Sokszínű magyar programok Londonban

Egyéb

kalakalondonA Londoni Magyar Kulturális Központ és a Londoni Magyar Nagykövetség nagysikerű családi napot szervezett az angol népzene- és néptáncmozgalomnak otthont adó Cecil Sharp House-ban május 17-én. A harmadik alkalommal megrendezett eseményt Csák János londoni magyar nagykövet és a Magyar Kulturális Központ igazgatója, Dr. Pászthy Beata nyitotta meg, majd a Magyar Kultúráért Nagy-Britanniában-díjas guildfordi Magyar Tanoda és Játszóház óvodás-kisiskolás tánccsoportja lépett fel magyar gyermekdalokat és gyermekjátékokat tartalmazó, szívmelengető műsorával. A rendezvény alatt további nyolc, londoni és London környéki hétvégi magyar iskola kézműves foglalkozásain vehettek részt a gyerekek, többek közöttt fűzhettek nyakláncot, készíthettek bábokat és különféle ajándékokat. A délután folyamán több mint 600 résztvevő élvezte a Kaláka koncertjét, majd a Magyar Állami Népi Együttes fellépését: a négy táncos és három zenész ízelítőt adtak a rábaközi, szucsági, szatmári táncokból és muzsikából.  A Magyar Családi Nap változatos programja felnőtteknek szóló táncházzal ért véget, ahol a vállalkozó kedvűek a Magyar Állami Népi Együttes táncosaival ropták a kalotaszegit, majd zárásképpen, közkívánatra mezőségi táncokat is táncoltak.


A Londoni Magyar Kulturális Központ számos sokszínű programmal várja a kinn élő magyarokat: május 30-án például  a Budapest Bár látogat el az angol fővárosba. Június elején a klasszikus és a jazz-zene találkozásának lehetnek fültanúi, akik részt vesznek Szűcs Péter klarinétos és Kiss Péter zongorista közös koncertjén, míg június 14-án George Szirtes Bad Machine című verseskötetét mutatják be a központ épületében. A címben megjelenő 'rossz gépezet' az emberi testet szimbolizálja. Idős édesapjának és fiatal költőtársának, Michael Murphynek hirtelen halála arra emlékezteti a költőt, hogy a gépek ? amelyek kezdetben az energia és az öröm forrásai ? mennyire könnyen tönkre mehetnek, továbbá arra hogy a testben bekövetkezett változás mindig a továbblépést szimbolizálja. A programon maga az író is megjelenik, beszámolóját pedig élő zene kíséri. George Szirtes napjaink egyik leginvenciózusabb magyar származású brit költője, aki mindig új témákkal és új költői formákkal lepi meg olvasóit. Szirtes 1948-ban született Budapesten, majd 1956-ban emigrált Angliába. Azóta rengeteg könyvet publikált, amelyekért számos díjjal jutalmazták.