a környék más remeteségei is tiszteletüket tették.
Annak ellenére, hogy a IV. Orbán pápa által 1260-ban jóváhagyott, de az akkori veszprémi püspök által felülbírált, s végül elutasított rendalapítás átmenetileg kudarcba fulladt, a közösség felvirágzása és terjedése a 14. század elején folytatódott. 1300-ban Lőrinc lett a keresztúri pálosok perjele. Az ő nevéhez fűződik a mai Hárshegy déli oldalán, a Szent Lőrincről elnevezett budaszentlőrinci monostor megépíttetése. Áthelyezve ide a közösség centrumát, nemzetközi székhellyé tette egészen a török dúlásig.
Gentilis, pápai legátus 1308. évi magyarországi látogatása meghozta számukra a várva várt engedélyt, s a következő évben már első Remete Szent Pál rendjeként emlegették őket.
Jánki László kalocsai érsek beszámolója szerint 1317-ben a pálosoknak már mintegy harminc rendházuk volt szerte az országban. Eljött az ideje annak, hogy hivatalosan is kinyilvánítsák, a szerzetesi életmódot meghatározó szabályzatok közül kinek az útmutatásai alapján kívánnak élni. A pálosok Szent Ágoston reguláját választották, s ezzel a szűzi tisztaságot és krisztusi szeretet. Az ágostoni iránymutatás értelmében napjaik a zsolozsmázás, misézés, a közös étkezések, vagy éppen a böjt jegyében teltek. A kommuna számára pontosan előírt magatartás vonatkozott a női nemhez való hozzáállásra is. "Ha netán nőt láttok, ne szögezzétek rá szemeteket! Amikor kimentek a monostorból, nem tilos ugyan nőket látnotok, bűn viszont őket megkívánni, vagy tőlük várni ugyanezt. Isten nemtetszésétől féljen a szentségre törekvő férfi, hogy ne akarjon bűnös módon nőnek tetszeni" - írja a regula.
A beteggondozás, a ruházat-, a könyvtár rendben tartása, az élelem kiosztása, az elöljárók és a testvérek kapcsolata mind szigorúan szabályozott keretek között működött. A leghétköznapibb "parancsolatok" egyike például abban állt, hogy "Máshová ne menjetek kevesebben, mint ketten vagy hárman." 1328-ban - ugyanabban az évben, amikor Ágoston reguláját hivatalosan jóváhagyták számukra - a pálos rend felmentést kapott a tizedfizetési kötelezettség-, és a helyi zsinaton való kötelező részvétel alól.
Területi terjeszkedésük is megkezdődött. Először Szlavónia, majd 1340 táján nyugat felé, dél-német vidékek irányába lépték át az országhatárokat. A 14-15. század során a környező déli területeken, elsősorban Horvátországban, Isztriában és a már említett Szlavóniában alakultak és működtek hosszabb-rövidebb ideig pálos monostorok. Magyarországon Nagy Lajos király (1342-1382) lett a rend első, komoly támogatója. Az általa alapított székházak közül kiemelkedik a márianosztrai, amely napjaink egyik leglátogatottabb zarándokhelye. Az uralkodó jótékony közbenjárásának köszönhető az is, hogy a pálosok rendjéből ún. exemptus egyház lett. XI. Gergely pápa (1370-1375) szüntette meg felettük a püspöki joghatóságot, s egyúttal közvetlenül a Szentszék fennhatósága alá rendelte a remetéket.
Mária, országunk védőszentje nem csupán a nosztrai helyszínnel kötődik a pálosokhoz. Lajos király, miután a sikeres velencei hadjáratot lezáró torinói béke (1381) egyik pontjában kötelezte a dózsék városát Szent Pál mumifikálódott holttestének átadására, Magyarországot a szent oltalmába ajánlotta. Így lett Pálból társ-védőszent.
Az uralkodó unokaöccse, János tizenhat szerzetest "csábított el" Márianosztráról és 1382-ben Lengyelországban megalapította Częstochova monostorát. A külföldi térhódítás ezzel nem állt meg: a következő évszázadban két osztrák helyszín, Ranna és Bécsújhely lakossága ismerhette meg a magyar pálosokat.
Hunyadi Mátyás regnálási időszaka további előnyökhöz juttatta Boldog Özséb utódait. Az olyan elnéptelenedett szerzetesi központok, mint az eredetileg premontrei tulajdonban lévő zsámbéki és csúti monostorok, vagy a bencések visegrádi és szentjobbi épületei ezekben az évtizedekben váltak a pálos szerzetesek gyűjtőhelyévé. Ma Budapesten az Egyetem téri templom és a Gellérthegy oldalába vájt Sziklakápolna gazdagítja a rendet.
A mohácsi csatavesztést követően, a budaszentlőrinci főmonostor teljes egészében a török pusztítás áldozatává vált. Szent Pál teste még eljutott a trencséni várba, de a várost súlytó oszmán rombolás, gyújtogatás már nem kímélte meg, s a tetem a lángok martalékává vált. Buda eleste után a folyamat visszafordíthatatlanná vált. A szerzetesek egy része a Felvidékre, vagy a Dráván túlra menekült, osztrák, német területeken fekvő testvéri-, vagy más rendek kolostorában keresve menedéket. A három részre szakadt Magyarország nem jelentett ezután biztonságos lakhelyet a pálos szerzeteseknek, így a rend központja áttevődött Częstochovába.
