Az Europoetica rendezvénysorozat egyre bővebb programot kínál, a kiállítások és a különleges, szakrális-poétikus templomi koncertek mellett a fő csapás természetesen az irodalom. Orbán György a Könyvesház- és programgazda rövid bevezetőjében, a Háború után béke című, délszláv irodalmi találkozón elmondta, hogy a rendezvény fő célja a világban való tájékozódás, a balkáni országokkal való literatúrai kapcsolattartás pedig egy reményteli folyamat első állomása ebben a nagy egészben, Pécsen folytatják majd, aztán jövőre velük, ugyanitt. Ha kíváncsiak vagyunk a szomszédokra, akkor talán mi is számíthatunk valamilyen érdeklődésre, hiszen a dolgok kölcsönösségi viszonyban vannak, ez működteti a kommunikációt.
A Balázs Attila és Radics Viktória vezette beszélgetésen a hét jugoszláv utódállam hét írója mutatkozott be. Akár a mesében, bár ez a mese meglehetősen fekete, hiszen a tizenöt évvel ezelőtti balkáni háborúról van szó benne, Jugoszlávia összeomlásáról, ami nyilvánvalóan tönkretette a kulturális viszonyokat. Mégis úgy tűnt a hét kiváló irodalmár megnyilatkozásaiból, hogy a szellemi hátország nem szűnt meg, és a nemzeti irodalmak azon a vidéken sem feltétlenül jelentenek széthúzást. Jó volna azt hinni persze, hogy nem csak most, tizenöt év múltán, de az alkotó emberek sosem voltak annyira megosztottak azon a vidéken, hogy jól viselték volna az egymás népe elleni agressziót.
Szorcsik Kriszta és Nagypál Gábor színészek olvastak fel a délszláv írók magyarul is megjelent, illetve lefordított írásaiból és a groteszk, humoros, vagy éppen komoly, kegyetlen, illetve melankolikus hangvételű szövegekből kiderült, hogy nagyon is hasonló szempontok szerint látják a háborút, és nagy valószínűséggel nem csak itt, a "semleges terepen". Talán az időbeli távolság miatt, de a beszélgetésből az is kiderül, hogy tudatosak abban, milyen mélyen ivódott beléjük ennek a pusztításnak az ihlete. Összerakják, amijük van, fekete- és fehér humor váltakozik a beszélgetés során, jó poénok röpködnek arról, hogy vajon hol kezdődik a balkán és ezzel hálistennek nem kímélnek bennünket sem.
Végül lássuk, kik voltak a főszereplők, felsorolni is elég: Ales Debeljak, világszerte ismert szlovén költő és esszéíró, kultúrszociológus, húsz könyve jelent meg eddig, magyarul legutóbb az Európa európaiak nélkül című. Fadila Nura Haver szarajevói író, költő és újságíró. Novellái és versei ismertek, Holtomban nevessek című morbid prózája a háborús irodalom egyik legjobbja. Rade Jarak horvát író és festő, Dubrovnik-leírásokban utazik. A szigorú tekintetű Mihajlo Pantic szerb prózaíró, egyetemi tanár, Belgrádban él. Harminc tanulmánykötete és nyolc novelláskötete jelent meg, a nagyvárosi emberekről ír. Dragan Radovic vidám jelenség, montenegrói író, a tengermelléki Budván él és történetei is ott játszódnak. Híres kötete az Auschwitz Café című regény. Marija Simonkovic szerb költőnő, Díszlet a szélnek című prózakötete a szülőhelyének, Szabadkának állít emléket. Végel Lászlót, az Új Symposion első nemzedékéhez tartozó írót ismerjük, Exterritórium című regényében a háború vajdasági vonatkozásaival foglalkozik.
Az bizonyos, hogy a hallgatóság annyi információt kapott az esten, ami hosszú évek irodalom- és politológia óráira elég, de az is kiderült, hogy a délszlávoké nem a holt költők társasága, hanem nagyon is élő irodalom virít a romokon.
