Balog Zoltán Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök jelenlétében elmondott beszédében emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napok és október 23-a kibontották 1956 sokszínű örökségét. A miniszter szerint utólag elemezve a világpolitikai helyzetet, 1956 hősei csak a csodában reménykedhettek. Akkor csodának tűnt, hogy maguktól távozzanak a szovjet csapatok, de magától nem győz az igazság, a szabadságért, a nemzeti önrendelkezésért, a jogállamért meg kell küzdeni. Így volt ez 1956-ban Magyarországon, 1968-ban Prágában, 1981-ben Lengyelországban és 1989-ben Közép- és Kelet-Európában ? idézte fel az eseményeket, hozzátéve: mindezekért az elmúlt 27 évben is újra és újra meg kellett küzdeni.


download.aspx3_600x417.png
Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Még két hétig a hősiességet ünnepeljük, majd november 4. után az áldozatokra emlékezünk ? mondta el Balog Zoltán, emlékeztetve arra is, hogy Magyarországon 1989-ig az áldozatok voltak a bűnösök és a gyilkosok voltak a hősök. Ez huszonhét éve másképpen van, még akkor is, ha a gyilkosok nem bűnhődtek meg ? jegyezte meg. Balog Zoltán kiemelte, hogy talán nincs olyan történelmi esemény, amelyről mindenki ugyanazt gondolja: ma is vannak, akiknek Kádár János öröksége kedvesebb, ezt mutatják 2006 szégyenletes eseményei is ? fogalmazott. Hozzátette: mégis kell azonban lennie egy középnek, ahol összefoghatnak azok, akik építeni akarnak: ez a közép lehet az, hogy minden népnek joga van döntenie sorsáról ? jelentette ki.


download.aspx22_600x399.png
A napfény természeteFotó: Koszticsák Szilárd

 

Aki megértette 1956 üzenetét, az abba sem törődik bele, hogy a gazdagabb országok döntsenek a szegényebbek sorsáról ? hangsúlyozta beszédében Balog Zoltán. A díszelőadás műsorában elhangzott Beethoven Egmont-nyitánya, Kodály Zoltán Budavári Te Deum című műve, Márai Sándor Mennyből az angyal című verse, és láthatta a közönség A napfény természete című táncdarabot is.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd