Mikor gurul ki a deszka az egyensúlyozó nő lába alól?

Az élet törékenységéről szólnak e képek, hogy minden a kibillenés állapotában van, már nincsenek kapaszkodóink, stabil pontjaink, igazságaink és erkölcseink, amelyek megtartanának és tartást adnának. 

Mi vagyunk az a gördeszkán egyensúlyozó karakter, akinek a mozdulata pillanatnyi, és bár most még megtartja magát, érezzük póza tünékenységét és a fenyegetettséget, azt, hogy bármelyik másodpercben kigurulhat a deszka a nő lába alól. Vagy ott van a Törékeny szárnyakon, amely az ikaroszi zuhanás kortárs átirataként is értelmezhető. A Trust a Másik iránti bizalom törékenységéről szól, arról, hogy csupán egyetlen cérnaszál tartja egybe a kapcsolatokat, egy érzékeny, sérülékeny kötelék, amely a legkisebb erő hatására is semmissé lehet. 

A képeken feltűnnek Soós Nóra magánmitológiájának jól ismert elemei, játékok, mesebeli karakterek, amelyek azonban szimbolikus jelentéssel telítődnek e kompozíciókon. Például mi magunk vagyunk a papírrepülők, amelyeket az élet ide-oda sodor, a keljfeljancsi szintén, de sorra bukkannak fel a mesefigurák, amelyek itt a világ banalitását emelik ki.

A mostani anyag több darabján szerepelnek gyerekek, akik különféle játékokban elmerülve, a nézőről tulajdonképpen tudomást sem véve élik meg a pillanatot. Jelenlétük fókuszált. Az alkotó ezekkel a karakterekkel jelzi a gyermeki lét visszahozhatatlan felhőtlenségét, elviselhetetlen könnyűségét, ugyanakkor a képeken megjelenő kiegyensúlyozott helyzetek szintén pillanatnyiak: a balettmozdulat bármikor kibillenhet, a dupla hídként összekapcsolódó gyerekek bármikor felborulhatnak, a játszóalagutat magukra húzók eleshetnek, az Ingatag idő fejen álló alakja többféle módon is sérülhet. 

Soós ezekkel a figurákkal is jelzi, hogy bár a gyermeki létnek megvan a maga könnyedsége, e kor stabilitása is hajszálon függ. Azért is izgalmasak ezek az alkotások, mert megidézik a művész korábbi, sakktáblákat vagy cirkuszi jeleneteket ábrázoló festményeit, amelyekről elsőre szintén a játékosság és a könnyedség jutott eszünkbe. Azonban ahogy ott a sakkfigurák vagy a kötéltáncosok és akrobaták, úgy e képeken a játékba belefeledkező gyerekek olvashatók billegő élethelyzeteink metaforáiként. Nincs stabilitás, megtartóerő, csak imbolygás, a fenyegetettség, hogy bármelyik pillanatban eleshetünk és felborulhatunk.

A Törékeny testek című sorozat ezt a gondolatot írja tovább: antik szobrok jelennek meg, törékeny figurák, amelyek azonban nemcsak az emberi lét bizonytalanságára, hanem a kultúra és a klasszikus értékrendek sérülékenységére is irányítják a figyelmet. Arra, hogy ebben a világban már semmi sem szent, a valós értékek, az erkölcsök folyamatos támadásnak vannak kitéve, a kultúra bástyái összeomlóban vannak. 

Tulajdonképpen maga a kiállítás is erről szól: fontos társadalmi kérdések kerülnek elő: embertelenség, háborúskodás, hajléktalanság, migráció. Soós nagyon érzékenyen tapint rá a hatalom birtokosainak kizsákmányoló és kirekesztő magatartására, olykor konkrét eseményekből inspirálódik, máskor saját általános aggodalmainak és kétségbeesésének ad hangot képein. Felszólal az igazságtalansággal, a társadalmi elnyomással és az értelmetlen pusztítással szemben.

És bár az üzenet szemfelnyitó és súlyos, Soós Nóra művei továbbra is rendkívül érzékiek: a nagy gesztusokból, intuitívan születő alsó és a figurális, gyakran körvonalakból álló felső rétegek intenzív vizuális élményt kínálnak a nézőnek. A felfokozottság gyönyört szerez, így e rétegek kapuként szolgálnak, vonzzák a nézőt, felkeltik érdeklődését, majd ott tartják, így idővel felfedezheti a művek mélyebb szintjeit. Soós képei olyanok, mint az internetes böngészők: játékra hívják a nézőt, hogy maga találja meg a különféle olvasatokat. Demokratikus festészet ez, amely megengedi, hogy mindenki a saját érdeklődésének és kíváncsiságának megfelelő mélységig tudjon belépni e képekbe. Aktuális hangulatunktól,  felkészültségünktől vagy érzékenységünktől függ, milyen mértékben szeretnénk részt venni abban az intellektuális és vizuális párbeszédben, melyre a műveken keresztül meghívást kapunk. 

Soós festészete a kezdetektől fogva vibráló és színes, olykor ő maga is szeret játszani a túlzással, van, hogy a telített árnyalatok mellé neonos vagy túlszaturált tónusok lépnek be, ami a digitális képernyők felfokozottságára és világunk túlburjánzására is reflektál. Amikor a művész túlédesíti jeleneteit, mindig eszünkbe juttatja, hogy tulajdonképpen a világunk is ilyenné vált, folyamatosan zúdulnak ránk az ingerek, mi pedig szinte belefulladunk e masszába. Izgalmasak a különféle faktúrákkal való játékok is, ahogyan a transzparens festékrétegek felett megjelenik a szénnel rajzolt felületek testessége, a lazúros és pasztózus foltok párbeszéde, a rajzosság és a festőiség ütköztetése, a sűrűség és ritkaság közötti billegés…

A Létezéseink foka című sorozat darabjai az emberi figyelem kimerüléséről szólnak. Hogy épp a felénk száguldó rengeteg vizuális inger és információs zaj hatására veszítjük el a fókuszt, és bár folyamatosan nézünk, valójában már egyáltalán nem tudjuk, mit látunk. A valóságról a digitális képernyőkön keresztül próbálunk tájékozódni, s közben úgy tűnik, a realitás, a platóni idea fokozatosan semmivé lesz. Valóságként fogadjuk el a metauniverzumból érkező képeket, míg a fizikai realitást egyre elmosódottabban érzékeljük.  

A kiállítás címét Parti Nagy Lajos A kérdőjel háta című, megrendítő erejű verse ihlette. „...már csak ettől a szégyentől is / meg kéne hőkölniük, / mikor lesz elegendő, hogy kitessék?” E szavak visszavisznek gondolatmenetem elejére: a világ teli van bizonytalansággal, mi pedig megcsömörlöttünk kétségeinktől és attól, hogy kérdéseink csak halmozódnak, de egyre kevesebb a válasz. Nincs már miben hinnünk.

Fotók: kepezo.hu