Snétberger Ferenc Liszt- és Kossuth-díjas művész, akit a kortárs gitár egyik félreismerhetetlen hangjaként tartanak számon világszerte. Műfaji határokat túllépő zenéjét szülőföldje és a hozzá kapcsolódó roma hagyomány, a flamencogitár-technikák, a szambaritmusok, valamint a klasszikus gitár és a jazz alakítja. Számos albumot adott ki, és a világ több pontján adott már koncertet.

1995-ben, a holokauszt 50. évfordulójára komponálta In Memory of My People (Népem emlékére) című, gitárra és nagyzenekarra írt művét. A darab 2007-ben a holokauszt emléknapján a New York-i ENSZ-központban is elhangzott, majd 2011-ben a Bundestagban. 

Dr. Torsten Wöhlert kultúráért felelős államtitkár méltatta Snétberger Ferencet: „Berlin már közel harminc éve az otthona. Innen érdemelt ki magának kimagasló művészi karriert és nemzetközi ismertséget, amellyel figyelmet vívott ki kulturális és zenei gyökereinek, egyúttal pedig a következő generációk zenei képzését és fejlődését támogatja.”

Snétberger Ferenc zenei tevékenysége mellett társadalmi elkötelezettségében is kimagasló munkát végez. A kilencvenes évek elején létrehozott egy gitáriskolát Berlinben tehetséges, ámde nehéz helyzetben élő roma gyerekeknek. A modell Magyarországon teljesedett ki. 2011-ben partnereivel megalapította a Norvég Alap és a magyar állam pályázati támogatásával a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetségközpontot hátrányos helyzetű gyermekek számára.

Nyitókép: Dr. Torsten Wöhler és Snétberger Ferenc. Forrás: Snétberger Alapítvány