A sokszínűség és a kulturális turizmus művészeti fesztiválja immár 32. alkalommal, közel 40 helyszínen, csaknem 20 településen, több mint 500 fellépő művésszel várja közönségét a Zemplénben augusztus 11. és 19. között.

A fesztiválon fellép többek között a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar (BDZ), Balázs János és Lackfi János, az Anima Musicae Kamarazenekar, a Pannon Filharmonikusok, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Talamba Ütőegyüttes, Szekeres Adrienn és László Boldizsár, Nyáry Krisztián és Bősze Ádám, valamint a Cantemus Gyermekkar.

Hollerung Gábor, aki idén művészeti vezetői szerepe mellé magára vállalta a fesztivál megszervezésének teljes felelősségét, a fesztiváligazgatói feladatokat is, úgy fogalmazott, a Zempléni Fesztivál Magyarország talán legsokszínűbb művészeti fesztiválja, amely – nem titkoltan – széles közönségréteget kíván megszólítani. Ez a filozófia a fesztivál rezidens zenekarától, a Budafoki Dohnányi Zenekartól sem idegen, így természetesen alakult a folyamat, amelyben a BDZ nemcsak többkoncertes résztvevőjévé, de egyfajta szellemi bázisává is vált a fesztiválnak.

A zenés színházi játéktól a népszerű jazz- és swingműsorokig rendkívül sok stílus és műfaj megtalálható az idei programkínálatban. Aki ellátogat a Zempléni Fesztiválra, találkozhat klasszikus zenei koncertekkel, a BDZ és Hollerung Gábor nevéhez fűződő emblematikus Megérthető zene koncerttel, Cinefonic filmzenekoncerttel, színházzal, jazzel, népzenével, világzenével, kamaraprodukciókkal, tánccal, gyerekprogramokkal, kiállítással és gasztronómiai élménnyel.

Az idei fesztivál egyik kiemelt programja Shakespeare–Korngold: Sok hűhó semmiért című zenés színházi játéka. A Müpa és a BDZ közös produkcióját a sárospataki Rákóczi-várban láthatja a közönség augusztus 13-án. A zenész-színész társulat a párválasztási játszmák közül négyet mutat meg az est során.

A sokszínűség mellett a fesztivál másik fontos mozgatórugója a turizmus és a kultúra összekapcsolása, ezért nagy hangsúlyt fordítanak a helyi turisztikai szervezetekkel való együttműködésre. A Zempléni Fesztivál további fontos célja a fenntarthatóság és a továbbfejleszthetőség.

„Bízunk benne – mondja Hollerung Gábor –, hogy évről évre még színesebb, még gazdagabb, még változatosabb, még több műfajt, koncertet, színházi előadást, táncot, kiállítást, gyerekprogramot felvonultató, a turizmussal egyre szorosabban összefonódó fesztivállá válunk.”

Fotó: Nagy Károly Zsolt