Sosem szárnyaltunk még ilyen magasságban Interjú Beke Farkas Nándorral

Muzsikus családba született. Mennyire volt magától értetődő, hogy Ön is zenével fog foglalkozni?

Teljes mértékben az volt. A családomban, mint más muzsikus cigány családban is, a felmenők tradíciókat adtak a kezünkbe. A zenélés nálunk több száz éves hagyományra tekint vissza, szóval már csak az volt a kérdés, hogy milyen hangszer legyen. Nagyon sokáig gitáros akartam lenni, de végül a hegedűt választottam, hiszen a családom nagy része is ezzel foglalkozott (nevet). Ha azt nézem, hogy a fiamat már három éves korában tanítottam, akkor mondhatni, hogy én meg viszonylag későn, hat évesen kezdtem el tanulni.

Igen gazdag zenei múltra tekint vissza a családja. Milyen híresebb felmenőire büszke?

Kezdeném azzal, hogy a legbüszkébb a fiamra vagyok (nevet). Ahogy mondani szokás, ?előttem az utódom?. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult hegedű művészetet, Szenthelyi Miklós Professzor Úr kezei alatt. Jelenleg Belgiumban, a Genti Operaház tagja, amely a világ egyik legjobb operazenekarát tudhatja magáénak. A családomban mindenkire tisztelettel tekintek, a fiam után rögtön a nagypapámat, Beke Farkas Gyulát is mondanám, akire nagyon büszke vagyok. A Muzsikus Cigány Társadalomnak és az Országos Szórakoztató Zenei Központnak volt közel harminc évig az osztályvezetője. Rajta keresztül ment, hogy a vendéglátóegységekben hol legyen zene, és kit tegyen oda, de nemcsak az országban, külföldön is felkérték javaslattételre. Egy nagy értékű, nagy tudású, nagy tiszteletű és mély érzelmű ember volt. Nekem ő a példaképem.

A hegedűn túl még milyen hangszerekkel foglalkoztak?

Nagybőgővel, cimbalommal, brácsával és szinte minden vonós hangszerrel, de leginkább a hegedű volt a meghatározó. Egy ez ilyen hegedűs család (nevet).

És hogyan került kapcsolatba a 100 Tagú Cigányzenekarral?

Ez egy jó történet (nevet). Szinte az első lépésektől, az első próbálkozások óta jelen vagyok. Mészáros Tivadar, az egyik alapítótag egy közös zenélés után hívott meg a zenekarba. Akkoriban, huszonévesen még nem is sejtettem, hogy ilyen nagyszabású zenekarrá nőjük ki magunkat. Ugye egy fiatalembernek más dolgokkal is kell foglalkoznia (nevet). Aztán kíváncsiságból elmentem a próbákra, és persze megtisztelve éreztem magamat, hogy ilyen nagy tudású ember hívott meg. Amikor Berki László zenei igazgató is hívott, akkor pedig már azonnal igent mondtam. Míg eljutottam ideáig, végigjártam a szamárlétrát, de a jó Istentől kaptam egy vezetést, amikor beléptem, hogy egyszer majd én leszek ennek a zenekarnak a vezetője. Olyan nagyszerű muzsikusokkal kerülhettem kapcsolatba, akiknél szinte örülhettem, hogy fogadják a köszönésemet. Már az első évben kaptam elismerő oklevelet, a második elnökségi turnusba pedig már bele is kerültem. Felfigyeltek rám, hogy jó dolgokat mondok, és vannak megfontolandó javaslataim, ezért a 10. évben eljutottam odáig, hogy a zenekar koordinátora lehettem. Majd főtitkárnak és elnöknek választottak, bár titulustól függetlenül immáron 17 év óta ezt csinálom. Sokat dolgoztam a háttérben, hogy előkészítsem a csapatot a koncert előtt, vagy hogy építsem a kapcsolatokat. Én szolgálok, és meg vagyok arról győződve, hogy ez a hivatás Isten ajándéka.

Milyen szakmai szempontokat helyez előtérbe a zenekar irányítójaként? Hogyan lehet koordinálni ennyi embert?

Egy zsák bolhát könnyebb (nevet). A muzsikusok általában öntörvényűek, a cigány származásúak meg aztán még inkább. Viszont én közülük való vagyok, és én tudom azt, hogy meddig lehet velük elmenni. Volt egy olyan időszak, amikor a zenekarnak két olyan elnöke is volt, akik nem szakmabeliek voltak, ők csak hátráltatták és visszatartották a zenekar fejlődését szakmai és gazdasági értelemben véve is. Buffó Rigó Sándor, a harmadik elnök személyében azonban fantasztikus ember volt az elődöm. Ketten együtt 10 évig igazgattuk a zenekart. A zenei részt, például a betanítást és a próbákat ő vitte, a menedzselési ügyekkel pedig én foglalkoztam. Ha pénz kellett, kilincseltem, és a koncerteket is én szerveztem. Sajnos Sándor betegsége elszólította őt tőlünk, így én örököltem meg a tisztségét, amit egyöntetű szavazással kaptam meg. Más jelentkező nem is volt, egyértelműen rám gondoltak. Sokáig én is fent ültem a többiekkel a színpadon, és bármikor meg is tudom tenni, de rájöttem, hogy nagyobb hasznot húz a zenekar a munkámból, ha a színfalak mögött segítem őket.

Elég gyakran vendégeskednek más produkciókban is, például részt vesznek az Experidance Fergeteges ? A királyné, a gróf és a cigánylány című előadásában is.

Az ötletet én vetettem fel Vona Tibor tulajdonosnak, a közös produkció elképzeléséről ezután ajánlotta Vona úr Román Sándornak, az Experidance vezetőjének, hogy szeretnék egy közös műsort. Most már több mint száz előadás lement, október 4-én volt másodéves. Ez egy kooprodukció, tehát nincs szó alá-, vagy fölérendeltségről, egyformán mindenki kitesz magáért. Tavaly már Németországot is megjártuk Brémában, ahol négy előadást játszottunk végig. Ennek hírére és sikerére,az idén októberben Hamburgban 4, utána Berlinben is 4 előadásunk lesz, ott Sissi néven fut az előadás, hiszen Erzsébet királyné életét dolgozza fel.

A zenekar egyben most ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Mivel koronázták meg ezt a jubileumi évet?

Ebben az évben minden előadásunkat a 30 éves jubileumi évadnak szenteljük. A német turné után Ukrajnába, majd Oroszországba, a Baltikumba és Törökországba megyünk. Nem régen jöttem haza az eseményt beharangozó isztambuli sajtótájékoztatóról, ahol azt tapasztaltam, hogy a törökök részéről különösen nagy érdeklődés van irántunk. Szinte majdnem minden napilap, vagy magazin megjelentette az érkezésünk hírét. Haza is hoztam közülük párat (nevet). A jubileumi évad záróakkordja december 27-én, Pécsett, a Kodály Központban lesz, valamint december 30-án hagyományos óévzárót tartunk a Budapesti Kongresszusi Központban. Ez más szempontból is kiemelkedő, sosem szárnyaltunk még ilyen magasságban. Az itthoni előadásaink számai szinte megháromszorozódtak, a külföldi érdeklődés is egyre nagyobb, de nekem elsőként az volt a fontos, hogy itthon vessük meg a lábunkat. Nagyon megtisztelő minősítés, hogy hungarikumként tartanak számon, de egyben nagy felelősség is. Olyan családba tartozunk, amit a világon mindenki ismer és a magyarsággal azonosít, akárcsak a Herendi porcelánt, a Tokaji aszút, vagy a téliszalámit. És most már büszkén mondhatom, hogy a 100 Tagú Cigányzenekart is, ami semmivel nem téveszthető össze és nem hamisítható. Értéket adunk, a magyarság és a cigány kultúra jó hírét visszük a nagyvilágba. Ahogy a honlapunkon is olvasható: két aranypánt van a homlokunkon, az egyik a magyarságé, a másik a cigányságé, és egyikről sem vagyok hajlandó lemondani, mind a kettőt magamnak érzem. Nem tudnám azt mondani, hogy erősebbnek érzem az egyik identitást a másiknál, Ember vagyok. Az év kiemelkedő eseménye volt, hogy a zenekarunk cimbalomszólistája, Ökrös Oszkár, Kossuth-díjat kapott. Természetesen ez az ő egyéni érdeme, de az a 25 év, amióta itt van a zenekarban, az is csak elősegítette, hogy még jobban megmutathassa tudását. Egy kollektívában mindenki számára nagy dolog, ha valamelyikünk kap egy ilyen elismerést.

Ön pedig a nyáron a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat elismerésben részesült.

Ezek az elismerések simogatják az ember lelkét. Jó azért, mert gondoltak ránk és innen is kaptunk egy pozitív elismerést. A 100 Tagú Cigányzenekar úgymond a cigányság zászlóshajója, és az emberek még jobban odafigyelnek rá, amikor a vezető kap egy kitüntetést. Ez is egy pozitív imázsként hat a többiekre. Érdemes úgy élni, hogy másokkal az együttélés olyan legyen, hogy érezzük, meg vagyunk becsülve. Ehhez persze az is kell, hogy mi is úgy éljünk. Tanulni és alkotni kell. Azok az emberek, akik maradandót alkotnak és azokat hátrahagyják az emberiségnek, mind Istentől kapott talentumok. Remélem, hogy a zenekar még sokáig fent tud maradni, és olyan hidat képezünk, szintetizálunk, hogy mindig azt lehessen ránk mondani, hogy etalonok vagyunk. Azok az emberek, akik bemennek az előadásra, az az egy-két óra hosszáig a mindennapi problémájukat elfelejtik, ez is egy maradandó dolog, hogy ha az ember elfelejti, hogy mi volt a baja egy órával ezelőtt, át tud szellemülni és nem úgy megy el az előadásról, ahogy jött. Hanem feltöltve, megelégedettséggel, boldogsággal és szeretettel. A zenénkkel szeretetet és békességet adunk az emberek szívébe ? és ez a legfontosabb?