„Számomra a szaxofon maga a megtestesült jazz”

Tizenhárom éves koráig zongorázni tanult. Édesapja és bátyja, Oláh Krisztián jazz-zongoristák, ez a pálya fel volt festve. Hogyan talált rá mégis a szaxofonra?

Hatéves koromban kezdtem zongorázni, az általános iskolai tanulmányaim alatt végéig ezen a hangszeren játszottam. Aztán jött egy fordulópont. Nagyon megszerettem a jazzt, és mivel sokat jártunk apukám koncertjeire, azt is tudtam, hogy leginkább a szaxofon vonz. A zongora mellett elkezdtem szaxofonon játszani, és egy év alatt úgy megszerettem a hangszert, hogy a konzis felvételi előtt elhatároztam, nem zongora, hanem inkább jazzszaxofon szakra jelentkezem. Felvettek, és a következő négy évben Kollmann Gábor növendékeként tanulhattam.

Szándékosan
választott más hangszert, mint a családtagjai?

Ebben nem volt tudatosság. Klasszikus zongoraoktatást
kaptam, és éreztem, hogy az nem igazán nekem való. Amint elkezdtem
szaxofonozni, rájöttem, hogy megtaláltam a szívemhez közel álló hangszert.

A
zenei pálya gyerekkora óta magától értetődőnek tűnt?

Abszolút! Amióta csak elkezdtem zenét tanulni, fel sem
merült bennem, hogy mást csináljak, s ez máig is így van.

A
szülei is erre biztatták?

Biztattak, de sem a bátyámnak, sem nekem nem mondták soha, hogy zenésznek „kell” lennünk. Beírattak zeneiskolába, és hagyták, hogy járjam az utamat. A gyerekeket amúgy muszáj valamelyest, legalább szelíden terelgetni, hiszen kevés bennük a tudatosság.

Önt
mennyire kellett gyerekként noszogatni, hogy gyakoroljon?

Nem nagyon, semmi gondom nem volt a gyakorlással. Édesanyám zongoratanár, ezért még segíteni is tudott benne.

A
klasszikus zenétől indult, bár a családja jazzt játszik. Ön hogyan talált rá a
jazzre?

Kisgyerekként ott ültem apám koncertjeim, bizonyára
belém ivódott. Számomra a szaxofon maga a megtestesült jazz. Fel se merült
bennem, hogy klasszikus szaxofont tanuljak, pedig az is járható út lett volna.

Zenélnek
otthon?

Amíg zongoráztam, nem nagyon tudtunk együtt játszani, hiszen mindenki zongorista. Játszottunk négykezest, de a közös zenélések mégis inkább akkor kezdődtek el, amikor szaxofonozni kezdtem. Apukámmal, bátyámmal sokat improvizáltunk már akkor is, amikor még alig tudtam valamit játszani. Ez idővel továbbfejlődött, jelenleg a bátyámmal és apukámmal is gyakran zenélek együtt.

Több
formációban játszik, testvére együttesében is. Nem akart saját bandát?

Van saját formációm: az Oláh Kálmán Jr. Quartet, ami azonban igazából csak most fog debütálni, így jogos a kérdés. Jelenleg stúdióklip elkészítésén dolgozunk, és a kvartettünk éppen kvintetté bővül – Molnár Sándor fog mellettem tenorszaxofonozni. Az ő játéka nagyon közel áll hozzám, és örömmel csatlakozott a zenekarhoz. Továbbá Krisztiánnak és édesapámnak is van egy kvartettformációja, amiben együtt játszunk.

2020 januárjában rögzítették az Oláh Krisztián Quartet első lemezét, amelyen a bátyja kompozícióit játszották.

Hatalmas élmény volt ez a munka: az első lemez, amin közreműködtem! És ez az év úgy általában igazán hasznosan telt számomra; főleg Krisztián együttesével dolgoztam sokat. A fejlődéshez elengedhetetlen a sok munka, hiszen minden új feladat további gyakorlásra is ösztönöz.

Hogyan
viseli az élő koncertek hiányát?

Számunkra még csak most kezdődik az az időszak, amikor nem fogunk játszani. A korábbi fellépéseink jelentős részét zárt kapuk mögött, online megtarthattuk. De amikor nem játszunk, az is hasznos szakasz az életemben, hiszen olyankor bőven van idő a komponálásra, ami a munka leginkább időigényes része. A zenei fejlődésemre nincs rossz hatással ez az időszak, de a pénzkeresés persze más kérdés.

Kvintetté
bővülő formációja a saját szerzeményeit játssza majd?

Igen, most dolgozom a repertoár kialakításán. Pár szám
már készen van, abból készül az említett stúdióklip.

Mi
az a zenei világ, amiben otthonosan mozog?

Nagyon közel áll hozzám a klasszikus zene, elsősorban
a barokk és a romantika. Ha nem is direkt módon, de ezeket a harmóniai fordulatokat,
hangulatokat igyekszem belevinni a jazz-zenébe is. Próbálok szintézist
létrehozni. Nem törekszem szándékosan egyediségre, mert az nagyon mesterkélt
lenne. Viszont ha ösztönösen követem a saját utam, az előrevisz.

Hogyan
komponál?

Általában egymagamban improvizálgatok, és ha találok
egy jó dallamot, leírom, próbálom folytatni. Aztán ha kialakul belőle egy téma,
továbbviszem. A legfontosabb számomra a dallam.

Szaxofonon
improvizál?

Nem, sokszor zongorán. Komponáláshoz remek, és nyolc év alatt megtanultam annyira játszani rajta, hogy a jazzakkordokat meg tudom fogni. De a komponálásban nem vagyok túl rutinos: órák is beletelnek, míg kitalálok valami olyasmit, amiről úgy érzem, hogy jó. Idővel biztosan gördülékenyebb lesz ez az alkotói folyamat.

Ha
elakad, kihez fordul tanácsért?

Apukámhoz vagy a bátyámhoz, ez egyértelmű. Mindig
tudnak valami hasznosat mondani.

Soha
nem érezte, hogy bizonyítania kell nekik?

Mindig fölmerül ez a kérdés, de én soha nem éltem meg
efféle nyomást. Egy pillanatig sem zavart. Édesapámnak sem volt olyan elvárása,
hogy nekünk az ő szintjén kellene játszanunk. A lényeg, hogy mi beleadjunk
minden tőlünk telhetőt, és a zene szeretete amúgy is mindkettőnket erre ösztönöz. 

Milyen
hangszeren játszik?

A Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíj lehetővé tette, hogy megvásároljam az első saját hangszeremet, egy szopránszaxofont. Krisztián formációjában rengeteget használom; mostanában úgy érzem, már hozzám is közelebb áll, mint az altszaxofon.

Milyen
zenét hallgat szívesen?

Klasszikus zenét és jazzfelvételeket egyaránt, a
hangulatomtól függ. Legtöbbször Johann Sebastian Bach muzsikáját hallgatom, de
nagyon szeretem Rachmaninov és Richard Strauss meg Wagner zenéjét is. Jazzből
az ötvenes évektől kezdve szinte mindent szívesen hallgatok.

A
jazzben is érdemes az idolok felvételeit hallgatva tanulni?

Talán ez a legfontosabb eszköz a jazztanulás során.
Sokan gondolják úgy, hogy mivel a jazz nagyon improvizatív, szubjektív műfaj,
nem is nagyon lehet tanulni vagy tanítani. Én viszont úgy érzem, hogy az
általam elismert művészek szólóinak tanulmányozásával, leírásával,
eljátszásával rengeteget tanulhatok. Ez nem minősül utánzásnak, hiszen
elfelejtem őket, de tudat alatt beépülnek és fejlesztenek. A zenémben mindig
hangulatokat, érzéseket igyekszem megragadni. Az improvizáció is más, ha az
emberrel éppen örömteli dolgok történnek.

Mi
az, ami tíz év múlva elégedettséggel töltené el?

Ennyire nemigen gondolok előre. A rövid távú célom az, hogy megszülessen a lemezünk a saját formációmmal, és bár most még csak elsőéves vagyok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterképzésén, idővel majd én is szeretnék tanítani.

Fotók: Kultúra.hu/Belicza László Gábor

kortársak fekete-fehérben