Meglepte, hogy ezért a cikkéért kapta az elismerést?
Meg. Ha magamat kellett volna díjaznom, talán inkább az afganisztáni riportomért ráztam volna meg önnön mancsomat, de abban a hónapban, amikor az megjelent, biztosan sokkal erősebb volt a mezőny. Persze nem tudhatom, és nem is dolgom tudni, hogy a zsűri miért díjazta A vágy vámszedőjét. Egyszerűen örülök a ténynek.
Már 2009-ben elnyerte a Junior Prima Díjat. Ez a mostani mennyit ?ér??
Többet. Habár a Junior Prima jóval több pénzzel jár, kissé üzemi díj-jellege van. Nem konkrét cikkre adják, és érezhető szempont, hogy lehetőleg minden minőségi laptól kapjon valaki ? márpedig harminc alattiakból nincs olyan sok. Ezzel persze nem azt mondom, hogy bárki érdemtelenül nyerte volna el a Junior Primát, amely hasznos is, hiszen segíthet a függetlenség megőrzésében. A Minőségi Újságírásért-díj azonban értékesebb a számomra.
Olvasta a másik cikket, melyet Brückner Gergely írt?
Már a megjelenés napján. Körömrágva. ?Mi lesz, ha kiderül, hogy sokkal jobb??
Kiderült?
Jóval szerteágazóbb cikk ? Brückner kollégának több helye is volt ?, profi munka, de szerencsére nem láttam benne olyan lényeges pontot, amely az enyémből fájóan hiányozna.
Azért mi találtunk. Gattyán György személyes megszólalását.
A portrénak nem kötelező eleme, hogy megszólaljon a célszemély. Abban azért kell jótállnom, hogy a megfogalmazott állítások igazak legyenek. Emiatt nehéz műfaj ? ha valami nem valósat vagy bizonyíthatatlant írsz le, akkor a személy, akiről a cikk szól, jó eséllyel perelni fog. Ha meg akarom szólaltatni, arra jobb az interjú.
Fel sem merült, hogy az legyen?
Dehogynem. Interjújavaslatként diktáltam be, a szerkesztőség viszont érthető módon nem akart olvasót veszíteni amiatt, hogy egyesek a műfajt félreértve netán úgy érzik, piedesztálra emeljük Gattyánt ? vele együtt pedig az üzleti tevékenységét.
Ez tehát a saját témája volt. Sokszor van úgy, hogy kapja a feladatot?
Úgy 70?30 lehet az arány a sajátjaim javára ? de sosem számoltam meg.
Az min múlik, mennyire ?bekérdezős?? Fekete Györggyel például sokkal inkább az volt, mint mondjuk Szörényi Leventével.
Egyáltalán nem szempont, hogy bekérdezős legyen az interjú.
Akkor mi a szempont?
Az újságírónak tudnia kell, miért megy el egy interjúra. Jó, ha van előre kigondolt koncepciója, de ha kiderül, hogy az téves, hagyni kell ledőlni. GPS, újratervezés. Ehhez jelen kell lenni, ezért is lehetetlen e-mailben jó interjút készíteni. Olyan alanyt kell aztán választani, akinek pozíciója, a közéletben elfoglalt helye garancia arra, hogy az interjú érdekes lesz. Ezért kérdeztem legutóbb Szörényit úgy, ahogy. Önmagában is érdekes volt ugyanis, hogy egy egyébként kifejezetten jobboldali, mindig is népben, nemzetben gondolkodó művész azt mondja egy látszólag ugyanazt az irányt képviselő személyre, hogy köszöni szépen, nem kér belőle. Nem volt szükség arra, hogy interjútechnikai ügyeskedéssel olvashatóvá turbózzam az anyagot: az adott helyzetben éppen elég erős volt a mondandó önmagában is.
Volt olyan, akinél ledőlt a koncepciója?
Soma ?mamagésa?. Azt hittem, őrült sztárocska, aztán kiderült, hogy az egyik legönazonosabb ember, akivel találkoztam. Olyanra is emlékszem, amikor már a célmeghatározásom is rossz volt. Földes László Hobónál. Három hete csak cikkeket írtam, magánéletileg sem voltam túl jól, ezért úgy döntöttem, készítek egy jó ?stumpfos? visszatérő-interjút. Ez az, amit sosem szabad. Az újságíró ne akarjon szobrot emelni önmagának. Ha azt akar, írjon naplót, esetleg verset, aztán adja ki. Interjúnál viszont a főszereplő mindig az alany. Az ő erényeit, bűneit, ellentmondásait kell megmutatni, nem azt, hogy milyen bekérdezős is vagyok én. Utóbbi csupán módszer, drámai hatásfokozás, amely segít kicsikarni egy-két valódi választ, nem utolsó sorban pedig serkenti az olvasási kedvet. Márpedig ha van, amit mindenképp szeretnék elkerülni a cikkeimben, az az unalom.
Mi történt Hobóval?
Unalmas éppen nem lett: sistergett a levegő ? csakhogy semmi értelme nem volt egy hatalomban sosem volt embert egyfolytában szembesítgetni, keménykedő kérdésekkel bombázni.
Ez igaz. Ám az írásai alapján nem épp azt várják el, hogy ilyen legyen élőben is?
De, gyakran igen. Sokáig megtehettem, hogy szépen mosolygok az interjúalanyra, miközben tudom, hogy ugyanaz a kérdés írásban nagyon kemény. Jó kis trükk volt. Most viszont, ha bejelentkezem valakihez, az illetőnek gyakran van valamilyen képe rólam, egyesek nagyon kedvesen fogadnak, a hiúságomra apellálnak, sokszor elmondják, hogy ?ön mint tapasztalt újságíró?? Vigyázni kell, hogy a sajtot ki ne énekeljék a számból.
Mondhatjuk, hogy szinte kötelessége pimasznak, provokatívnak lenni?
Mondhatjuk. Ha nem vagyok az, akkor még csalódottak is.
Azért ugye nem bánja, hogy a Heti Válasz interjúspecialistájaként tartják számon?
Persze, hogy nem, habár sosem volt célom: amikor 2004-ben a laphoz kerültem, ebből volt hiány. Ma azonban, ha elmennék, gond nélkül születnének ugyanolyan jó interjúk, nem hiányoznék.
Azonnal tudott azonosulni a lap szellemiségével? Tekintve, hogy korábban az Élet és Irodalmat (ÉS) forgatta.
Forgatni forgattam és forgatok sok minden mást ma is. Sőt írni is szoktam más lapokba. Az ÉS-be mondjuk azért nem. A Heti Válasz viszont egyáltalán nem politikai irányultsága miatt érdekelt, egyszerűen ott volt abban az időben felelős szerkesztő az egyik legkedvesebb egyetemi tanárom, Osztovits Ágnes. Az elején tisztáztuk: én azt írom és úgy, ahogy igaznak érzem, és ahogy képességeim engedik, ő pedig szerkeszt. Ez így van jól. A közös értékrend persze adott volt, de a Heti Válasz korántsem az a szemellenzős ideológiai hely, amilyennek sokan láttatni szeretik. Egyébként, ha nem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre megyek, hanem Szegedre?
Havas Henrikhez?
Igen. Akkor lehet, hogy most a 168 Óránál lennék.
Amit bánna?
Elképzelhető. Kövezzenek meg, de nem tartom olyan színvonalasnak a lapot, mint a Heti Választ.
Az újságírók miatt?
Vannak remek újságírók, jó cikkek is. Nemrég egy újságíródíj zsűrijében ülve épp egy 168 Órában megjelent cikkre szavaztam. Számomra viszont zavaróan ideológia- és érdekvezérelt a lap. Régen Nagy Jóska interjúit mindig elolvastam, ma már ritkán forgatom: leginkább csak akkor, ha az aktuális témámat érintő cikk van benne.
Jó újságírónak tartja magát?
Nem eléggé. Ez ráadásul már így is marad.
Miért?
Mert tőlem bizonyos műfajok mindig távol fognak állni. Ilyen például a valódi, cégbíróságon rostokolós oknyomozás.
Gattyán Györgyről szóló cikkéhez is kellett kutakodnia, nem?
Persze, de abba a cikkbe nem roppan bele semmilyen politikai erő, nem bizonyítja közpénzek lenyúlását, nincs hatalmas leleplezésértéke. Munkás, érdekes sztori, olvasóbarát módon megírva. Ennyi.
Nézőbarát is igyekszik lenni ? gyakran láthatjuk televíziós vitaműsorokban. Élvezi ezeket?
Majdnem olyan jó élő vagy vágatlan műsorban vitázni, mint amikor behunyod a szemed, és csak játszol a gitáron. Jelen vagy a pillanatban, nincs lehetőség szépítésre. Van benne felelősség, de játékosság is. Nem a múltban élsz, vagy a jövőn gondolkodsz, hanem a jelenben, a mostban történik minden. Ezt szeretem.
Mikor Ungváry Rudolffal ?beszélgetett?, az azért nem tűnt ennyire kellemesnek.
Enyhén szólva nem volt az. Az elején kifejezetten rosszul éreztem magam. Olyat állított ugyanis rólam a vitapartner, ami egyáltalán nem volt igaz. Ha egykorúak vagyunk, biztosan nem fogom vissza magam, de a szép kort önmagában tisztelem.
Ha vita közben ráébred, hogy nincs igaza, képes beismerni?
Nincs egyetlen igazság. Általában arra törekszem, hogy az érem másik oldalát is megmutassam, ha amúgy csak az egyik látszana. Ha ez sikerül, elégedett vagyok. Olyan vitán egyébként természetesen vettem már részt, ahol új, általam ismeretlen információval állt elő a partner, amelynek hatására részben módosult az én helyzetértékelésem is.
Inkább rock-, mintsem tv-sztár akart lenni kisfiúként. El is indult ilyen irányba, több zenekara is volt, melyek sorra megszűntek.
Most megint van egy, Longstep a neve ? hiszen a hosszúlépést minden jó ember szereti. Korábban írtam egy rakás dalt, volt, amit fel is vettünk ezzel vagy azzal a bandával, de a mostani együttes konkrét fellépésre, az idei, Kőszegen rendezendő Tranzit fesztiválra alakult, és nem lesz benne semmilyen művészkedés. Saját dalok sem. Mocskos kis rock best ofot fogunk játszani. Jól. Ahhoz viszont, hogy egy saját zenés, temérdek művészi hozzáadott értéket tartalmazó zenekart összerakjak, nemcsak fejlődnöm kellene még egy csomót, de jóval több időre is szükség volna a szervezéshez. Meg persze a lottó ötösre.
Fel tudná adni az újságírást?
Egy-két hétig nem hiányozna, utána valószínűleg igen, de ha soha többé nem kellene sárga csekkekkel foglalkoznom, első helyen a gitár és a zene állna. Itt a remek alkalom azok számára, akiknek közéleti ténykedésemtől a szőr feláll a hátán! Néhány százmillió, és már el is tűntem a stúdiók mélyén!
Tehát a pénz miatt lett újságíró? Mert a zenész létet még bizonytalanabbnak látta?
A szüleimnek fontos volt, hogy legyen egy diplomám, ennyivel pedig tényleg tartoztam nekik. Németül tudtam, úgyhogy a germanisztika szak adta magát, a kommunikáció meg ? gondoltam ? semmit nem jelent, jó lesz. Első év végére azért már dédelgettem újságírói terveket. De hogy a kérdésre is válaszoljak: igen.
Olyan interjúalany-álmait válthatta valóra, amilyen mondjuk Cseh Tamás volt. Van még, akit feltétlenül szeretne kifaggatni?
Orbán Viktor volt korábban, de vele inkább kötetben lenne érdemes beszélgetni, azt is úgy harminc év múlva. Jelenleg nincs ilyen, és ez rosszat jelent. Most próbálom a lehető legjobban megoldani, ami feladat szembejön.
Tíz év múlva hogy látja magát?
Nem tudom, sosem tervezgettem. Remélhetőleg értelmes munkát végzek majd, amelyről úgy gondolom, valamit jobbá tesz, és egy kis tüzet is ad? Az újságíráshoz elengedhetetlen az érdeklődés, márpedig annak lángja olykor bizony kialszik. Ilyenkor be kell gyújtani önmagamban. Hogy kicsit konkrétabban is feleljek: el tudom képzelni, hogy szerkesztőként kulturális témákkal foglalkozzam a jövőben, rostálgassam, hol születik érték, miről, hogyan érdemes beszámolni. Némi külföld sincs kizárva. Persze egy darabig még elvitatkozgatok interjúban, cikkben, publicisztikában és vitaműsorban mindazzal, ami a csőröm böki. Van, aki a foci vagy a küzdősportok szerelmese. Engem ezek hidegen hagynak. A szájkaratét viszont még mindig szeretem.
Szíjjártó Anita
