Szaggatott, széttrancsírozott világ – Zalán Tibor versei

Alexa Károly felvezetésként arról beszélt, hogy bár a költőt és munkásságát régóta ismeri, számára is meglepetés ez a kötet: a furcsa, természetellenes versek, a halálközeli, pusztulásközeli anyag. „A versek mintha az ihlet pillanatnyi hatására jöttek volna létre, mégis mesterien csiszoltak. Én úgy képzelem, hogy ezek éjszakai versek. Érett férfiköltészet, amely a klasszikustól a neoavantgárdig sokféle dolgot foglal magába.”

Smid Róbert irodalomtörténész hangsúlyozta: bár rangos irodalmi folyóiratokban rendre jelentek meg Zalán Tibor versei, a kötetbe rendezésre csaknem tíz évet kellett várni.

„Sokműfajú alkotó vagyok, akit sokféle hatás ért” – tette hozzá Zalán Tibor. „A drámaírásra Páskándi Géza biztatott, abban van a pénz, mondta.” A felvetésre, hogy miért telt ennyi idő lírai kötet nélkül, úgy felelt: „Mindig adódott valami más. Hol drámakötetem jelent meg, hol valamilyen átdolgozás vagy a Papírváros folyama…

Nem szoktam kiszámítani az életemet, megyek előre, aztán vagy felbukom, vagy nem.”

„Valóban éjszaka írok – jegyezte meg – , és egész nap készülök erre, jár az agyam, de csak este tizenegy óra tájt kezdem, és hajnali három-négyig nyomom. Mindig piszkálnak, hogy nem írok vidám verseket. Miért írnék vidám verseket?! Weöres Sándor sem írt vidám verseket, nincs is ilyen.”

A versek formáját firtató kérdésre elmondta: „Az ember lassan megtanulja a szakmát. Jön az ihlet, és akkor az ember boldog. Megtanulja az alapvető szabályokat, és elkezd azon gondolkodni, hogy milyen forma lenne jó. Azt a rengeteg dolgot, ami az ember agyában van, meg kell kötni formailag, hogy ne legyen laza.

Jankovics József irodalomtörténész barátom – aki éppen egy éve halt meg – azt mondta: a 27 a tökéletes szám. Balassi háromsoros strófáiból kiindulva: háromszor háromszor három. Az utóbbi időben engem a 9 érdekelt. Kitaláltam ezt a kötött formát, és hogy összevissza töröm a strófák végét, hogy az olvasónak is legyen valami dolga. Így alakult a 9 soros, 9 szótagos, 9 strófás szerkezet. Egyetlen probléma, hogy nem vagyok matematikus, és néha elszámoltam. 81 helyett például 83 sor lett, mikor erre rájöttem, az utolsó kettőt zárójelbe tettem. Az irodalomtörténészek beveszik.”

Arról is beszélt, hogy most a felező szonett foglalkoztatja, kétszer hét sor. „A múltkor megjelent egy az ÉS-ben, erre nézem: ez tizenhárom soros, úgy tűnik, még 14-et sem tudtam kiszámolni.” Annyiféle vers született a világban, és nagyon kevés olvasója van a költészetnek – jegyezte meg – „ezért megtehetjük, hogy feladatot adunk az olvasóknak. A közönségnek soha nem akartam megfelelni. Ha fellengzősen mondanám, az írásnak, az irodalomnak igen, ha kevésbé fellengzősen, akkor pedig csak be akartam fejezni a szövegeimet. Nem kell, hogy az olvasók szeressenek.”

A kötetben szereplő versdedikációkról Zalán Tibor azt mondta: ezekkel mindig zavarban van. „Az ajánlás soha nem arról szól, hogy bele akarok kapaszkodni valakinek a lábába, hanem hogy meg akarok hajolni valaki előtt. Jankovics Péter számomra fontos ember volt, de soha nem írtam neki dedikált verset, és amikor meghalt, megírtam a kötet címadó versét.”

A könyvben – a versek mellett – Kovács Péter rajzai
kaptak helyet. Alexa Károly szerint ez a kusza rajzvilág remekül passzol a
versekhez, gyönyörűen megkomponált kötet jött létre. „Ez a könyv a három éve
elhunyt Kovács Pétertől való búcsúzás. A borítóim régóta az ő rajzaival
jelennek meg, hasonlóan léteztünk a festészetben, illetve költészetben. Vannak
kiváló művész barátaim, de egyikük sem áll ilyen közel az én szaggatott,
széttrancsírozott világomhoz” – tette hozzá Zalán Tibor.

További munkáiról szólva elmondta: harminc éve kezdte el írni a Papírváros című regényt, amiből ötkötetes regényciklus lesz. „Ha lesz kedvem, s megírom az ötödik részt. Nekem nagyon fontos a Papírváros, de az egy zárvány, a verseket folyamatosan írom, drámát, amikor kell, a regénynek viszont csak akkor állok neki sietve, ha köt a kiadói szerződés. Költő vagyok. Van egy könyvnyi a felező szonettekből, de nem hiszem, hogy rögtön ki kellene adni. Most élvezem, hogy A lovak reggelije egy ilyen szép, könyvszerű könyv lett Péter munkáival.”

Fotók: Székelyhidi Zsolt