Szakítástörténet társadalomkritikával – Kasimir és Karoline-premier Miskolcon

Az osztrák-magyar drámaíró történetében mindenki mulatni vágyik, de ez az eltökélt szándék sem tudja eltakarni a bajokat, melyek a véralkoholszint emelkedésével mindinkább felszínre törnek, úgy a nehéz sorsú szerelmesek, mint a hatalmasok és a kiszolgáltatottak között. Keszég László és Lőrinczy Attila átirata az 1930-as évekből a 70-es évekbe helyezi át az eseményeket, abba a korszakba, amikor a háború utáni Nyugat-Németországban megkezdődik a kapitalizmusból és demokráciából való kiábrándulás.

„Lőrinczy Attila dramaturggal dolgoztuk át a darabot, aki fordítója is ennek a változatnak. Mi jóval kevesebb emberrel tudtunk dolgozni az eredeti történethez képest, ezért úgy alakítottuk, hogy a mi előadásunk tizenkét emberre íródjon. Másrészt pedig 1932 egy kicsit már távol van, az Oktoberfest viszont a mai napig létezik. Elgondolkoztunk azon, hogy ha szeretnénk a mához közelebb hozni ezt az egészet, akkor mi az a legrégebbi időpont, ami lényegében már ugyanaz a világ, mint amit most élünk. Szerintem ez az 1970-es évek: onnantól nagyon hasonlóak a gazdasági válságok, hasonló a közélet változásának dinamikája” – vázolta fel az alaphelyzetet Keszég László rendező, aki szerint

egy szakítástörténetet látunk a színpadon sok olyan ízzel, ami ad egy szélesebb társadalmi képet is.

„Régóta azt képviseljük, hogy olyan gondolatokkal találkozzanak a nézők, amelyek őket is elgondolkodtatják, és építik a személyiségüket. Ez nem csak egy szórakoztató előadás, remélem, hogy egy kicsit felkavaró is lesz. Nem hiába volt ez az első művek egyike, amit a hitleri Németországban tűzre vetettek: túlzottan igaz módon szólt arról, hogy a munkásosztály hogyan érzi magát. Nem demagóg volt, hanem hiperrealista módon

bemutatott egy történetet, amiből nagyon sok minden kiderült az adott világhelyzetről.

Én azt hiszem, hogy a miénk újdonság is ahhoz képest, amit a többi Kasimir és Karoline szokott nyújtani: nem egy nagy kabaréshow régimódi mutatványosokkal, hanem egy kamaradráma. A legjobb értelemben vett melodrámát szerkesztettünk ebből a darabból, amiből a nézők is sok mindent megtudnak majd önmagukról” – zárta gondolatait Keszég László.

Kasimir szerepében Bodoky Márkot láthatja a közönség. „Kasimir egy rendkívül frusztrált ember, aki egzisztenciális válságban van: elvesztette a munkáját, amit nem tud feldolgozni, retteg tőle, hogy így már nem lesz elég jó Karoline-nek. Ezeket a frusztrációit viszont nem tudja kommunikálni, helyette agresszív lesz és meggondolatlan, így megbántja a nőt. Lenne rá lehetőség, hogy megbeszéljék a problémákat, ám ők mégsem képesek rá, és egy részeg este legvégére már nem tudnak visszatalálni egymáshoz” – mesélte el a színművész a fájdalmas szakítás történetét. „Végig azt várjuk, hogy történjen valami. Valamiféle hiányérzetet hagy maga után az előadás, de nem a klasszikus értelemben, hiszen azért mégiscsak ad valami pluszt.

Szeretek olyan színházat nézni, amiben magamra vagy a környezetemre ismerek.

Vagy ha a társadalomban lévő problémákat látom viszont. Arra én is tudok reagálni, tudok magamban kérdéseket és válaszokat találni, és szerintem ez pont egy ilyen előadás” – ajánlja a darabot Bodoky Márk.

Prohászka Fanni látható Karoline szerepében, aki szerint az előadás nagyon jó társadalomkritika, ami egy szerelmi történet köré épül: „Leírja a mindenkori társadalom problémáit, a szakadékokat a rétegek között, az ebből fakadó feszültségeket. Az eredeti mű az 1930-as években játszódik, a mi változatunk a 70-es években, de valójában teljesen rímel a mai korra is a történet. A különbségek a bérekben, az életszínvonalban, hogy emiatt mennyi feszültség gyűlik fel az emberekben: ez is váltja ki azt, hogy ennyire frusztráltak, és nem tudnak egymással kommunikálni. Kasimir és Karoline kapcsolatának is ez lesz a veszte. Nehézségekkel küzdenek, magukkal van bajuk, és ezt nem tudják jól kezelni a kapcsolatban, ehelyett egymásnak feszülnek. Két olyan ember, akiknek együtt kellene lenni, végül eljut odáig, hogy szakítás lesz a vége, és nem is tudják megoldani a gondokat.”

Fotó: Éder Vera