Tartson velünk, és ismerje meg a menekültek mindennapjait bemutató fényképeket!
Közel félszáz felvételt tett DVD-n elérhetővé az ENSZ-szervezet a forradalom emlékévében - jelentette be Melita H. Sunjic, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának regionális sajtófőnöke Budapesten tartott sajtóértekezleten. A fényképek 1956-62 között készültek Ausztriában, a nyugati államba érkezett a magyar menekültek mindennapjait mutatják be. Az ENSZ munkatársai az archívumban található képek felét digitalizálták, a legjobb minőségű és a tartalmilag érdekes fotókat válogatták ki - mondta a sajtófőnök. A korabeli képaláírásokat ellenőrizték, javították és kiegészítéseket is írtak hozzájuk - tette hozzá.
A DVD-n a képeket időrendi sorrendbe helyezték, nyolc fejezetbe rendezték őket, minden egység részletes szöveges bevezetővel indul - mutatta be a lemezt Melita H. Sunjic. A DVD-ket nemcsak Magyarországon terjeszti majd az ENSZ menekültügyi szervezete, hanem egyebek mellett Ausztriában, Németországban és Nagy-Britanniában is. A képeket az ősszel az emlékév keretében kiállítják majd a Corvin-közben létrehozott utcai tárlaton - mondta el Szajda Szilárd, a Miniszterelnöki Hivatal '56-os emlékbizottságának titkára.
A szervezet különleges kiadvánnyal készül az emlékévre. Októberben olyan könyv jelenik meg, amelyben a forradalomról szóló titkos ENSZ-anyagok, főtitkárnak szóló feljegyzések, közgyűlési határozatok mellett történészek tanulmányai olvashatók - hangsúlyozta Gömbös Ervin, a Magyar ENSZ Társaság főtitkára.
Az 1951-ben létrehozott ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának első feladata az 1956-os forradalom utáni menekültáradat kezelése volt. A szervezet adatai szerint közel kétszázezer magyar hagyta el néhány hét alatt az országot, közülük 180 ezer Ausztriába, körülbelül 20 ezer pedig Jugoszláviába menekült. Az 1956-57-es akcióban a menekültügyi szervezet a világ harmincöt országában segített új otthont találni a hazájukat elhagyóknak, de abban is közreműködtek, hogy aki akart, az visszaköltözhessen Magyarországra.
A következő oldalakon tematikus csoportokban láthatók a képek, amiknek DVD-s változatához bárki hozzájuthat, ha ellátogat az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának oldalára, és e-mailben kéri azt.
Európában a második világháború utáni első nagy méretű menekülthullámot a magyar forradalom váltotta ki 1956 késő őszén. Az első három-négyezer magyar menekült 1956. október 24. és november 3. között ment Ausztriába kisebb csoportokban. Amint azonban november 4-én (vasárnap reggel) a szovjet tankok begördültek Magyarországra, elkezdődött a tömeges vándorlás. Mielőtt a Kádár-kormánynak a szovjet erőkkel közösen sikerült lezárnia Magyarország határait Jugoszlávia és Ausztria felé (a két szomszédos ország nem volt tagja a Varsói Szerződésnek), 194 ezer ember hagyta el az országot. Mintegy 180 ezer ember ment át Ausztriába, a többiek Jugoszláviába.
Az Alsó-Ausztriát takaró hólepel nem tántorítja el a rengeteg magyar menekültet a határátlépéstől. Nehézségeiket fokozza a hideg. Mielőtt buszra szállnak az elosztó- és gyűjtőtáborok felé, a kimerült menekülteket a határhoz közeli vidéki házakban forró itallal és étellel vendégelik meg. A Vöröskereszt ápolónői napi 24 órában ételt osztanak. A határon egy patak partján önkéntes munkások várják a megmentendő újonnan érkezőket.
Közel három hónapja áramlanak át a magyar-osztrák határon a magyar menekültek. Sok embert megindított a sorsuk és jöttek felajánlani a segítségüket. Ez a kép egy fiatal önkénteseket bemutató sorozat része. A fiatalok ideiglenes büfét állítottak fel közvetlenül a határ osztrák oldalán, a menekültek által használt fő átkelési pontál, hogy kávéval vagy egy tál levessel fogadják az elfáradt magyarokat a szabad földön. Ez a kép egy határfolyót és a vízen átkelő menekülteket ábrázolja (a pontos hely ismeretlen)
Ez az egyetlen kép a gyűjteményben, amely nem eredeti, hanem egy filmforgatás jelenetét mutatja be.
A magyar menekülteket korábban soha nem látott nemzetközi szolidaritási hullám fogadta. Ausztria, mivel nem volt felkészülve ilyen sok új érkezőre, nemzeti bizottságot alakított a segítségnyújtás koordinálására. A határhoz buszokat és vonatokat irányítottak, hogy felvegyék a menekülteket és továbbszállítsák őket az ország belsejébe. Traiskirchenben egy egykori iskola düledező épületeit "sürgősségi" befogadóállomássá alakították át. Több ezer embernek kellett ételt, matracokat, bébiételt biztosítani. A munkálatokban önkéntesek, valamint az egyházak és a Vöröskereszt vettek részt. A lakosság sorban állt, hogy ruhát, takarót és egyebeket. adományozhasson. November 6-án az osztrák kormány a nemzetközi közösséghez fordult segítségért és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága hatvan ország kormányához intézett felhívást a válság megoldása érdekében.
A magyarországi válság kezdetétől a fénykép készítésének időpontjáig körülbelül 125 ezer magyar kapott menedéket Ausztriában. Legtöbben csomag nélkül, fizikailag kimerült állapotban érkeztek. Azonnali gondoskodásra, ruhára és élelemre volt szükségük, míg végül továbbtelepülhettek más országokba. Ez a kép három asszonyt és egy gyermeket ábrázol, amint az ausztriai Eisenstadt-ban levő táborba megérkeznek. Kezükben tartják minden holmijukat.
Ez a kép a traiskircheni táborban készült, Bécs mellett, ahol osztrák önkéntesek innivalót osztanak a menekülteknek.
Ez a kép a bécsi Rotschild kórházban készült. Ezt az öreg kórházat már le akarták bontani, de a menekültek miatt újra megnyitották. Mintegy 1.200 magyart szállásoltak itt el: átmeneti állapotban, túlzsúfolt körülmények között laktak, de legalább tető volt a fejük felett és volt hol aludniuk. Ez a kép menekülteket ábrázol, akik éppen Svédországba való továbbtelepüléshez regisztráltatják magukat.
Ez a kép a judenaui táborban készült, melyet egy öreg kollégiumban rendeztek be mintegy 40 kilométerre Bécstől. A kép készítésének időpontjában mintegy 750 menekült élt itt. A tábort az osztrák Vöröskereszt vezette, diákok segítségével, akik önkéntesként ajánlották fel szolgálataikat. A reggelit kivéve, mely a táborban készült, minden ételt központi konyhákból szállítottak Bécsből naponta.
Magyar menekültek érkeznek Bécsbe 1956 novemberében, átfázva és kimerülten, és találkoznak otthoni barátaikkal.
A világ azonnal reagált. Számos ország, így például Svédország vonatokat küldött a magyar határra. A menekültek minden formalitás nélkül felszállhattak a szerelvényre, hogy elutazzanak új hazájukba. Franciaország, Svájc, Németország, Belgium, Hollandia és Anglia követték a példát, utazási lehetőséget és menedéket felajánlva. Később tengeren túli államok, mint az USA, Kanada és Ausztrália is csatlakoztak a megmozduláshoz. 1957 januárjának utolsó napjaiban az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság Végrehajtó Bizottsága ülésezett Genfben, hogy koordinálja a segítségnyújtást és a menekültek áttelepítését. Míg kezdetben a harmadik országok szűrés nélkül átvették a menekülteket, később válogatni kezdtek, és csak fiatal, egészséges és tanult áttelepülni vágyókat fogadtak.
Ez a férfi a felső-ausztriai Haid táborában áll, mely a legnagyobb tábor az országban, éppen azt próbálja eldönteni, hogy kivándoroljon-e Ausztráliába vagy sem.
Ezek a menekültek egy Svájcba tartó vonatra szállnak fel, amely új befogadóországukba viszi őket.
Az Európán belülre vagy a tengeren túli országokba való továbbtelepülés sok magyar számára tartós megoldást hozott. A menekültek családtagjaikkal a salzburgi vasútállomáson várják azt a vonatot ami Svédországba viszi őket. Svédország több TBC-vel fertőzött, kórházi ellátást igénylő menekültet fogadott be, mint bármelyik ország a világon. A speciális orvosi kezelésnek és rehabilitációnak köszönhetően többségük később önellátóvá válhatott. Az ilyen jellegű humanitárius segítségnyújtás segíti az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát abban, hogy felszámolja a menekülttáborokat.
Ez a féllábú férfi is reménykedett, hogy újrakezdheti az életét egy másik országban. Azonban a menekültekkel teli vonat nélküle indult el az állomásról.
Maradásra ítéltetett az a nyolcvan menekült is, akik a kép készítésének időpontjában már évek óta a hellbrunni táborban éltek. A hozzájuk hasonló menekültek áttelepítése csak akkor vált lehetségessé, ha magánemberek vagy civil szervezetek pénzt szereztek az áttelepülésükhöz. E csoport tagjainak nagy része öt, vagy hat alkalommal is átesett az áttelepülőket kiválogató szűréseken, de egészségi állapotuk, vagy koruk miatt elutasították őket. Vannak közöttük egészségesek is, akik tudnának dolgozni, ha lehetőségük volna olcsó bérlakásba kiköltözni. De a nyolcvan személynek több mint a fele csökkent képességű volt, akik idősek otthonában, vagy életük végéig szóló gondoskodást nyújtó intézményben igényeltek elhelyezést.
1957. október 28-án összesen 10.500 felnőtt magyar menekült élt az osztrák kormány által fenntartott táborokban, 8.500 felnőtt menekült pedig már magánszálláson telepedett le. (Az említett adatok a gyermekek létszámát nem tartalmazzák.) A táborok nagy része faházakból állt, az Ausztriában 1945 és 1955 között állomásozott szövetséges erők egykori katonai táborainak területén.
Az élet kemény volt, különösen télen. A rosszul szigetelt házakban nem volt vezetékes víz és WC, a szobák pedig kicsik voltak. De amint az emberek elfoglalták magukat szokásos napi tevékenységeikkel, visszatért a biztonság és a normalitás érzése.
Ausztriában a faházak sötét sora még nyomasztóbb, mint a borongós domb a vizenyős síkságon. (Kis kerteket láthatunk a faházak előtt, melyeket menekültek vetettek be, az étkezést friss terményekkel kiegészítendő.)
A vizet közös kutakból kell venni és vödörben hazacipelni.
A vidékről érkezett magyar menekültek gyakran az új körülmények között is folytatták korábbi életformájukat.
Ahogy múltak az évek, normalizálódott az élet: gyermekek születtek és nőttek föl a táborokban. Néhány magyar még mindig kereste a lehetőséget másik országban való letelepülésre, mint ez az asszony a gyermekével. Mások úgy döntöttek, hogy Ausztriában maradnak, várva, hogy jobb elhelyezést kapjanak.
A menekült tizenévesek élete a menekülttáborokban nem sokban különbözött a szegényebb környékről származó osztrák társaikétól.
Amint azokban az időkben szokásos volt, három generációs menekült családok is éltek egy fedél alatt.
Nagy menekült család. A fiatalok házasodnak, gyermekek születnek, az élet a szokásos medrében folyik tovább.
Sok fiatal és szakképzett menekült ki tudott költözni a táborokból, az idősebbek és csökkent képességűek hátra maradtak.
A magyar menekültek beilleszkedését Európában megkönnyítette, hogy a háború után helyreállt gazdaság fejlődésnek indult a hatvanas évek elején. Ausztriában a legtöbb menekült a táborokból a nagyvárosokba próbált költözni, de olyanok is voltak, akik a vidéki élet békéjét és csendességét részesítették előnyben.
Menekült gyermekek zeneórán vesznek részt a szabadban.
Menekült gyermek egy udvarban. A szegénység akkoriban nemcsak a magyar menekültek, hanem az osztrák állampolgárok között is gyakori volt. De az idő során javult a helyzet.
Menekült gyermekek szaladnak haza az iskolából. A fiatal menekültek számára volt legkevésbé nehéz a beilleszkedés és a nyelv megtanulása.
Vidékről származó menekült asszonyok zöldséget termesztenek. A magyar menekültek hasznosították az otthonról hozott tudást és gyakorlatot, hogy új életüket ezzel is segítsék.
A beilleszkedés régi szokások megőrzésének és új szokások elsajátításának keverékéből áll, amíg az élet vissza nem tér a szokásos kerékvágásba. A beilleszkedés gyorsasága sok tényezőn múlik, nagy szerepet játszik benne a kor, az iskolázottság és az egyéni hozzáállás.
A vallásos menekültek számára a legfontosabb dolog a templomba járás volt. Néhány táborban még magyar nyelven is tartottak miséket.
Sok hagyomány és szokás közös Ausztriában és Magyarországon, ilyen a karácsonyfa-díszítés is.
Németóra. A nyelv megtanulása fontos szakasz a fiatal menekültek életében. Felkészíti őket az új országban való életre.
Magyar menekült gyermekek várják izgatottan a bizonyítványosztást második ausztriai tanévük végén.
Miután megtanultak németül, a magyar menekültek könnyen találtak munkát Ausztriában. A gazdaság fellendült és szükség volt jól képzett munkaerőre.
A szalámikészítés nem nehéz feladat a magyar menekültek számára.
Egy magyar menekült saját szakmájában, üvegfúvóként talált munkát.
Sok menekült talált munkát Ausztria fejlődő acéliparában, különösen Linz városában.
Szakmai oktatás ifjú menekülteknek Ausztriában, így segítve az áttelepülésüket, vagy a befogadóországban való beilleszkedésüket.
Tizenöt évvel a háború után sem az osztrákok, sem a magyar menekültek számára nem volt könnyű megfizethető lakhatást biztosítani. Az osztrák kormány, nagyrészt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság pénzén, több tízezer új lakást és családi házat építtetett a menekültek részére. A menekülttáborok öreg faházait lebontották amint a menekültek kiköltöztek. A menekülttáborok felszámolása a hatvanas évek közepén fejeződött be. Ebben az időben a Főbiztosság volt a második legnagyobb építtető Ausztriában.
A régi tábor még mindig használatban van, de az építkezés már megkezdődött a háttérben.
Felix Schnyder, az ENSZ menekültügyi főbiztosa felavatja az utolsó házépítési projektet Ausztriában 1964 tavaszán.
Egy ifjú menekült pár költözteti ingóságait az új lakótelepi lakásba.
A menekültek beköltöztek az egykori tábor mögött épült új házakba. A régi tábort a menekülttábor-felszámolási program keretében lerombolják.
Haidban, ahol egykor az ország legnagyobb menekülttábora volt, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága Európa legnagyobb menekült lakótelepét építette fel. Ez az építkezési program nemcsak lakásokat adott a menekülteknek, de osztrákok ezreinek a számára teremtett munkahelyeket és kenyérkereseti lehetőséget.
Egymás után zárják be és rombolják le a faházas táborokat, miután a menekültek kiköltöznek a Főbiztosság által épített olcsó bérlakásokba.
A rossz állapotú menekülttáborokban eltöltött évek után a menekültek büszkék vadonatúj otthonukra. 10.000 osztrák schilling kamatmentes hitelhez juthattak bútorok vásárlására.
Ez menekült kislány Ausztriában boldogan ugrál a lerombolt menekülttábor maradványain, miután - a kép hátterében látszó - lakóházat felépítették az UNHCR programja keretében.
Ez a két magyar fiú semmilyen tekintetben nem különbözik Ausztriában született társaiktól. Megfelelő otthonban laknak, helyi iskolába járnak és édesapjuknak valószínűleg biztos keresete van, amelyből el tudja tartani a családját. Láthatóan egy fényes és gondtalan jövőbe sétálnak, mint teljesen beilleszkedett menekültek.
