Joshua Slocombe (vezetéknevét később változtatta Slocumra) Kanada délkeleti partvidékén, az Új-skóciai-félsziget egy kis farmján látta meg a napvilágot. A fiút vonzotta a tenger, és 14 évesen elszökött otthonról. Egy halászhajón lett segédszakács, de állítólag már az első kikötőben elzavarták, mert majdnem megmérgezte a legénységet. Anyja halála után, tizenhat évesen végleg búcsút mondott a szülői háznak, és matróznak állt egy kereskedelmi hajón – élete hátralévő részét a tengeren töltötte.
Húszéves korára bejárta szinte az egész világot. A tiszti vizsga letétele után, 1865-ben megkapta az amerikai állampolgárságot és San Franciscóban telepedett le. Huszonöt évesen lett először egy hajó kapitánya, majd a következő két évtizedben nyolc hajón parancsnokolt – az utolsó négynek már tulajdonosa is volt, és a szállítmányokkal bejárta a Csendes-óceánt Ausztráliától Alaszkáig. Sydneyben ismerkedett meg első feleségével, akivel 1871-ben házasodtak össze. Az asszony halála után, 1886-ban annak egyik unokatestvérét vette feleségül. A két nő legtöbb útjára elkísérte, így Slocum gyermekei hol a hajófedélzeten, hol valamelyik kikötőben születtek. Úti kalandjairól, viszontagságairól (kalózok támadásáról, hajótörésről) két könyvet is írt.
Az ötödik kontinens nyugati partjaitól indulva átszelte az Indiai-óceánt, Mauritius szigete után érkezett meg Dél-Afrika keleti partjaihoz, és a Jóreménység fokát megkerülve 1897 karácsonyán kötött ki Fokvárosban. 1898 márciusában harmadszorra is nekivágott az Atlanti-óceánnak, Föld körüli útja utolsó szakaszának. Áprilisban horgonyt vetett Szent Ilona-szigetén, majd Dél-Amerika északkeleti partjai mentén, a Nyugat-indiai-szigeteken áthaladva a Hatteras-fok felé vette az irányt. 1898. június 27-én behajózott a Rhode Island-i Newport kikötőjébe; a több mint három évig tartó út során 74 ezer kilométert tett meg. Érkezését nem írták meg a napilapok, az újságok nem vele, hanem a spanyol–amerikai háborúval voltak elfoglalva, arról csak később adtak hírt, hogy valaki első ízben kerülte meg a Földet egyedül, szólóvitorlással.
Slocum az 1899-ben megjelent Vitorlával a Föld körül című könyvében számolt be útjáról. Művéből kiderül, hogy semmilyen rekordra sem törekedett, a korban szokatlan módon csak kedvtelésből, a tenger iránti rajongásból indult útnak. Navigáláshoz nem használt tengerészeti kronométert, csak térképet, bádogórát és iránytűt, megtett útját és helyzetét sebességét mérve – előző pozíciójához viszonyítva – jelölte be. Időnként szextánssal, a csillagok állását mérve tájékozódott. Mégis rendkívül pontosan navigált: amikor a Csendes-óceánon 43 napig nem látott szárazföldet, ötezer mérföld megtétele után csak tíz kilométerre volt a Marquesas-szigetektől. Hajója pontosan tartotta az irányt, ritkán kellett a kormánykerékhez nyúlnia, és bátran pihenhetett. Ahol lehetett, megállt, hogy gondoskodjon a készletek felfrissítéséről, illetve bejárta a partvidéket, a szebbnél-szebb tájakat.
Slocum könyve révén híres és gazdag lett, házat vásárolt Massachusettsben, de a tenger vonzásától nem tudott szabadulni. 1909. november 14-én a Spray fedélzetén a Kajmán-szigetek felé indult, de soha nem tért vissza, vélhetőleg a tengerbe fulladt – a tapasztalt tengerész furcsa módon soha nem tanult meg úszni, mert ezt haszontalanságnak tartotta. Miután sem ő, sem hajója nem került elő, 1924-ben hivatalosan is halottnak nyilvánították.
Emlékét az Egyesült Államokban és Kanadában is őrzik, emlékműve található Új-Skóciában, Massachusettsben múzeuma van, és nemcsak vitorlásokat, hajókat, hanem többek között az amerikai Dartmouthban egy folyót, Mauritiuson pedig egy növényt is elneveztek róla. A Sprayt jó néhány változatban megépítették már, és többen ilyen vitorlással is megismételték Slocum útját. 2011-ben neve bekerült az amerikai Vitorlázó Hírességek Csarnokába.
