12987185_947700722013447_5617064558710281183_n_600x450.png
A hódmezővásárhelyi Bessenyei Művelődési Központkét bérlettel és több előadással is vár jövőre

A hat színpadi előadást tartalmazó Bessenyei-bérlet októberben a Veres 1 Színház produkciójával, Paul Pörtner Hajmeresztő című bűnügyi társasjátékával indul Janik László rendezésében, a színpadon Vida Péterrel és Faragó Andrással. Ezt novemberben a Koltai Róbert rendezte Színházkomédia követi, míg decemberben Mikó István rendezésében látható a Hyppolit, a lakáj. A bérlet előadásai 2019-ben Jordi Galceran Bankhitel című vígjátékával, Tóth Ede és Örkény István A falu rossza című művével, valamint Moravetz Levente Őrültek tornya című darabjával folytatódnak.

 

A vásárhelyi születésű színésznő, Gombos Kati nevét viselő sorozatában öt előadást hirdetett meg a központ: szeptember 22-én Varsányi Anna két monodrámáját ? a Hangulat-jelentést és a Hangulat-világítást ? láthatják a nézők Szilágyi Annamária és Járai Máté előadásában, míg október 19-én a Gergely Theater mutatja be a Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című darabot. Ezt követően, november 17-én Neil Simon Pletykák című vígjátékát viszi színre a Pótszék Társulat, míg a sorozat 2019-es előadásain Ken Ludwig Hajszál híján Hollywood, illetve Florian Zeller A kulisszák mögött című darabjait láthatják a vásárhelyi nézők.

 

A spiritualitás iránt fogékonyaknak igyekszik kedvezni a művelődési központ a most először meghirdetett Lélekbérlettel, amelynek keretében Lippai Marianna Az életet nem érteni, hanem élni kell, Marcsó Csilla párkapcsolati tanácsadó, life coach EQ ? érzelmi intelligencia, Kerner Tibor tréner, terapeuta pedig Önbecsülés, önbizalom címmel tart előadást.

 

Forrás: MTI

Fotók: Bessenyei Művelődési Központ Facebook-oldala