A nemzeti biztos a pályázatot a korábbi évek gyakorlathoz képest jóval korábban meghirdette, hogy minél több idő jusson a nyertes pályázat megvalósítására, a sikeres szerepléshez való felkészülésre. A pályázatot jelentős szakmai érdeklődés kísérte: a 2017. június 8-án kiírt pályázatra összesen kilenc pályázat érkezett be. A pályázók szeptember 25-én a Ludwig Múzeumban prezentáción is bemutatták az elképzeléseiket. A zsűri a kilenc érvényes pályázat közül Oravecz Júlia (társkurátor: Tornyánszki Éva és Göttler Anna) A szabadság hídja ? Új horizontok a városban című pályázatát nyilvánította nyertesnek.

ludwig
Fotó: Simon Zsuzsi és Bognár Benedek (Valyo)

 

A szabadság hídja ? Új horizontok a városban című projekt az utóbbi évek egyik legelőremutatóbb, univerzális ? mégis jellegzetesen budapesti ? urbanisztikai jelenségével, a Szabadság híd spontán közösségi térré, találkozó és eseményhelyszínné való alakulásával foglalkozik, amely az innovatív közösségi városhasználat egyik új és aktuális fejleménye. A pályaművek közül ez a kiállítás illik bele legjobban a 2018. évi Velencei Építészeti Biennále meghirdetett központi koncepciója, a Freespace tematikájába. A Kultúrgorilla és a Stúdió Nomad által közösen jegyzett projekt arra kíván rámutatni, hogy egy városban érdemes odafigyelni az alulról jövő spontán kezdeményezésekre. A civil aktivitások és akciók frissességet, természetességet hozhatnak egy metropolisz életébe, az elindult folyamat proaktív továbbgondolása pedig segítheti az urbanisztikai problémák megoldásáról való gondolkodást.

 

A tervezett kiállítás egyszerre informál, kizökkent és aktivál. A pozitív üzenet és a jó gyakorlat bemutatása a nemzetközi színtéren is jól kommunikálható. Az installáció közösségi élményalapú eleme, a pavilon átriumába tervezett könnyűszerkezetes kilátó a szokatlan nézőpont megteremtésével utal vissza a budapesti helyszínre és magára az építészet új nézőpontjaira és kiválóan alkalmas a látogatók bevonására ? arra, hogy részesévé váljunk új horizontok felfedezésének. A projekt az építész szerepet is sajátosan értelmezi, egyfelől a spontán városi folyamat segítésében, artikulálásában és továbbfejlesztésében lehetőséget azonosít, másfelől a városi használatba való kreatív beavatkozást nyitottan képzeli el. A Szabadság hídja ilyen értelemben a különböző emberek, szakmák, élmények, vélemények közötti szabad átjárásról legalább annyira szól, mint egy olyan városról, amely mostanság egyre-másra fedezi fel eddig kihasználatlan, nagyszerű adottságait.


ludwig2_600x540.png
Göttler Anna, Oravecz Júlia, Tornyánszki Éva

 

A kiállítás a nyitott köztéralakítás és az együttműködő város témájában figyelemreméltó példaként a nemzetközi urbanisztikai diskurzus részévé teheti a budapesti ?Szabadság-híd?-jelenséget, és jótékonyan hathat vissza a patinás Duna-híd jövőjére és a várostervezés gyakorlatára.

 

Valamennyi pályázat megtekinthető a Ludwig Múzeum ? Kortárs Művészeti Múzeum honlapján.

 

A 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálét 2018. május 26. és november 25. között rendezik meg. A kiállítás főkurátora Yvonne Farrell és Shelley McNamara építész, akik Freespace címmel hirdették meg a biennále központi programját.