A hazai cirkuszi módszerről tartott előadást január 17-én a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, az európai cirkuszszövetség tudományos, szakmai konferenciáján Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos.

Fekete Péter a szakemberek és a nagy
számú érdeklődők előtt kiemelte, hogy Magyarország költi az Európai Unióban GDP
arányosan a legtöbb pénzt a kultúrára. Beszámolt arról is, hogy a Lázár Ervin
program segítségével a magyar költségvetés valamennyi általános iskolás
gyermeknek biztosítja, hogy évente egyszer eljusson színházba, hangversenyre
vagy cirkuszba. 

A világon egyedülálló, Magyarországon működő cirkuszpedagógiai program a szakemberek figyelmét is felkeltette: Nagy Britanniából és Ausztráliából is érdeklődtek a bevezetése és átvétele iránt. A hazánkban kifejlesztett és sikeresen bevezetett program alapja, hogy egy cirkuszi előadás megtekintését követően közismereti és oktatási ismereteket tanít nagyobb hatásfokkal a gyerekeknek. A többi között matematikát, biológiát, földrajzot fizikát tanulhatnak a magyar gyerekek egy-egy cirkuszi számot elemezve.

A program nem csupán a Fővárosi Nagycirkuszban, de a legjobb hazai utazó cirkuszokban is működik már Magyarországon. A konferencia résztvevői elismerően szóltak a tervezett közép-európai cirkuszművészeti központ felállításáról. Jól látható, hogy az új cirkuszközpont nemcsak a magyar nézőket fogja kiszolgálni, de nemzetközi módszertani központ is lesz, ahol a külföldi szakemberek megtanulhatják a magyarok által kifejlesztett módszereket. 

A konferenciát követően Fekete Péter
kulturális államtitkár Stephanie monacói hercegnő meghívására a diszpáholyból
tekintette meg a fesztivál cirkuszi sátrában az esti díszelőadást.