Minden vele kapcsolatos méltatás kiemeli kultúraszervező tevékenységét, amely valóban egészen sokrétű és lenyűgöző. Nevéhez fűződik többek között a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség megalakítása, a Cserkész és a Katedra című lapok elindítása, a Katedra Alapítvány, valamint a Vámbéry Polgári Társulás létrehozása. Részt vett a Független Magyar Kezdeményezés, később a Magyar Polgári Párt megalapításában, különböző tisztségeket tölt be a dunaszerdahelyi református gyülekezetben. Több mint harminc éve a Lilium Aurum könyv- és lapkiadó alapító igazgatója, közel húsz éve a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMIT) elnöke. Mindezek mellett pedig költő, akit idén József Attila-díjjal ismertek el.
Amikor idén januárban, a Covid miatti leállások után végre át tudták adni a SZMIT díjait, e szavakkal nyitotta meg a rendezvényt: „A díjak arra ösztönzik és bátorítják az írókat és költőket, hogy tovább alkossanak, tovább műveljék azt, amit szeretnek és tehetségük révén tudnak csinálni.” A József Attila-díj önt is megerősíti abban, hogy jó úton jár?
Többször jelöltek már a József Attila-díjra, ezért addig nem mertem elhinni, hogy idén valóban megkapom, amíg meg nem érkezett a hivatalos értesítés. Ez a legrangosabb elismerés, amit az ember a magyar irodalmi szakmán belül elérhet, így természetesen nagyon örülök neki. Soha nem a díjakért írtam, de a pozitív visszajelzések számítanak, mivel azt jelzik, hogy van értelme annak, amit csinálok. És igen, motivációt is adnak ahhoz, hogy folytassam a megkezdett munkát.
2020 óta két éven keresztül Térey-ösztöndíjas is volt. Ebben az időszakban jelent meg a Minden addig című verseskötete, valamint a Minden addig, hatvanig című emlék- és dokumentumfüzére, amellyel a hatvanadik születésnapjára reflektált. Ezek a könyvek az ösztöndíjnak köszönhetően születhettek meg?
Amikor két éve kiderült, hogy a sok jelölt közül én is bekerültem az ösztöndíjasok közé, azt szintén ösztönzésnek éreztem az alkotásra. A Minden addigba olyan új verseim kerültek be, amelyeket kicsit más költői szemlélet jellemez, mint a korábbiakat. A Minden addig, hatvanigat régóta terveztem, végül szépirodalmi jellegű, monográfiaszerű önéletrajzi visszatekintés lett belőle. Mivel elég lassú író vagyok, muszáj bizonyos fogódzókat találnom, határidőket szabnom magamnak. A hatvanadik születésnapom jó apropónak tűnt ezeknek a könyveknek a létrehozására.
Egy olyan köteten is dolgozom, amelyben a verseket más írók, költők alkotásai ihlették. Már félig elkészült az anyag, amikor a könyvtáramban olyan Tandori-könyvet találtam, amely ugyanezzel a szemlélettel íródott. Kicsit meg is haragudtam Tandorira, hogy még 1986-ban ellopta az én 2010-ben született ötletemet. Ugyanakkor úgy gondolom, tőle „lopni” nem bűn, úgyhogy mégiscsak folytatom az írást. Lesz benne egy-két prózai szöveg is, de kilencven százalékban költeményekből áll majd. Remélem, hogy ősszel Zalán Tibor szerkesztésében ez is meg tud majd jelenni.
Lassan húsz éve elnöke a SZMIT-nek. Bizonyára lehetetlen röviden válaszolni, de mire a legbüszkébb ebből az időszakból?
Amikor elnök lettem, szinte feloszlásközeli állapotban volt a társaság, a tagoknak nem volt jövőképük. Új alap- és működési szabályzatot dolgoztam ki, amit a közgyűlés elfogadott, és amellyel lényegében érdekvédelmi szervezetté alakítottuk a SZMIT-et. Úgy gondolom, hogy az akkor lefektetett elveket, elképzeléseket sikerült is megvalósítanunk: számos alkotónak biztosítottunk fellépési, publikációs lehetőséget, ösztöndíjakhoz juttattuk őket, és szociális alapot is létrehoztunk. Megalapítottuk az Opus című kéthavi folyóiratot, amelynek most már a 77. számát készítjük elő. Ezekkel olyan lehetőségeket kaptak az íróink és a költőink, amelyek korábban nem álltak rendelkezésre.
A felvidéki magyar lakosságot ma 420-450 ezer főre becsülik. A SZMIT számos díjat alapított. Van annyi alkotó, hogy évről évre ki lehet osztani őket?
A Forbáth Imre-díjjal a költőket, a Simkó Tibor-díjjal a gyerekirodalmi szerzőket, a Talamon Alfonz-díjjal a szépprózaírókat, míg a Turczel Lajos-díjjal a tudományos, ismeretterjesztő, nem szépirodalmi alkotókat tüntetjük ki. A Pegazus pályázattal a fiatal tehetségek munkáját segítjük, az Arany Opus-díjjal pedig az év legjobb alkotását ismerjük el. Nekünk is voltak olyan félelmeink, hogy lesz-e minden évben minden kategóriában díjra érdemes jelölt. Ezért belefoglaltuk a klauzulába, hogy nem kell mindig mindenképpen díjakat adnunk. Szerencsére még egyik évben sem volt ilyen problémánk: folyamatosan jelennek meg új, színvonalas könyvek, tűnnek fel fiatal tehetségek. Közel húszéves a mentorprogramunk is, amely szintén biztosítja az utánpótlást.
Ki tudna emelni néhány szerzőt?
Mivel a József Attila-díj kapcsán beszélgetünk, megemlítem, hogy a SZMIT is minden évben jelölhet alkotót. Hogya György kiváló prózaírónk is ott volt az idei jelöltek között, jövőre újra felterjesztjük a nevét. Z. Németh István költő-szerkesztő sokszínű munkássága szintén figyelemre méltó. Fellinger Károly versei számos magyarországi és külföldi lapban megjelentek már, köteteit tizenegy nyelvre fordították le. Említhetném Balázs F. Attilát is, aki ugyan erdélyi származású, de sokáig Szlovákiában élt, a társaságunk tagja. Az ő munkásságát is számon tartják külföldön, több mint huszonöt nyelven jelentek már meg versei. Ő szintén azok között van, akiket minden évben jelölünk a József Attila-díjra. Remélem, hogy előbb-utóbb elismerik majd, akárcsak kiváló költő-szerkesztő barátomat, Kövesdi Károlyt, akinek írói munkássága okán szintén a felvidéki, sőt az egyetemes magyar irodalom élvonalában van a helye.
Tavaly harmincéves lett a kiadója. Gondolom, ezen keresztül is számos alkotót segített már az elindulásban. Megszámolta már, hogy hány könyvet jelentetett meg ennyi idő alatt?
Már fiatalkoromban is az volt a vágyam, hogy könyvkiadással foglalkozzam, így a rendszerváltás után, amint lehetőség nyílt rá, megalapítottam a Lilium Aurum kiadót. Két cél lebegett a szemem előtt: a kommunista időkben betiltott műveket szerettem volna megjelentetni és a felvidéki magyar irodalom kiadója akartam lenni. Az elmúlt három évtizedben nemcsak szépirodalmi műveket jelentettünk meg, hanem számos tudományos könyvet, szakkönyvet, tankönyvet és magánkiadású kötetet, egyéb kiadványt is.
Küldetésemnek érzem a hazai magyar írók, költők műveinek szlovák nyelvű kiadását, és úgy tűnik, van is erre kereslet. A tavalyi pozsonyi könyvvásáron például Magyarország volt a díszvendég, mi szlovákra fordított Petőfi-kötettel készültünk rá, amelynek nagyon nagy sikere volt. Legutóbb kanári-szigeteki alkotók munkáiból állítottunk össze antológiát, amelyet magyarul és szlovákul is megjelentettünk, ezzel is színesítve a palettánkat. De büszke vagyok a Vámbéry Ármin-életműsorozatra is. A közelmúltban számoltuk össze: ezerkétszáz fölött jár a kiadványaink száma az elmúlt három évtizedben.
A Vámbéry Polgári Társulásban is aktív szerepet vállal, amely a neves orientalista életművének ápolásával foglalkozik, konferenciákat, irodalmi kávéházakat szervez. Miért tartja fontosnak, hogy minél többen megismerjék Vámbéry munkásságát?
Vámbéry Ármin ugyan Szentgyörgyön, a színszlovák községben született, mégis dunaszerdahelyi származásúnak tartotta magát. Az egyetemes magyar kultúrtörténetben, turkológiában, orientalisztikában egyedülállót alkotott, ezért fontosnak tartjuk, hogy az emlékét ápoljuk. Már több mint ötven kötetet jelentettünk meg tőle-róla, őszre egy szlovák nyelvű kiadványt is tervezünk.
A Vámbéry irodalmi estjeink igen népszerűek voltak: könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat tartottunk. Az utóbbi időben, részben a pandémia miatt, ezek megszűntek, és mindenkinek nagyon hiányoznak. Ezért most szeretnénk a hagyományt újraéleszteni. A József Attila-díj átadójának napján is azért siettem annyira haza Budapestről, hogy az éves programot megbeszéljük a szervezőkkel, és ne legyen több csúszás: a március 24-ére tervezett első alkalom mindenképpen megvalósuljon.
A fentiekből is kiderül, hogy rendkívül sokrétű irodalmi, kulturális tevékenységet folytat. Mi az, amit még mindenképpen szeretne megírni, megtenni?
Szeretném a különféle civil és kiadói kötelezettségeimet úgy továbbadni, hogy a szervezetek nélkülem is működjenek. Egy-két éve azért is próbálom tudatosan csökkenteni a vállalásaimat, hogy többet tudjak foglalkozni magával az irodalommal. A Katedra pedagógiai folyóirat és az alapítvány ügyeit idén ősszel végleg átadom. A Szlovákiai Magyar Írók Társaságában az ügyvezető elnökünk, Jancsó Péter egyre több feladatot átvesz tőlem. Ezenkívül minden héten egy napot kizárólag írással, olvasással töltök. Ilyenkor ki is kapcsolom a telefonom, és a kollégáim tudják, hogy csak a legsürgősebb esetekben kereshetnek. Ezek a lépések sokat segítenek abban, hogy nyugodt körülményeket teremtsek az alkotáshoz, amelyet Isten segítségével reményem szerint még sokáig folytathatok.
Nyitókép fotó: Ugróczky István
