A spanyol nép költője

García Lorca Andalúziában született 1898-ban, bár a történelembe mint drámaíró, költő vonult be, sokáig zenésznek készült, zongorista szeretett volna lenni. Édesapja földművelő volt, azonban rendkívül olvasott ember, aki szerette és művelte is a zenét, édesanyja tanítónőként dolgozott, így szellemileg gazdag környezetben cseperedett fel. Tízéves volt, amikor a család Granadába költözött, később itt is kezdte meg egyetemi tanulmányait. Tehetségét már ekkor felismerték és egyik tanára, Fernando de Los Ríos tanácsára 1919-ben átiratkozott a Madridi Egyetemre. Itt ismerkedett meg későbbi jó barátaival is, Salvador Dalíval és Louis Bu?uellel. Mindhárman tagjai voltak a Residencia de Estudiantesnek, vagyis a hallgatók kollégiumának, ahol Lorca felolvasóesteket tartott. Ezeknek az esteknek köszönhetően alig két év alatt országszerte ismertté vált nemcsak költeményeivel, de színdarabjaival is. Legelső színpadi műve A halálthozó pillangó volt, amely egy pillangó és egy csótány lehetetlen szerelmét ábrázolta ? itthon 1999-ben mutatták be először a darabot ?, az előadás azonban hatalmas bukás volt, kinevették, így Lorca később azt állította, hogy az 1927-es Mariana Pineda volt az első színpadi műve.

A költőt vonzotta a népi, főként a cigány kultúra, mellyel egy 1922-es granadai népzenei fesztiválon ismerkedett meg. Népművelő munkásságát olyannyira komolyan vette, hogy Lope de Vega műveit is sajtó alá rendezte, az ország különböző tájain pedig előadásokat tartott a spanyol nép múltjáról.

Két népszerű kötete, az Andalúz dalok és a Cigányrománcok is a népi kultúrát mutatja be. A nép nagyon szerette, költeményei szinte szájról-szájra terjedtek. Külföldön azonban inkább színdarabjai kapcsán vált ismertté. Akárcsak Dalí ? akihez igen gyengéd szálak fűzték, sokak szerint Lorca szerelmes is volt Dalíba, sőt pletykáltak arról is, hogy viszonyuk volt, azonban ebből semmi sem igaz ?, ő maga is igazi polihisztor volt, nemcsak írt, de festett, zenélt és darabokat is rendezett. A már említett, nagy sikert hozó Mariana Pineda című darabjához is Dalí tervezte a díszletet. Bu?uellel és Dalíval az 1929-ben bemutatott Andalúziai kutya című szürrealista alkotás után romlott meg a viszonya, Lorca ugyanis úgy vélte: az ő kigúnyolására készült el a film. Ezután Kubában és New Yorkban töltött egy évet és előadásokat tartott a dramaturgiáról. Erről az időszakról írta A költő New Yorkban című alkotását, melyet csak halála után adtak ki.

Elkötelezett köztársaságpárti volt, így csupán akkor tért vissza hazájába, amikor 1931-ben Primo de Rivera diktatúrája összeomlott, és kikiáltották a köztársaságot. Az ezt követő időszak volt a legtermékenyebb az életében, Madridban színházigazgató volt, és ekkor jelentek meg leghíresebb drámái, mint a Vérnász, a Yerma és a Bernarda Alba háza. Ez utóbbi volt talán élete legnagyobb műve, amely kitűnően ábrázolja a spanyol családi életet, ugyanakkor kritizálja a merev társadalmi szokásokat, amelyek főként a spanyol nők életét szabályozták ? a műben egy anya és lányai sorsát követhetjük végig.

Hiába kiáltották ki ?31-ben a köztársaságot, a rendszer már a kezdeti időszakokban ellenállásba ütközött, hiszen az ellenzéket ? főként spanyol földbritokosokat, gyárosokat, tisztikart és az egyházi vezetőket ? megrémítette, hogy a köztársaságban kevesebb befolyás jutott az egyháznak. A merev és mélyen vallásos Spanyolországot nehéz volt átformálni, így a köztársaság öt év alatt teljesen összeomlott. A forradalom kitörése előtt két évvel már megsokszorozódtak a túlkapások, rengeteg letartóztatás, kivégzés és erőszakos támadás történt ? ezt az időszakot ?két sötét évként? is szokták emlegetni ?, így a hírhedten liberális és köztársaságpárti Lorca 1934-ben vidékre vonult vissza, Luis Rosales költő barátjánál keresett menedéket. Pár nappal Franco hatalomra jutása előtt, 1936-ban tért vissza Granadába, ahol azonban már kivégezték unokatestvérét, a város korábbi polgármesterét. Ezt követően, augusztus 19-én Franco falangistái három társával együtt őt is elhurcolták, és mindenféle előzetes tárgyalás nélkül agyonlőtték. A hírt másnap úgy közölték a Franco által támogatott lapok, mintha törvényes eljárás keretében végezték volna ki Lorcát. Ezt követően betiltották verseit és drámáit, haláláról pedig nem beszélhettek nyilvánosan. A sors iróniája, hogy tizennyolc évvel később maga Franco kiáltotta ki Lorcát a legnagyobb spanyol költőnek. Sorra kiadatta verseit, és szinte naponta játszották darabjait is.

Lorca halálhíre világszerte megrázta a kortársait, Radnóti Miklós például ? nem sejtve saját sorsát ? Első Ecloga című művében, melyben egy pásztor és egy költő beszélget, így ír a spanyol költőről:

?[?] Azt hiszem, ismerted Federícót, elmenekült, mondd?

KÖLTŐ

Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.

PÁSZTOR

Garcia Lorca halott! hogy senki se mondta nekem még!

Háboruról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő

így tünik el! hát nem gyászolta meg őt Európa?

KÖLTŐ

Észre se vették. S jó, ha a szél a parázst kotorászva

tört sorokat lel a máglya helyén s megjegyzi magának.

Ennyi marad meg majd a kiváncsi utódnak a műből.?

A tömegsírt, ahová elhantolták, azóta sem találták meg, csupán feltételezik, hogy hol nyugodhat. A több mint nyolcvan éve elhunyt íróra, költőre emlékeznek szeptember 26-án a Müpa Federico García Lorca-estjén, ahol Fátyol Hermina, Fátyol Kamilla és Fodor Tamás adják elő Lorca verseit, emellett elhangzanak életéről szóló dokumentumok, és spanyol népzenéről írott tanulmányaiból is olvasnak fel részleteket. Korai, szürrealista darabjainak is megelevenedik egy-egy jelenete. Az esten Fülei Balázs Manuel de Falla és Debussy műveit játssza, Horti Lilla operaénekes és Csáki András pedig Lorca népdalfeldolgozásaiból ad elő részleteket.

Fischer Viktória

Forrás: Wikipédia, Rubicon, Múlt-kor, Literatura.hu