Veress a Bartók utáni magyar zeneszerző generáció egyik jeles tagja, kísérletező kedvű, invenciózus zeneszerző volt. Erdélyben született, akárcsak Bartók, és hozzá hasonlóan neki is el kellett hagynia hazáját. Az ő emlékére komponálta 1945-ben Threnos című művét.

A program következő darabja Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenye, a svájci-kínai származású Louis Schwizgebel előadásában. Az estet Liszt Faust-szimfóniája zárja. Liszt pályáját zongoraművészként kezdte, így ismerte meg őt egész Európa, csak később kezdett zeneszerzéssel foglalkozni. Zongoraversenyei mutatják meg legjobban a kétféle tevékenység egységét, hiszen ezeket a műveket nemcsak megírta, hanem játszotta is. Zenéjével mindent meg akart mutatni: a természet, a költészet, a történelem, a hit, a filozófia világát.

Louis_Schwitgeber1_credit_Marco_Borggreve
Louis Schwizgebel
Fotó: NFZ

Schwizgebel 1987-ben született. Már tizenhét éves korában megnyerte a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyt, majd két évvel később a New York-i Young Concert Artists International Auditiont. 2012-ben második helyezést ért el a leeds-i nemzetközi zongoraversenyen, és 2013?2015 között a BBC új generációs művészeként tartják számon. ?A svájci zongorista, Louis Schwizgebel nem okoz csalódást finom, érzékeny játékával. Zongorajátéka lírikus tánc, már-már balett hangulatát idézte. Szinte cirógatta a húrokat a kalapácsokkal, mégis kristálytisztán kiemelte az egyes hangok különállását, még a leggyorsabb futamok esetén is. Schwizgebel bizonyította elképesztő virtuozitását. Nagyon precízen játszott, a folyamatos kapcsolat közte és a karmester közt biztosította, hogy a zongora és a zenekar szorosan együtt maradjon tempó és lendület kérdésében is? ? írta róla a Bachtrack 2017-ben.

A zürichi közönség számára Hamar Zsolt nem ismeretlen. A zeneigazgató 2007-ben debütált a világ tíz legrangosabb operaház egyikének számító Zürichi Operában. A rendkívüli siker több évre szóló szerződést eredményezett.

A svájci turnén elhangzó darabok közül Veress Sándor művét és Liszt Esz-dúr zongoraversenyét a budapesti közönség 2019. február 22-én a Müpában hallhatja Hamar Zsolt vezényletével és Mariangela Vacatello olasz zongoraművész előadásában.