A zsűri a Facebookon közzétett döntésében kiemelte, hogy a „nagyon finom alkotással" új filmszínésznő született Stork Natasa személyében, akit korábban csak színházban láthatott a közönség.
A francia
Alpokban 12 éve rendezik meg a kizárólag európai filmeknek szentelt seregszemlét,
amelynek alapvető célja a szakmai résztvevők mellett a nagyközönségnek is
bemutatni a független európai filmek sokszínűségét.
A több
mint száz meghívott európai szerzői nagyjátékfilm közül a hivatalos
versenyprogramban tíz európai (brit, spanyol, dán, görög, orosz, francia
boszniai, román és magyar) alkotást mutattak be.
A Kristály Nyíl elnevezésű fődíjat Jasmila Zbanicnak, a neves bosnyák filmrendezőnek a huszonöt éve történt srebrenicai vérengzésről forgatott új játékfilmjének, a Quo vadis, Aida? című drámának ítélte a zsűri, amelynek elnöke Zabou Breitman francia színésznő és rendezőnő volt. A valódi eseményeken alapuló film középpontjában egy boszniai nő, Aida áll, aki megpróbálja megmenteni férjét és fiát, miközben az ENSZ-erőknek dolgozik tolmácsként.
A magyar mozifilm a nagy presztízsű velencei fesztiválon debütált nyár végén. Világszerte lelkes kritikák fogadták, rangos seregszemléken díjazták Varsótól Chicagóig. A magyarországi mozikban csaknem 20 ezren látták néhány hét alatt. Az alkotás képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért folyó versenyben.
A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival, ám hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt.
Horvát Lili filmje nagy sikerrel mutatkozott be nyár végén a velencei, majd a torontói fesztiválon. Antalyában Stork Natasa elnyerte a legjobb színésznő díját, Varsóban a magyar filmet a kritikusok nemzetközi szövetsége zsűrije FIPRESCI-díjjal tüntette ki. Arany Hugó fődíjat nyert az Egyesült Államok legnagyobb múltú fesztiválján Chicagóban, és a fődíjjal együtt három trófeával tért haza a spanyolországi Valladolid nagy presztízsű filmfesztiváljáról. A valóság és képzelet határán játszódó szerelmesfilm a philadelphiai filmfesztiválon megkapta a legjobb játékfilm díját.
A Les Arcs-i Filmfesztivál az interneten december 26-áig tart. A versenyfilmeket eddig mintegy 40 ezren töltötték le, és a francia mozik várhatóan januári kinyitása után mintegy hetven helyen lesznek láthatók az idei seregszemle alkotásai.
A nyitóképen Horvát Lili és Stork Natasa. Forrás: mozinet