Roppant bőséges évre számíthatnak a hazai kulturális élet szereplői a 2018-as esztendőben, több területen is jelentős többlet várható. A Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) idei, 2017-es költségvetési forrása 66,9 milliárd forint, ami jövőre 81,3 milliárdra emelkedik, így mintegy 15 milliárdos többlettel segíti majd a kulturális élet hatékonyabb működését. Hoppál Péter hangsúlyozta, hogy az elmúlt években mind vidéken, mind a fővárosban erőteljesen felélénkülő kulturális beruházások összege szintén 15 milliárddal növekszik, így az EMMI költségvetéséből ezekre mintegy 67,4 milliárd forint jut a korábbi 52 milliárddal ellentétben.

 

Az egyéb minisztériumoknak a kulturális infrastruktúra fejlesztéséhez való hozzájárulásában ugyancsak lesz egy ötmilliárd forintos emelkedés, amely ezáltal 2018-ban 32,4 milliárd forintnyi összegnek felel meg. A Belügyminisztériummal együttműködve az önkormányzatok kulturális feladatellátásának forrását is sikerült megemelni ? tette hozzá az államtitkár.

 

Az eddig a könyvtári ellátásra és közművelődésre jutó, településenként évente 1,2 millió forintot jelentő összeg a jövő évben 1,8 millió forintra emelkedik körülbelül 2000 település kulturális normatívájában. Ezáltal összességében 2,4 milliárd forint többletet kapnak az önkormányzatok. Mindemellett idén megszületett a megállapodás, miszerint az intézmények fejújítását mostantól a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium végzi, aminek hatása érzékelhető a költségvetésben is.

 

A következő esztendő kulturális költségvetésében szerepel továbbá az Országos Széchényi Könyvtár informatikai fejlesztése nyolcmilliárd forinttal, amely forrásból jelentős összeget fordítanak a magyar kulturális szellemi örökséget őrző archívum digitalizálására. Jut továbbá pénz a Modern Városok Program keretében színházfelújításra: összesen 11,5 milliárd forint állami támogatást kap Debrecen, Kaposvár és Veszprém, magába foglalva a teljeskörű renoválást. 2018-ban elindulnak továbbá a vidéki állatkertek programjai is, amelyeknél szintén több milliárdos kormányzati támogatásra számíthatnak.

 

Hoppál Péter összesítéssel fejezte be a sajtótájékoztatót, amelyből kiderült, hogy míg 2010-ben összesen 52,7 milliárd forint támogatásban részesült a kulturális ágazat, addig jövőre, 2018-ban ez az összeg 127 milliárd forintra emelkedik.

 

?A nyolcéves polgári kormányzás időszakában két és félszeresére nőtt a kulturális ágazatra szánt forrás mértéke. Ez önmagában demonstrálja azt, amit Balog Zoltán miniszter úr januárban hangsúlyozott, mégpedig hogy a mostani kormányzás lényege a kultúra? ? zárta a tájékoztatót az államtitkár.

 

A sajtótájékoztató után Hoppál Péter államtitkár a Kultúra.hu kérdéseire is válaszolt. A videóinterjúban röviden kiemeli a jövő év legfontosabb projektjeit, valamint válaszol arra a kérdésünkre is, mi a hosszú távú célja a kulturális fejlesztéseknek, miért érdemes a kultúrára nagyobb összegeket áldozni. A videó alább tekinthető meg.

 

Révy Orsolya

Fotó: Csákvári Zsigmond