Mikor gurul ki a deszka az egyensúlyozó nő lába alól?

Soós Nóra A kérdőjel háta mögött című kiállítása a budapesti Képező galériában az alkotó eddigi talán legsúlyosabb tárlata: bár a képek továbbra is színesek, itt már nincs feloldozás, csak szembesítés.

Az élet törékenységéről szólnak e képek, hogy minden a kibillenés állapotában van, már nincsenek kapaszkodóink, stabil pontjaink, igazságaink és erkölcseink, amelyek megtartanának és tartást adnának. 

Mi vagyunk az a gördeszkán egyensúlyozó karakter, akinek a mozdulata pillanatnyi, és bár most még megtartja magát, érezzük póza tünékenységét és a fenyegetettséget, azt, hogy bármelyik másodpercben kigurulhat a deszka a nő lába alól. Vagy ott van a Törékeny szárnyakon, amely az ikaroszi zuhanás kortárs átirataként is értelmezhető. A Trust a Másik iránti bizalom törékenységéről szól, arról, hogy csupán egyetlen cérnaszál tartja egybe a kapcsolatokat, egy érzékeny, sérülékeny kötelék, amely a legkisebb erő hatására is semmissé lehet. 

A képeken feltűnnek Soós Nóra magánmitológiájának jól ismert elemei, játékok, mesebeli karakterek, amelyek azonban szimbolikus jelentéssel telítődnek e kompozíciókon. Például mi magunk vagyunk a papírrepülők, amelyeket az élet ide-oda sodor, a keljfeljancsi szintén, de sorra bukkannak fel a mesefigurák, amelyek itt a világ banalitását emelik ki.

A mostani anyag több darabján szerepelnek gyerekek, akik különféle játékokban elmerülve, a nézőről tulajdonképpen tudomást sem véve élik meg a pillanatot. Jelenlétük fókuszált. Az alkotó ezekkel a karakterekkel jelzi a gyermeki lét visszahozhatatlan felhőtlenségét, elviselhetetlen könnyűségét, ugyanakkor a képeken megjelenő kiegyensúlyozott helyzetek szintén pillanatnyiak: a balettmozdulat bármikor kibillenhet, a dupla hídként összekapcsolódó gyerekek bármikor felborulhatnak, a játszóalagutat magukra húzók eleshetnek, az Ingatag idő fejen álló alakja többféle módon is sérülhet. 

Soós ezekkel a figurákkal is jelzi, hogy bár a gyermeki létnek megvan a maga könnyedsége, e kor stabilitása is hajszálon függ. Azért is izgalmasak ezek az alkotások, mert megidézik a művész korábbi, sakktáblákat vagy cirkuszi jeleneteket ábrázoló festményeit, amelyekről elsőre szintén a játékosság és a könnyedség jutott eszünkbe. Azonban ahogy ott a sakkfigurák vagy a kötéltáncosok és akrobaták, úgy e képeken a játékba belefeledkező gyerekek olvashatók billegő élethelyzeteink metaforáiként. Nincs stabilitás, megtartóerő, csak imbolygás, a fenyegetettség, hogy bármelyik pillanatban eleshetünk és felborulhatunk.

A Törékeny testek című sorozat ezt a gondolatot írja tovább: antik szobrok jelennek meg, törékeny figurák, amelyek azonban nemcsak az emberi lét bizonytalanságára, hanem a kultúra és a klasszikus értékrendek sérülékenységére is irányítják a figyelmet. Arra, hogy ebben a világban már semmi sem szent, a valós értékek, az erkölcsök folyamatos támadásnak vannak kitéve, a kultúra bástyái összeomlóban vannak. 

Tulajdonképpen maga a kiállítás is erről szól: fontos társadalmi kérdések kerülnek elő: embertelenség, háborúskodás, hajléktalanság, migráció. Soós nagyon érzékenyen tapint rá a hatalom birtokosainak kizsákmányoló és kirekesztő magatartására, olykor konkrét eseményekből inspirálódik, máskor saját általános aggodalmainak és kétségbeesésének ad hangot képein. Felszólal az igazságtalansággal, a társadalmi elnyomással és az értelmetlen pusztítással szemben.

És bár az üzenet szemfelnyitó és súlyos, Soós Nóra művei továbbra is rendkívül érzékiek: a nagy gesztusokból, intuitívan születő alsó és a figurális, gyakran körvonalakból álló felső rétegek intenzív vizuális élményt kínálnak a nézőnek. A felfokozottság gyönyört szerez, így e rétegek kapuként szolgálnak, vonzzák a nézőt, felkeltik érdeklődését, majd ott tartják, így idővel felfedezheti a művek mélyebb szintjeit. Soós képei olyanok, mint az internetes böngészők: játékra hívják a nézőt, hogy maga találja meg a különféle olvasatokat. Demokratikus festészet ez, amely megengedi, hogy mindenki a saját érdeklődésének és kíváncsiságának megfelelő mélységig tudjon belépni e képekbe. Aktuális hangulatunktól,  felkészültségünktől vagy érzékenységünktől függ, milyen mértékben szeretnénk részt venni abban az intellektuális és vizuális párbeszédben, melyre a műveken keresztül meghívást kapunk. 

Soós festészete a kezdetektől fogva vibráló és színes, olykor ő maga is szeret játszani a túlzással, van, hogy a telített árnyalatok mellé neonos vagy túlszaturált tónusok lépnek be, ami a digitális képernyők felfokozottságára és világunk túlburjánzására is reflektál. Amikor a művész túlédesíti jeleneteit, mindig eszünkbe juttatja, hogy tulajdonképpen a világunk is ilyenné vált, folyamatosan zúdulnak ránk az ingerek, mi pedig szinte belefulladunk e masszába. Izgalmasak a különféle faktúrákkal való játékok is, ahogyan a transzparens festékrétegek felett megjelenik a szénnel rajzolt felületek testessége, a lazúros és pasztózus foltok párbeszéde, a rajzosság és a festőiség ütköztetése, a sűrűség és ritkaság közötti billegés…

A Létezéseink foka című sorozat darabjai az emberi figyelem kimerüléséről szólnak. Hogy épp a felénk száguldó rengeteg vizuális inger és információs zaj hatására veszítjük el a fókuszt, és bár folyamatosan nézünk, valójában már egyáltalán nem tudjuk, mit látunk. A valóságról a digitális képernyőkön keresztül próbálunk tájékozódni, s közben úgy tűnik, a realitás, a platóni idea fokozatosan semmivé lesz. Valóságként fogadjuk el a metauniverzumból érkező képeket, míg a fizikai realitást egyre elmosódottabban érzékeljük.  

A kiállítás címét Parti Nagy Lajos A kérdőjel háta című, megrendítő erejű verse ihlette. „...már csak ettől a szégyentől is / meg kéne hőkölniük, / mikor lesz elegendő, hogy kitessék?” E szavak visszavisznek gondolatmenetem elejére: a világ teli van bizonytalansággal, mi pedig megcsömörlöttünk kétségeinktől és attól, hogy kérdéseink csak halmozódnak, de egyre kevesebb a válasz. Nincs már miben hinnünk.

Fotók: kepezo.hu

A kiállítás május 30-ig hétfőtől péntekig, illetve május 17-én és 24-én, szombaton 10 és 18 óra között látogatható a Képező galériában: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 13/A.

 

Ez is érdekelheti

Egymás legnagyobb rajongói és legkeményebb kritikusai – művész házaspárokat fotóztunk

Közösen élnek és közösen alkotnak. Hol fogmosás közben jön egy jó ötlet, hol egy áruházban ragyog fel a másik szeme, máskor pedig a színpadon igyekszenek megfogalmazni egymásban az érzéseiket, vívódásaikat. Művész házaspárokat fényképeztünk, és az inspiráció összekovácsoló erejéről és nehézségeiről faggattuk őket.

Exkluzív műteremlátogatás Soós Nóra és Győri Márton festőművészeknél

Majd’ három évtizede festenek és élnek békés házasságban. És bár lehetetlen küldetésnek tűnik, nekik valahogyan mégis sikerül megtartaniuk az egyensúlyt a karrier és család tengelyen, én meg már évek óta próbálok rájönni, hogy mi a titkuk.

Egyetlen remény maradt: a fennkölt idő

Soós Nóra Fennkölt idő című kiállítása a Virág Judit Galériában a világ kríziseivel szembesíti a befogadót.

Személyesen – Soós Nóra festőművész

Sorozatunkban alkotókat kérünk arra, hogy műveikről beszéljenek. Ezúttal Soós Nóra festő mesél néhány alkotásáról.