Haja Zsolt tizenéves koráig nemigen találkozott az opera műfajával – amikor azonban először látta színpadon Gregor Józsefet, felismerte: ez az ő útja. Idén, alig két évtizeddel később már a szakma egyik legrangosabb elismerésével, a kamaraénekesi címmel tüntették ki. A művésszel Verasztó Annamária beszélgetett.
Meseszerű, ahogyan megvalósult a gyermekkori elhatározása, hogy operaénekes lesz.
Debrecenbe jártam szakközépiskolába, és a végzős osztálykiránduláson megnéztük Donizetti Don Pasqualéjának matiné-előadását az Operaházban. Gregor Józsefet volt alkalmam látni a címszerepben. Énekhangja, színpadi jelenléte és muzikalitása annyira magával ragadott, hogy egyből beleszerettem a műfajba. Otthon az volt az első mondatom, hogy operaénekes akarok lenni. A családom mindenben támogatott: azt mondták, mindegy, mi leszek, csak mindig arra törekedjek, hogy abban a legjobb legyek.
Mikor érkeztek az első pozitív visszajelzések?
Munkát vállaltam a Csokonai Színház énekkarában, és az első komoly visszacsatolás az volt, amikor Kocsár Balázs karmester úr és Vidnyánszky Attila, a színház akkori igazgatója bizalmat szavaztak nekem, és A végzet hatalma című darabban megkaptam Melitone szerepét. Két áriában és egy duettben is meg tudtam magam mutatni. Szerencsémre ezt az előadást hoztuk a Nyári Zenei Fesztiválra az Operaházba, így ott is felfigyeltek az alakításomra, nagy sikerem volt.
Mekkora változást jelentett elköltözni Debrecenből, ahol nemrég Az év művészének jelölték, és az Operába szerződni, Budapestre?
A Magyar Állami Operaház Magyarországon a legek legje. Ha oda meghívnak valakit, aki ezzel a pályával akar foglalkozni, ennek a műfajnak a szerelmese, nem kérdés, hogy azonnal eleget tesz a felkérésnek. Így voltam ezzel én is. Sokként ért a megtiszteltetés, ugyanis egyből a bariton operairodalom egyik csúcsát, A sevillai borbély címszerepét, illetve a Carmen torreádorát, Escamillót énekelhettem. Debrecenbe máig visszajárok, ez csupán jó időbeosztás és odafigyelés kérdése. Elismerés, ha az anyaszínházamban léphetek fel, de számomra az Opera az első.
Nagy műfaji sokszínűséget mutatnak a feladatai: a klasszikusok mellett kortárs operákban is fontos feladatokat kapott. Ez más jellegű felkészülést igényel?
Szolfézs szakon végeztem a szakközépiskolában, ennek köszönhetően ugyanolyan könnyen tanulom meg a modern operákat, mint a fülbemászó klasszikusokat. Ezek az előismeretek intonáció szempontjából is elengedhetetlen feltételei a modern darabok éneklésének. De azt is megfigyeltem, hogy a kortárs zeneszerzők egyre feljebbre írják a szólamokat, tehát a magasság, amelyet egy bariton énekel ezekben az operákban, Mozart tenor hangtartományának felelne meg. Talán ennek is köszönhetem a felkéréseimet, mert azon énekesek egyike vagyok Magyarországon, akik ebben a hangfajban, magasabb bariton fekvésben kényelmesen mozognak. Imádtam a szerepemet Eötvös Péter A szerelemről és más démonokról című művében: mintha csak nekem írták volna – sokan gratuláltak hozzá, igazán magaménak éreztem.
A színészi átélés ilyenkor ösztönös, vagy tudatosan törekszik a teljes azonosulásra?
Régebben inkább csak a hang volt fontos, ma már a rendezői koncepciónak is része, hogy az énekes figyeljen a küllemére, karbantartsa magát, megfeleljen a szerep követelményeinek. Mivel a lírai baritonok közé tartozom, inkább Mozart, Rossini, Donizetti világában érzem jól magam, és a hangom is oda illik. Ezért is örültem különösen ennek a felkérésnek, ugyanis a buffo-operák után ebben az Eötvös-műben megmutathattam a drámai oldalamat, azt, hogy másra is képes vagyok.
A nyáron zárult Puccini-évadnak melyek voltak a legemlékezetesebb momentumai?
A kollégáimmal úgy fogalmaztunk, hogy „Bohémélet-évadunk” van. Számos Bohémélet-előadás áll mögöttünk, és életem egyik legfantasztikusabb élménye volt a hagyományos feldolgozás díszletében, közegében, miliőjében létezni. Édesanyám is emlékeztetett arra, hogy valaha nagy álmom volt ebben az operában szerepelni. Sokfelé utaztunk a produkcióval, a vidéki színházakban óriási ovációval fogadtak, rendkívül hálás volt a közönség. A próbaüzemben megnyílt Eiffel Műhelyházban pedig a korábban játszott Bohémélet 2.0-t elevenítettük fel két előadás erejéig. Ott együtt játszhattunk a feleségemmel, az pedig mindig ünnep számomra, ha vele állhatok egy színpadon.
Rövidebb távon milyen feladatok várják?
Debrecenben a Csárdáskirálynő bonvivánját, Edvint énekelem. Az Operában viszem tovább a korábbi szerepeimet: a Carmina Buranában a baritonszólót, a Hunyadi Lászlóban Gara nádort, a Bajazzókban Silviót, A varázsfuvolában pedig a kedvencemet, Papagenót. Illetve úgy fest, hogy Lille-ben Mahler VIII. szimfóniájának baritonszólóját is előadhatom.
A teljes interjú az Opera Magazinban olvasható.
Nyitókép: Haja Zsolt Gugliemo szerepében, fotó: Mányó Ádám
