Vajon mit csinált volna, ha valóságosan ott van a K. Petrys Házban (Bp. VIII. Horánszky u. 13. II. em.) rendezett kiállítása megnyitóján? Először is biztos felhívott volna előtte, ahogy régebben, ha kiállítást szervezett neki valaki. Izgatott volt, illetve eksztatikusan elmerült magában, és számomra követhetetlenül, nem igazán földi logikától vezérelve magyarázta, milyen saját koncepció mentén rendeződik a tárlat (ha volt koncepció egyáltalán), és erről majd én írjak valami jót. Pontosan, ahogy a kiállítást megnyitó Lengyel Zsolt rendező mesélte, nem is igazán beszélt, inkább énekelt, és nem tett pontot a mondat végére, ezért az ember mindig úgy érezte, hogy megbántja kicsit, amikor leteszi a telefont. Állandóan pörgette belülről valami, lökte kifelé a rajzokat, apró installációkat, szövegeket, mint egy megszállott bűvész a galambokat a kalap alól. Volt, amit elajándékozott, vagy eladott apróért, de előfordult, hogy akciókat szervezett saját maga megsegítésére, (életszínvonal performansz) és emiatt sorozatgyártotta az elképesztő című és feliratokkal ellátott rajzait.
Nem voltak konkrét alkotói korszakai, inkább visszatérő témák határozták meg a munkáit, szex, szocializáció, kések, saját maga. Mindezt úgy, hogy a szentendrei "vajdásokat" szókimondásban alaposan lekörözte. Ami minden alkotására jellemző, legyen absztrakt vagy figuratív, az egyfajta dilettáns folklór, új törzsiség, amiben ugyanúgy felbukkan a pikírt elegancia, mint a trágár irónia, de úgy is mondhatnám, hogy van olyan képe, ami a polgári közönség számára bőven megbotránkoztató. Másságot és másnaposságot képviselt, ördögöt játszott és angyalt adott, hitehagyott volt és ugyanakkor hívő, de leginkább szabadon alkotó aktivista akart lenni, szigorúan elutasított minden megfelelést.
A mostani, január 18-ig látható kiállítás a Bognár Attilánál (Bahia, A38) landolt Bada-képekből készült. Bognár hosszabb időn keresztül támogatta a rendszertelenül és sokat munkálkodó művészt. Kettejük, Bada (a Badadada hagyaték levelező tagozatának gondnoka) által megfogalmazott ösztöndíj-szerződésével kezdődik a könyv, amelyet Szombathy Bálint írt, szerkesztett és mutatott be Totál érzelemhalál címmel, szintén a kiállításmegnyitón. A könyvben nemcsak a kiállított művek vannak, néhány másoktól begyűjtött rajz is szerepel. A galéria terében láthatók a tükrös képek, a boxolósak, a feliratosak közül néhány, és a szarosak, mert hát meg kell mondanunk, hogy Bada emberi ürüléket is ábrázolt minden gond nélkül, rendszeresen. Ebben is szabadsága volt, átmehetett a határokon, és szívesen tette ezt. Nem is értékelhető úgy ez a kiállítás, mint valami művészettörténeti lelet. Ezek a rajzok mindig olyanok maradnak, mintha abban a pillanatban készültek volna el kutyafuttában, amikor éppen ránézünk, és elolvassuk a kereten a történetet.
Világ keletkezett a három szobában, tömény Bada Dada galaxis, érdekes extrákkal, ami a szövegeket illeti. Lengyel Zsolt, az ős-Tudósokkal, azaz Badával és Máriás Bélával készült videoklipjét is vetítették. Alig hisszük el, hogy az Apa kocsit hajt című dal, Bada világslágere, a kilencvenes években a királyi televízió egy Geszti Péter vezette szórakoztató műsorában is lement. Később pedig meg lehetett nézni egy koncertfelvételt a Tilos az Á-ból, amin Bada gajdol az atomenergiáról, Máriás Bécivel, a kiállításon is jelenlévő és performáló baráttal és egy szerb basszusgitáros fiúval. Szájtátva nézzük a felvételt, ott van a falon az éneklő, ordító Bada, aki láthatóan nagyon komolyra veszi a figurát, csak akkor pislog, ha a saját artikulációjától megijed. Mi, jelenlévők sem ma jöttünk le a falvédőről, de mindezt látva rá kellett jönnünk, hogy mindannyian ennek a bolond tudósnak a köpönyegéből bújtunk elő.
