A stílusunk PopUnderground

Egyéb

Bő egy éve alakult debreceni zenészekből a Cseh Tamás Program által támogatott Éva Presszó. Repertoárjuk színes: a reggae, a jazz, a pop, a rock és a blues egyaránt megtalálható benne. Mégis minden számban közös az egymásra hangoltság, és hogy szeretnék dalaikkal megláttatni a hétköznapok mélységét. „Mindenképpen életigenlő a zenénk” – mondja Vigh Évi.

„A zenekarunk bő egy éve jött létre, január első felére datáljuk az első próbákat. Vinzce Krisztián a gitáros, Takács Richi a dobos, Urhegyi Pál a basszusgitáros, Pesti Viki pedig – aki két hónapra rá csatlakozott hozzánk – szintén gitározik. Korábbról már mindenkit ismertem a zenekarból, a srácok együtt játszottak egy blues zenekarban, a közös munkát azonban ekkor kezdtük el” – meséli a zenekarról Évi.

Az Éva Presszó története azonban már több évre nyúlik vissza, körülbelül 2008-ra, amikor Évi a zenekar dalszerzőjével, Jónás Peti költővel megismerkedett. „Nagyon jó barátok lettünk, és sokat beszélgettünk, találkoztunk. Feljárt hozzám kávézni, és elnevezte a konyhámat Éva kávézónak. Egyrészt innen jött a zenekar neve, másrészt onnan, hogy gyerekkoromban volt Kisújszálláson egy Éva presszó nevű hely, amely sok évtizeden keresztül volt a város életének része. Oda jártak a fiatalok hétvégén szórakozni, és gyakran élő zene is szólt.”

Jónás Peti mondhatni, hogy a zenekar hatodik tagja, a dalok nagy részét ő írta. „Vannak közöttük kifejezetten régiek is. Az az érdekes, hogy Peti azon dalszövegeit vettem elő, amelyeket annyi idősen írt, amilyen most én vagyok. A dalok másik részét pedig én kezdtem el írni, és befejezésnek átadtam őket Petinek. Amelyekben látott fantáziát, azokat kikerekítette.”

A többi tag pedig a zenei vonalon dolgozik. „Mivel alapvetően más zenét hallgatunk, ezért az ötleteink is más forrásból érkeznek, és óhatatlan, hogy valaki inkább bluesos, míg más popos elemeket tesz hozzá. Krisztián imádja a Beatlest, ezért ő néha annak gyökereihez nyúl vissza, míg Viki nagy rajongója a Republiknak. Mindenkinek van valami, amit nagyon szeret, ami a saját egyéniségéhez közelebb áll.”

Így a banda stílusában felfedezhető a reggae, a jazz, a pop, a rock, a blues és egy nagyon kicsi metál is. „Azt nem mondhatnám, hogy egy stílus hangsúlyosabb volna a zenénkben, inkább egy-egy számra igaz, hogy reggaesebb, popposabb. A metál azonban csak nyomokban található meg bennük, mint a mogyoró a csokiban.

A sokszínűség azért is jellemző a zenénkre, mert még mi is ismerkedünk egymással, próbáljuk kitapasztalni, hogy kinek mi az erőssége. Az, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra, látszik a dalainkból. Mindenki tesz hozzájuk valamit, ami szükséges ahhoz, hogy kiteljesedjenek. Mindenképpen életigenlő a zenénk. Peti szövegein keresztül a hétköznapi életnek mindig megtalálom a mélységét, és a dalokkal ezt próbáljuk a közönségnek is átadni.”

A tagok nem szerették volna a zenekart beskatulyázni, de az emberi természethez hozzátartozik, hogy szívesen rakja kis dobozokba a világot, ezért elnevezték a stílusukat PopUndergroundnak. „Van a zenénkben a populáris vonalból is, és vannak alternatív, underground gyökerei is, ezért gondoljuk találónak ezt a kifejezést.”

 

Az Éva Presszó a Cseh Tamás Program nyerteseként kiadhatja első albumát is, amelynek február végén kezdődnek el a stúdiófelvételei. „Tíz dalt fogunk felvenni, és az album is olyan lesz, mint a repertoárunk, ugyanaz a sokszínűség, ugyanaz az egymásra hangoltság, és nem lesz rajta két egyforma stílusú szám.

A Cseh Tamás Programnak köszönhetően készül a zenekarnak egy klipje is, amelynek áprilisban lesz a bemutatója az első dalukkal együtt. „A program olyan pr hátteret, szakmai segítséget is ad, amelyet mi önállóan nehezen tudtunk volna előteremteni. Több szakmabelit ismerhetünk meg, és reméljük, hogy amit képviselünk a színpadon, azzal a magyarországi zenei élet részeseivé válhatunk. Czutor Zoltán lett például a mentorunk a Belmondo zenekarból, ő is támogat minket tanácsokkal, telefonszámokkal, emellett profi zenész, aki a zeneiparnak nem csak a zenei, de üzleti részét is látja, amely mellett nem lehet elmenni, ha sikeres akar lenni az ember.”

A Cseh Tamás Program keretében pedig online és rádiós felületen is bemutatkozhatott a banda. „Egyre több meghívásunk is érkezik. A programnak köszönhetően olyan helyre is eljut a hírünk, zenénk, ahova nem jutott volna el, vagy csak évek múlva juthatott volna el.”

Eddig főleg a keleti régióban, Debrecenben és környékén léptek fel, de kipróbálnák magunkat egy külföldi turnén is, most pedig elsősorban a lemezükre koncentrálnak. „Az országos ismertséghez sok lépcsőt meg kell még másznunk, mert vannak olyan lépcsőfokok, amelyeket nem lehet kihagyni.”

Készítette: Wéber Anikó