Stork Natasa

Stork Natasa, Dér Asia és Csuja László zsűrizi az ELTE Szemle filmjeit

Az első kiadás sikere után visszatér az ELTE hallgatóinak filmfesztiválja. A második ELTE Szemle április 29. és május 2. között zajlik majd a Stúdió K-ban és a Puskin Moziban.

Január 22-én történt

2022-ben ezen a napon – a magyar kultúra napján – adták át a Magyar Zene Házát a budapesti Városligetben. A Liget Budapest Projekt részeként épült kulturális központot Fudzsimoto Szószuke japán sztárépítész tervezte, az intézmény állandó kiállításain az egyetemes és a magyar zenetörténet is fontos szerepet kap.

Január 22-én történt

Csodagyereknek tartották az 1989-ben ezen a napon elhunyt Weöres Sándort: 15 évesen írt versét Kodály Zoltán zenésítette meg, és már egyetemi évei előtt többször publikált a Nyugatban. Gyermekversei, műfordításai és a legkülönfélébb szerepekből megszólaló alkotásai szervesen beépültek irodalmunkba.

Tíz magyar film, amit szeretni fogunk

Van, aki a sztárok miatt néz meg egy filmet, van, akit bizonyos műfajok vonzanak, mint a romantikus vígjáték vagy a horror, mások a kedvenc rendezőjükre esküsznek, de biztosra sohasem mehetünk. Mi most mégis olyan idei magyar filmeket ajánlunk, amelyek semmiképpen sem fognak csalódást okozni.

Stork Natasát egy New York-i fesztiválon díjazták

A legjobb színésznőnek járó kitüntetést a Veszélyes lehet a fagyi főszereplőjének ítélték a New York-i Filmhéten.

Stork Natasa bekerült a legjobb európai színésztehetségek közé

Stork Natasát a kontinens tíz ígéretes színésztehetsége között mutatja be a European Film Promotion február végén, miután a magyar színésznőt beválasztották az idei Shooting Stars programba.

Stork Natasa nyerte el a legjobb alakítás díját a Les Arcs-i Filmfesztiválon

Stork Natasa nyerte el a legjobb alakítás díját pénteken a Les Arcs-i Filmfesztiválon Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjében nyújtott alakításáért. A seregszemlét a koronavírus-járvány miatt idén az interneten rendezik meg.

Magyar siker Antalyában: Stork Natasáé a legjobb színésznő díja

Az 57. Antalyai Nemzetközi Filmfesztivál zsűrije a legjobb színésznő díját Stork Natasának ítélte Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjében nyújtott alakításáért.

Nagy sikerrel mutatkozott be Horvát Lili filmje Velencében

Vasárnap a 77. Velencei filmfesztiválon volt Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjének világpremiere. Ez az első magyar film, mely meghívást kapott a fesztivál Giornate degli Auori versenyprogramjába, ahová idén mindössze 10 újító, eredeti hangú alkotást válogattak be.