Szakrális művészetek hete már határon túli településeken is

Egyéb

(MTI) - A rendezvény célja, hogy a "kultúrában, művészetben rejlő reményt" felmutassák" - mondta el Dragonits Márta, a rendezvénysorozatot szervező Ars Sacra Alapítvány kuratóriumának elnöke. Dragonits felidézte, hogy a programsorozat 2007-ben jött létre a Városmisszió hetének részeként. Miután tavaly országossá nőtte ki magát Szakrális művészeteket hete, az idén igyekeztek a határokon túli településekre is kiterjeszteni a fesztivált. A programsorozathoz csatlakozott például a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Plébániatemplom és az Egyházművészeti Múzeum, a Komáromi Szent András-templom, valamint a Szerbiában található oromhegyesi faluház is.
   
Kertész Margit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa hozzátette: a rendezvény az idén is a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódik, amelynek központi témája az úgynevezett szakrális terek lesznek. Kertész Margit hozzátette: az idén már több mint 850 "tér" kerülhetett be a programfüzetbe, amelyek között ott van 17 kárpátaljai és 60 erdélyi helyszín is.
 
 

kiralylanyokmesszefoldrol_katalankiallitas_nemzetimuzeum_IMG_6954_bynagygergely.jpg
Királylányok messzi földről a Nemzeti Múzeumban
 
Dragonits Mária a programsorozatból kiemelte, hogy például szeptember 19-én, a nyitónapon tartják az úgynevezett Nyitott templomok éjszakáját, amikor szakavatott vezetők mutatják be az ott rejlő művészeti kincseket. Este hét órától pedig lézersugarak segítségével "építik újjá" az egykori budavári helyőrségi templom második világháború idején elpusztult épületét.
 
 
A programsorozat részeként számos kiállítás is látható lesz, például az Iparművészeti Múzeumban Mézeskalács és viasz címmel kamarakiállítás nyílik szeptember 19-én, a Fény Galériában Eifert János, Lelkes László, Maczkó Erzsébet, Rainer Péter, Szentiváni János és Szél Ágnes fotói tekinthetők meg, a Kesztyűgyár Közösségi Házban pedig Keresd az Istent, kisdedet találsz címmel roma művészek szakrális alkotásait mutatják be.
 
A tíznaposra bővült héten ingyenes tárlatvezetéseken is részt vehetnek az érdeklődők a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású, nemrég nyílt tárlatán, amely a Királylányok messze földről címet viseli. A Nemzeti Múzeumban ezen kívül bemutatják Ozsvári Csaba ötvösművész Missziós kereszt című, növényi motívumokkal díszített munkáját, valamint 50-60 tételes kiállítása nyílik Oláh Mátyás szobrászművésznek.
 
 
A Szakrális művészetek hetét számos zenei program, előadás, gyerekfoglalkozás, filmvetítés és szabadtéri esemény is színesíti. Például a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának aulájában szeptember 26-án este hét órakor Szakrális Jazz Feszt címmel koncertet ad a CAE Trió - Vukán György, Berkes Balázs és Balázs Elemér közreműködésével -, a Balázs Elemér Group, valamint az Aurora Borealis Quartet.
 
 
A budai Ferences templomban lesz hallható a 800 éves ferences rendalapítására rendezett hangverseny Haydn és Mozart műveiből szeptember 20-án. Az esten a Kapisztrán Kórus és testvérkórusaik lépnek fel. Az Iparművészeti Múzeum első emeleti dísztermében Bogányi Gergely zongorázik szeptember 25-én este hét órakor, egy nappal korábban pedig Lovász Irán tartja Égi hang című lemezbemutató koncertjét a Néprajzi Múzeumban. Minden rendezvény ingyenes.
 
A részletes programkínálat megtalálható a www.szmh.hu weblapon.