Sámánok Eurázsiában című könyve orosz, török és kínai nyelven is megjelenik. Mit gondol, mi lehet az oka a téma népszerűségének?

A sámánizmus divatos kulturális jelenség: az emberek nagy része egyre inkább rádöbben arra, hogy a materiális világ nem elégíti ki. Hiába vásárolunk egyre többet és többet, csak újabb igényeink támadnak. Ez egy végeláthatatlan folyamat. Amiben meg lehet nyugodni, az a valamiben való hit és a valamiben való gyönyörködés. Ezért is fontos a művészet, az irodalom, a költészet, a zene. A sámánok évszázadok óta elégítik ki ezt a szellemi igényt: énekeltek, táncoltak, verseltek, amikor az imákat mondták, a szellemhívó énekeket énekelték. Nagyon sok helyen a sámánság újjáéledt; sámánságot mondok, mert annak mindig helyi variációira kell gondolni. Az ?izmus?- elnevezés a nagy vallásokra jellemző, példának mondhatnám a kommunizmust, a lámaizmust, az iszlámizmust: ezeknek mind van egy nagy szent könyvük, melyben az alaptételek találhatóak, ideológiailag ezektől nincs eltérés. Ez a megkötöttség az emberi szabadság gondolatával ellentétes. A művészetek azok, amelyek esetében valamit visszakapunk ebből a szabadságból. Nemcsak a sámánok éreztek erre rá, de a huszadik század végén a tömegkommunikáció is. Hiszen a sámánok érdekesek voltak, be lehetett őket mutatni különböző televíziós műsorokban, ez pedig a téma nemzetközivé válását is magával hozta.

Könyvemhez hasonló pedig nem volt még a piacon: úgy gondoltam, szükséges, hogy sok kép is legyen benne. A képtelen néprajznak vége, vizuális korban élünk. A ?képláda?, a televízió, számítógép, ott van minden szobában. A sámánokról pedig nem volt képe az embereknek, legfeljebb valamiféle torz elképzelés alakulhatott ki bennük a sámánságról, holott nagyon precíz rituáléik vannak, költőien kidolgozott, mégis improvizatív szövegeik. E kettősségben tehát megvalósul a rítus szerkezetén belül a szabadság is.

sámán

Korábban mely országokban jelent már meg a könyv?

A könyv eddig észt, finn, és lengyel nyelven jelent meg, az első változatát lefordították japánra, majd abból kínaira is. Épp ma kaptam egy levelet arról, hogy már majdnem kész a vietnámi fordítás is. Az angol nyelvű kiadásnak épp a korrektúráján dolgozom. Ritkaságnak nevezhető, hogy egy magyar szerzőtől ennyi nyelvre lefordítsanak egy könyvet. A török kiadó egyben egy másik könyvemet is lefordította angolból, melynek címe Shamans and Symbols, ez is hamarosan megjelenik.

Ez utóbbiról mit érdemes tudni?

Ez a könyv most készül magyarul, a szibériai sziklarajzok legfontosabb jellegzetességeit mutatja be. Ezek időszámításunk előtt öt-tízezer évvel előtt született, a barlangfestményekkel egy időben készült sziklavésetek, melyeken felismerhető alakok, állatok, jelképek is találhatóak. Míg a barlangfestmények színek felhasználásával, fedett helyen készültek, addig a sziklaművészet esetében szabadtéri alkotásokról beszélhetünk. A művész ennek során a sziklát ütögette egy keményebb kődarabbal, hogy abba egy-egy rajzot belevéssen. Ez a munka sokszor napokat is igénybe vett: egészen hatalmas sziklavéseteket is találni. Néhányan azt gondoljuk, hogy ez a fajta alkotás a sámánság kezdetét is jelentette: a kő ütögetésével az alkotó majdnem, hogy dobolt, ennek monoton zajától pedig szinte transzba esett. Véleményem szerint minden művészi tevékenység egy kicsit transz-szerű: megváltozott tudatállapotban éneklünk, költünk verset és táncolunk. Ezt próbálom bizonyítani a könyvben is különféle idézetekkel. A kötetben található rajzok pedig többnyire nem is ismertek: azoknak az orosz íróknak a könyvei, akiknek írásait itt felhasználom, csupán száz-kétszáz példányban jelentek meg. Ezek a kiadványok Nyugaton teljesen ismeretlenek. Időközben Kínából is jelezték, hogy szívesen lefordítanák a könyvet, ott most is folyik a sziklarajzoknak a kutatása.

sámán2

Néprajzi filmes munkássága során több dokumentumfilmet is megjelentetett már a sámánokról Eurázsiában.

Legalább kéttucat dokumentumfilmet forgattunk már. Arra gondoltam, hogy ha már ott vagyunk a világ háta mögött, megörökítek kamerámmal sámán szertartásokat is. A múlt hétvégén Varsóban mutattam be ezek közül egyet: ezt a Kínában élő kirgizek között forgattuk egy kollégámmal, Somfai Kara Dáviddal. Ez a film többek között azért is érdekes, mert egy igen különleges felvétel is található benne. Ezen az látható, ahogy egy sámán felmászik a jurtán lévő tündökhöz, azaz a tetőn található füstnyíláshoz, majd azon kihajol. Ennek a motívuma pontosan ugyanaz, mint amit a népmesékből ismerünk: a kiskanászé, aki felmászik a világfára, majd a különböző égi rétegeken át legfelül megtalálja a kastélyt, mely hol kacsalábon forgó, hol nem az, majd onnan megmenti a királykisasszonyt. Azt, ahogy ezt sámán végzi, még soha senki sem örökítette meg. A szakirodalom tartalmazott rá ugyan utalást, de ez róla az első felvétel. Ismét beigazolódott, hogy nem elég elméletben ehhez hasonló párhuzamokról gondolkodni, hanem szerencsésnek kell lenni, meg kell találni azt az embert, aki ezt bemutatja, és legfőképpen: el kell a helyszínre menni. És ott, a világ végén az ember egyszer csak valami csodálatosra bukkan.

Merre járt még útjai során?

Dél-Koreát emelném most ki, mert nagyon érdekes ország. Itt a sámánságnak egy nagyon különleges helyi változata létezik: szertartásaik több órásak, a sámánok pedig általában nők, akik a szertartás folyamán többször átöltöznek. A sámánasszonyok színes ruhát viselnek, hosszasan énekelnek, képzik a fiatal sámán-leányokat, hogy folytatódjon a sámán-mesterség. Az ország ebből a szempontból valóban végrehajtja az UNESCO-nak azon határozatait, mely szerint a szellemi kulturális örökséget meg kell menteni. Áldozni kell arra, hogy ezek a kulturális jelenségek ne haljanak ki. A koreaiak ügyelnek ugyanakkor arra is, hogy az UNESCO védelem miatti népszerűség folytán ne forduljon az egész egyfajta felszínességbe. Csak a legjobb sámánasszonyoknak engedik, hogy a szertartásokat végezzék, ők pedig utóduknak csupán a legjobb tanítványokat választják ki. Jóllehet a sámánok rituális szolgáltatásait sokan igénybe veszik: ez egyfajta tisztító szertartás, mely arra irányul, hogy az emberek biztosak legyenek önmagukban.

Nálunk, Magyarországon is vannak persze újsámánok, doboló körök: megfigyelhető, hogy akik oda járnak, lelkileg kiegyensúlyozottabbá válnak. Ez a megváltozott tudatállapot, amelyet a dobolás, az együttlét, a közös éneklés hoz magával, kisimítja az embert. Ugyanúgy mint azok esetében, akik templomba járnak: a valamiben való hit és a részvétel fontos. A sziklarajzok óta az emberiség nem nagyon változott. Ugyanúgy táncoltunk, énekeltünk akkor is, részt vettünk a közösségi eseményeken. Ez a lényeg a kulturális életben, hogy az embernek bizonyos fokig ?benne kell lennie? a dolgokban: ezért kell elmenni a táncházba, más eseményekre. A lakodalom az legyen lakodalom, a családi ünnepségek legyenek megszentelve azzal, hogy összejövünk, hiszen ez erősíti az identitást.

sámán3

És a jövőben milyen írásokat tervez megjelentetni?

Tele vagyok tervekkel: ez évben megjelent már egy másik könyvem is, amit Nádorfi Lajossal együtt készítettünk, a címe Sámánok, képek, szertartások. Sámánokkal folytatott, eredeti beszélgetéseket és rengeteg képet tartalmaz, melyeket Tuvában, a burjátoknál, Jakutföldön és Koreában gyűjtöttünk. A kötet végén egy modern sámánnal folytatott beszélgetés is megtalálható. De jön már a következő könyvem is: ez a 19. századi angol utazók Magyarországról leírt benyomásait adja közre. Szeretném újra megjelentetni a népművészet szerelmi jelképeiről szóló régi munkámat is: kiadása óta eltelt már húsz év is, szeretném kiegészíteni. Lesz munkám bőven a jövőben is.

fotók: Hoppál Mihály