Gárdonyi Géza a 19?20. század fordulóján írta meg az Egri csillagok című, a török hadjáratok idején játszódó regényét. Azóta a regény a kötelező olvasmányok kiemelt ? és egyben legkedveltebb ? darabja lett, és a magyar irodalom egyik legnagyobb remekműveként tartjuk számon. Az 1968-ban Várkonyi Zoltán rendezésében készült kétrészes film csak öregbített a hírnevén, Vica és Gergő szerelmének, Jumurdzsák gyűrűjének és fondorlatainak, Dobó István és Török Bálint bártorságának történetén, melyet a piros nadrágra áhítozó Sárközi kedves vidámsága és humora fűszerez.
A film óta kerek ötven esztendő telt el, a Nemzeti Színház pedig ebből az alkalomból újra elővette a jól ismert cselekményt. Nem kellett csalódnunk. Bár az Egri csillagok legújabb színpadi változata nem lineárisan, hanem mozaikszerűen, az időben ugrálva eleveníti fel a történet elemeit, ez csupán az első pillanatokban lehet zavaró. Néha támadhat az érzésünk is, hogy a részletek homályba vesztek, ám a kezdet után nem sokkal azon kaphatjuk magunkat, hogy bevillannak a régóta elfeledett jelenetek, el tudjuk helyezni az adott cselekményszálat a történetben, és felrémlenek a későbbi tetőpontok is. A Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közösen megálmodott produkciót március 9-én mutatták be Vidnyánszky Attila rendezésében.
Az előadás nemcsak cselekményében, de szövegében, hangulatában is tökéletesen hű maradt Gárdonyi regényéhez. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes fergeteges látvánnyal fűszerezi a jeleneteket: a török szultán udvartartását és a magyar harcosok hadgyakorlatát a táncosok bonyolult mozdulatokkal, mégis könnyedén és természetesen idézik meg. A jelmeztervezőknek külön dicséret jár, hiszen a kosztümök is szépen, nem hivalkodóan mutatják be a két kultúrát. Noha a darabban igen kevés a díszlet, ami van, éppen elegendő hátteret ad ahhoz, hogy magunk elé tudjuk képzelni a jelenetek helyszíneit.
A kitűnő látványhoz és történethez rendkívül színvonalas színészi játék társul. Az Egri csillagok című színdarab szereposztását olyan színészlegendák fémjelzik, mint a Szulejmánt játszó Bodrogi Gyula, az Ali béget alakító Csurka László, a félszemű Jumurdzsákként színpadra lépő Schnell Ádám, a Dobó Istvánt játszó Horváth Lajos Ottó vagy a rabláncra vert Török Bálint, akit Szalma Tamás idéz meg. Tinódi Lantos Sebestyén szerepében Szabó Sebestyén Lászlót láthatjuk, aki kiválóan vezeti a nézőt az idősíkok és az események között.
Ezt fokozza tovább a két főszereplő, Barta Ágnes és Berettyán Nándor bámulatos időutazása a színpadon. A fiatal színészek külsejét és játékát tekintve is mintha újra Venczel Verát és Kovács Istvánt látnánk a történetben; mintha újra ifjúk lettek volna és csak beugrottak volna, hogy sokadszorra is eljátsszák Cecey Vica és Bornemissza Gergő történetét.
A Nemzeti színdarabjának két főszereplője, Barta Ágnes és Berettyán Nándor frissen végzett színművészek, alig több mint egy éve szereztek diplomát a Színház- és FilmművészetiEgyetemen. Ezt követően csatlakoztak a Nemzeti Színház társulatához, és már több előadásban is láthatta őket a közönség (Figaro házassága avagy, egy őrült nap emléke, III. Richárd, Psyché, Cyrano de Bergerac, János vitéz stb.). Bátran mondhatjuk, hogy alakításuknak köszönhetően az Egri csillagok kultikussá vált története is ismételten csak gazdagabb, színesebb és változatosabb lett.
A két fiatalt a színdarabról, a híres történetről és karaktereikről kérdeztük.
Gárdonyi Géza Egri csillagok című művéből 1968-ban készült el a mindenki által ismert film. A jubileum alkalmából megrendezett gálán találkoztatok a két egykori főszereplővel, Venczel Verával és Kovács Istvánnal. Tartottátok a kapcsolatot a próbák során is? Segítettek a felkészülésben?
Barta Ágnes: Sajnos annyira pörögtek az események, hogy Venczel Vera színművésznővel nem nagyon tudtunk elmélyülni a szakmai, a színészi kérdésekben. A filmbéli alakítása viszont nagyon inspiráló volt számomra, nagy segítség volt látni, hogyan alakította ő a szerepet.
Berettyán Nándor: Kovács Istvánnal a gálán beszélgettünk, de szintén nem tudtunk nagyon mélyen belemenni az elemzésbe. Kérdezte, hogy szeretem-e a darabot, boldogulok-e a szereppel, hogyan dolgozunk, miként zajlik a próbafolyamat. Természetesen én is kérdezgettem a film munkálatairól, arról, ő hogyan oldotta meg a szerepet. Mesélt róla, de hagyta, hogy én is a saját eszközeimmel dolgozzam. Mondta, hogy majd eljön megnézni az előadást, sok sikert kívánt, nagyon kedves volt.
A regény és a film cselekménye is lineáris szerkezetű, ezzel szemben a Vidnyánszky Attila rendezésében készült színdarab nagyobb ugrásokat tesz az időben. Mennyire nehezítette meg ez számotokra a karakterek életre keltését?
B. N.: A szerepem ívét nehezebb volt így felépíteni. A darab szerkezete ugyanis folyamatosan megtöri ezt, a darabjait ide-oda kell helyezni. Húsz másodperc alatt ugrunk vissza tizenöt évet a történetben, aztán megint előre tíz évet, így nem egy folyamatot, lelki utat kell végigjárni, hanem több apró részletet kell kidolgozni és ugyanabban a dinamikában megoldani.
B. Á.: Mindenképpen nehezebb így, hogy nem következik az egyik esemény a másikból. Viszont már többször dolgoztam hasonló előadásban, tehát nem volt ismeretlen számomra ez a terep, ráadásul a jeleneteknek önmagukban is érvényesnek kell lenniük, akármilyen darabot is nézünk. Ilyen szempontból pedig ugyanaz volt a munkafolyamat.
Hogyan sikerült mégis ennyire élethűen megformálnotok a két karaktert a színpadon?
B. Á.: Vannak bizonyos kérdések, amelyeket meg kell válaszolnunk, mielőtt fellépünk a színpadra. Ez olyan színészi technika, amely úgy működik, hogy minél részletesebben megpróbálunk választ adni a karakterrel kapcsolatos kérdésekre. Olyanokra például, hogy honnan jött, mi történt vele az előző percekben, mi a célja, de egészen aprólékos dolgokig is elmehetünk, például, hogy mit eszik, milyen ruhát szeret hordani és így tovább.
B. N.: Nekem is rendbe kellett tennem belül a szerepet, meghatároznom azt, hogyan építeném fel lineárisan, melyik szakaszt milyen érzelmi dinamikával, intenzitással kivitelezném. Utána próbáltam letisztázni és megoldani azt, hogy ezekre a pontokra tegyem a karakterem hangsúlyait, jeleneteit. Mindez aztán rögzült a próbafolyamat során, és végül elő tudtuk hozni a lelki és az emocionális folyamatokat.
Újra kellett olvasnotok a regényt, újranéztétek a filmet a felkészülés során? Milyen hatással volt rátok?
B. N.: Persze. Még általános iskolában, azt hiszem, ötödik osztályban olvastam először a regényt, sokat láttam a filmet is, szintén gyerekkoromban. A részleteire emlékeztem csak, de amikor most újraolvastam a könyvet, ezer dolog visszajött, és teljesen újszerűen hatott rám a történet.
B. Á.: Azt hiszem, túl korán, még kisgyerekként találkoztam a könyvvel, így elég nehezen tudtam akkor befogadni. Most viszont olyan olvasmányélményt nyújtott, hogy én lepődtem meg a legjobban, milyen könnyen vitt magával a történet, mennyire élveztem, és hogy alig akartam letenni. A manapság divatos sorozatokhoz, mint például a Trónok harcához tudnám hasonlítani, a könyvnek pedig éppen olyan hangulata volt, mintha egy történelmi filmet néztem volna.
Mit szerettek a legjobban a két főhősben? Hogyan tudtátok megfogni a jellemüket?
B. N.: Nagyon örültem ennek a szerepnek, hiszen népszerű a karakter, nagyon szerethető, sok a pozitív tulajdonsága. Számomra ezek eposzi figurák, de most, hogy egyre jobban kezd összeállni a darab, már azt érzem, nagyon jól is játszható. Hős vagyok, persze, ezt élvezi az ember (nevet). Mindemellett olyan nagy színészlegendák mellett állni a színpadon, mint Gyuszi bácsi (Bodrogi Gyula), Csurka Laci bácsi, óriási élmény, roppant motiválóan hat rám, hogy egy darabban szerepelhetek velük. A táncosok szintén fantasztikusak, már nem először dolgozunk együtt, de még mindig elképesztő, ahogy a hátukon viszik a darabot.
B. Á.: Én sokkal harcosabb, vehemensebb nőalakot képzeltem el, a rendező, Vidnyánszky Attila viszont inkább finomabb, nőiesebb, lágyabb irányba terelte a figurát. Szerintem végül a kettő összege a lett a karakter, amely megjelenik az előadásban. Éppen ezért szeretem nagyon a darabban azt a váltást, amikor az esküvő jelenetének lebegő, finom hangulata után a karakter megmondja a magáét, és kitör belőle az öntudatos, harcos nő. Ez az egyik kedvenc részem a darabban.
Vidnyánszky Attila nemcsak a darab rendezője, az egyetemen az osztályfőnökötök is volt az egyetemen. Milyen volt a mostani közös munka, hogyan tudott nektek segíteni?
B. N.: A kezdetben időt hagyott a számunkra, hogy magunkban is megtaláljuk a karakterünket. Aztán lefixáltuk együtt is a karaktert már csak a koreográfia miatt is, hiszen egy adott időpontra kell odaérni, nincs mindig lehetőségnagyobb szüneteket hagyni a mondatok között. Ezeket a rendező szépen beosztotta, elmondta, hol kell a rövidebb és hol a gyorsabb tempó, hol lehet lassabb a jelenet, az adott szövegrészlet. Abban is segített, terelt minket, hogy a karakternek mely vonásait erősítsük.
B. Á.: Nagyon jó volt a közös munka, azt érzem, egyre kevesebb kell ahhoz, hogy megértsük egymást. Vidnyánszky Attila már tudja, milyen berögződéseim vannak, ezekből próbál lenyesegetni, hogy ne a megszokott dolgokat vigyem fel újra a színpadra.
A március 9-én bemutatott Egri csillagok című színdarabról a Nemzeti Színház honlapján lehet tájékozódni, ahol többek között a teljes szereposztás is elérhető.
További képek az előadásról a Kultúra.hu Galériájában láthatók.
Révy Orsolya
Fotó: Csákvári Zsigmond
