DSC_1853_Copy

?A legfőbb feladatomnak azt tekintettem pécsi egyéni önkormányzati képviselőként, hogy a városi költségvetést stabilan biztosítsuk a POPSzT mögé ? most ugyanezt teszem innen, Budapestről? ? mondta Hoppál Péter. Kiemelte: a POSzT állami finanszírozása a tavalyi 60,5 millió frontról 65,5 millió forintra emelkedett ? ?kicsi, de fontos lépés volt ez?. Az államtitkár emlékeztetett: új költségvetés sor nyílt az idei költségvetésben, így a vidéki fesztiválokat összesen 250 millió forinttal támogatják, így a vidéki kulturális életet is segítik állami eszközökkel.

Az idei támogatás a következő összegekből áll össze:

  • 200 millió forinttal megemelték a Nemzeti Kulturális Alap döntési kompetenciáját ? ebből a keretből kap a POSzT 10 millió forinttal,
  • Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere saját miniszteri keretéből 10 millió forintot biztosít erre a célra
  • a Kultúráért Felelős Államtitkárság fejezeti sorából 10,5 milliót kap a POSzT

A POSzT sokszínű volt a kezdetekkor és ma is az ? zárta beszédét az államtitkár.

DSC_1909_Copy

Őri László, Pécs alpolgármestere elmondta: a POSzT-ra úgy tekintünk, mint a színházi szakmai nemzeti jelentőségű seregszemléjére, amely már hozzátartozik a pécsiek identitásához. A POSzT Fesztivál új helyszíne, a Zsolnay Negyed kapcsán megjegyezte: az új vezetésnek vállalása volt, hogy az Európa Kulturális Fővárosa 2010 keretében felújított negyedet a színház mellett a POSzT fő helyszínévé emeli.

?Egyre sürgetőbb volt, hogy megújuljon a POSzT? ? mondta Szűcs Gábor, a POSzT fesztiváligazgatója. A legfontosabb változások között említette, hogy új, követhető célokat fogalmaztak meg: a mai, korszerű kulturális igényeknek megfelelően új fesztiválstruktúrát hoztak létre, amely alkalmas az egyre magasabb számú közönség befogadására, illetve egy időben egy helyszínen különböző művészeti események megtartására. Célunk, hogy növekedjen a POSzT turisztikai relevanciája ? hangsúlyozta. A megújulásnak három fő pillére van:

  • a versenyprogram: 16 produkció láthat majd a közönség a Pécsi Nemzeti Színházban
  • a POSzT bemutatja: kilenc produkció lesz ennek a keretében (ezek helyszíne a Kodály Központ), köztük komoly, nép és könnyűzenei koncertek, operettgála, operaelőadás, szórakoztató színházi előadás, valamint e program keretében tartják meg a díjátadó gálát
  • POSzT Fesztivál: ez a POSzT OFF-programjainak továbbgondolása, melynek keretében több mint száz programmal várják az érdeklődőket ? ennek a Zsolnay Negyed ad otthont.

DSC_1870_Copy

A fesztiváligazgató elmondta: új grafikai arculatot és új honlapot kapott a POSzT, erősíteni kívánják a fesztivál médiajelenlétét ? természetesen szem előtt tartva a Jordán Tamás által lefektetett elveket. Szakmai tanácsadó testületet hoztak létre, melynek elnöke Hegedűs D. Géza színművész, és az egyik feladata az volt, hogy a 2016-os POSzT szakmai zsűrijét kiválassza a magyar színházi életet lefedve, valamint hogy kidolgozza a versenyszabályzatot. Az idei POSzT szakmai zsűrije: Boros Kinga (kritikus), Bozóki Mária (díszítő), Czajlik József (rendező), Dobák Lívia (dramaturg), Garaczi László (író), Kiss Mari (színésznő), Kocsár Balázs (zeneszerző), Sztarenki Pál (színművész).

A Zsolnay Negyeden belül fesztiválsétányt alakítanak ki, melynek programjai ingyenesek lesznek, itt bárki végigsétálhat. Továbbá díjmentesen vehetik igénybe a POSzT-ra látogatók a buszt és a kisvasutat. Szakmai beszélgetések és közönségtalálkozók is lesznek, ugyanúgy megmarad a versenyelőadások értékelése nyílt fórumként, valamint felolvasószínház is helyet kap a programban.

Szíjjártó Anita

Fotó: Csákvári Zsigmond